11 gyermekes zsidó értelmiségi család lánya, tanítóképzőt végzett 1889-ben, néhány évig tanított is, de orvos szeretett volna lenni. Hazájában a nőket akkoriban nem vettek még fel egyetemre, így tanulmányait Zürichben kezdte el 1898-ban. Mivel később a német egyetemeken is elindult a nők képzése, hazatért és diplomáját 1903-ban Strassburgban szerezte meg.

 

Berlinben a Charité kórházban kapott orvosi állást és 16 éven át ott dolgozott. 1913-ban ő volt az első nő, aki Poroszországban orvosprofesszori kinevezést kapott.

 

1906-ban észrevette, hogy az erekből és artériákból parányi szilárd részecskék kerülhetnek a vizeletbe. Felfedezését nem hitték el, gúnyolták, lehetetlenné tették, ("Biztosan belepottyant a fiatal hölgy púderpamacsa a bilibe"), ezért távozott a kórházból és Berlinben magánrendelőt nyitott.

 

A nácik hatalomrakerülésekor nem dolgozhatott tovább, 1938-ban Angliába menekült. Komoly csapást jelentett számára, hogy diplomáját nem ismerték el. Laboratóriumi asszisztensként, később fordítóként dolgozott. A megpróbáltatások megviselték, depressziós lett, 83 éves korában elszegényedve, betegen egy londoni kórház elmeosztályán halt meg 1953-ban.

 

Az először általa felismert és leírt folyamatot az orvosi terminológiában Hirsch-hatásnak nevezik.