Újabb vers Imre Flórától

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Újabb vers Imre Flórától

november 02, 2009 - 00:03

Imre Flóra

 
 
Imre Flóra
A KAPU

Így állunk némán, bronzba öntve,
Annak a kapunak két oldalán.
Opálos ég fekszik a csöndre,
A homokon lustán kúszik a láng.

Tudjuk, érezzük mind a ketten.
Üvegesen vibrál a levegő.
A fény mindegyre élesebben
Rajzolja vázunk vonalát elő.

Kétfelől feszítve az íven.
Végtelen messze sólyom árnya ing.
Állunk higgadtan, gyönyörűen,
S a lépésről álmodnak izmaink.

 

 

Imre Flóra: Szerelem

december 14, 2009 - 09:30

Szerintem zseniális...

 

Imre Flóra: Szerelem

 

A szűk völgyben szögesdróttal lezárt út.

Bronzpatájú, verítékes lovak,

Kékesvörösben hullámzik a hátuk,

Rohannak a láthatatlan hómezőkön,

 

Felnyilallik a föld a lábuk alatt.

 

És ég és hegy. És árnyékuk a víz.

A szem egy pillanatra visszahőköl.

Más ég és hegy, más színű itt a víz.

 

Valami kiált a nyers levegőben.

Egy percnyi görcsbe rándult némaság.

Feszülések. Az érdes semmin át

Imre Flóra: Mégis

december 11, 2009 - 19:01

- kedvenc versem kedvenc kortárs költőmtől (AR) -

 

Imre Flóra: Mégis

 

Honnét van ez a kínzó ragyogás

ebben a romlékony s nagyon esendő,

alig érett húsban? Miféle láz

sugárzik szét ebből a néma testből?

 

Ez az éppen feslő erotika!

A lélek rügypikkelyeit levetve

gáttalan gyönyörrel virágzik a 

csupasz anyag a frissennyílt terekbe.

 

És körülötte minden lángra kap,

és minden érző lényt csontjáig éget

ez a vibrálón tömény tűz-alak:

izzása a lefogott reszketésnek.

Sylvia Plath - Hajsza

január 02, 2010 - 10:37

 

Egy párduc üldöz szüntelen,
Rögtön megöl, ha utolér.
Fákat perzsel a sűrű vér,
Jár, mint a nap, fenségesen.
A nyomomban van, közeleg,
Lépked feketén és puhán,
Varjú károg a tüskefán:
Vad, végzetes vadászat ez.
Szédít a forró, déli nap,
Szikla szaggat és tüske tép.
Vérében miféle sötét,
Érzéki vágyak izzanak?

Sylvia Plath: Függőleges vagyok

január 03, 2010 - 17:47

De inkább vízszintes volnék.
Nem vagyok fa, gyökerem nem fogja a földet,
Nem szív ásványi sókat, anyai szeretetet,
Márciusban nem hozok új levelet,
Nem vagyok virágágyak szépe,
Nincsenek láttomon Ah!-ok, nem kerülök
mutatós festményre,
Tudatlanul kell nemsoká ellhulnom,
Hozzám képest egy fa halhatatlan,
S egy virágfej nem nagy, de megdöbbentőbb,
S én azt a sok évet, ezt a vakmerőséget akarom,
együtt.