Ligeti Magda ideggyógyász, pszichoanalitikus (1909 - 1977)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Ligeti Magda ideggyógyász, pszichoanalitikus (1909 - 1977)

május 30, 2015 - 22:22
Az egyik első magyar nyelvű szexuális felvilágosító mű írója.

A szegedi egyetemen diplomázott, 1935-től 1943-ig a Zsidó-kórház idegosztályán dolgozott. A háború után intézeti főorvosként pszichoterápiával, gyerekek nemi felvilágosításával foglalkozott, cikkeket, könyveket publikált a témában.

1947-ben Gyerekeknek felnőttekről c. könyvét betiltották. Mottója a következő volt: 

Nemi felvilágosítás 8—14 éves gyermekeknek, hogy hogyan legyen szabad a lelkileg megnyomorított, eddig ósdi babonákon nevelt gyerek! 

A baloldali sajtóban jó értékeléseket kapott és a gyerekek is lelkesen fogadták, a keresztény-konzervatív Új Ember szerzője viszont úgy vélekedett, hogy a mű "maga a rontás". A kitörő pánik olyan feltevésekre is kiterjedt, miszerint a könyvet iskolákban is osztogatják - ezek az intézmények Mindszenthy József szerint "maga a Sátán lobogója alatt" dolgoznak. Hajdu Lilly orvos-pszichoanalitikus "bűnre való csábítást" emlegetett egyes fejezetek kapcsán.  a művet pornográfiának titulálta és a Parlamentben indítványozta a betiltását. Javaslatát 62:41 arányban megszavazták. (A következő években viszont lejárató szándékkal azt terjesztették Slachtáról, hogy szerinte Ligetit fel kellene akasztani - ilyet soha nem mondott.) 

Ligeti Magda eredményes munkát végzett az alkoholizmus elleni küzdelemben is. 1977-ben halt meg. 

 

Néhány műve:

  • Menekülő lelkek;
  • Gyerekeknek felnőttekről;
  • Igaz-e, hogy a gólya hozza a gyereket?

 

Lásd még: 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Szabóné Nogáll Janka író (1861–1924)

október 13, 2017 - 14:22

Gyulán született törvényszéki bíró lányaként, 1876-ban Nagyváradon szerzett tanítói oklevelet, de végül sosem tanított. 1878-ban jelent meg nyomtatásban első elbeszélése, írásait rendszeresen közölte a Fővárosi Lapok, a és a Magyar Népvilág. A Divat Szalon és a Háztartás című lapok szerkesztője volt. 1891-ben beválasztották a Petőfi Társaság tagjai közé.  

Pataki Ági modell, üzletasszony, producer (sz. 1951)

szeptember 29, 2017 - 23:37

Az első magyar szupermodell középiskolás korában a Szeressétek Ódor Emíliát című filmben szerepelt. Érettségi után spanyol-német idegenezetői képesítését felhasználva dolgozott. Modellkarrierje véletlenül indult, egy csoportot kísért a Rotschild Szalonba, ahova nem érkezett meg az egyik manöken, és megkérte, ugorjon be. Két évtizeden át ő volt a Fabulon kozmetikumok reklámarca. A siker nem szédítette meg.

Hedda Heuser-Schreiber német orvos, újságíró, politikus (1926–2007) 

október 15, 2017 - 00:00

Kölnben született, nevelőapja az FDP (Freie Demokratische Partei) egyik alapítója volt. Münchenben és Düsseldorfban járt egyetemre, 1951-ben kapta meg orvosi diplomáját, Kölnben, majd Bergisch Gladbachban praktizált. Rendszeresen publikált és televíziós előadásokat is tartott, témái az egészségügy, a szociális problémák és a nők helyzete volt.  1973-ban megválasztották a  Deutschen Ärztinnenbundes elnökének. Fiatalkorától aktivan politizált, 19 évesen lett az FDP tagja. 1958 – 1962 között Bensbergben a városi tanács tagja volt.