De inkább vízszintes volnék.
Nem vagyok fa, gyökerem nem fogja a földet,
Nem szív ásványi sókat, anyai szeretetet,
Márciusban nem hozok új levelet,
Nem vagyok virágágyak szépe,
Nincsenek láttomon Ah!-ok, nem kerülök
mutatós festményre,
Tudatlanul kell nemsoká ellhulnom,
Hozzám képest egy fa halhatatlan,
S egy virágfej nem nagy, de megdöbbentőbb,
S én azt a sok évet, ezt a vakmerőséget akarom,
együtt.

 
Ma este, csillagok elenyésző fénye alatt,
Fák és virágok szórnak hűs illatot.
Járok köztük, és egyik se vesz észre.
Olykor azt gondolom: ha alszom, éjjel,
Tökéletesen hasonlítok rájuk -
Agyam ájult.
Nekem a fekvő helyzet természetesebb.
Akkor az éggel nyíltan beszélhetek,
És hasznos leszek, ha lefekszem végleg:
Akkor a fák egyszerre megérintenek, és a
virágok rám érnek.
 
Tandori Dezső fordítása