Huszár Ágnes tanulmánykötetének egy fejezetét (Harminc éve EMMA - egy német feminista folyóirat múltja és jelene) itt közöltük.

Magyarországon, Szűz Mária (Patrona Hungariae) országában, Nyugat-Európához képest még mindig meglepően alacsony a nők egyenjogúságát támogató nemzeti igyekezet. A témában megjelenő munkák vagy a nők elnyomását segítő terminusok ellen agitáló kezdeményezések csak szűk körben terjednek, és a probléma megvitatása a kutatók egymás közti kommunikációjára redukálódik. Ezenfelül, még mindig nagy a deficit az emberi jogok területén, sokszor nemcsak a nemek tekintetében tapasztalható jogsértő magatartás, de a másság tiszteletben tartásában is.

Ezért is nagyon fontos Huszár Ágnesnek, a Pécsi Tudományegyetem kutatójának frissen megjelent tanulmánykötete, A nő terei nemcsak a téma iránt érdeklődők, de mindenki számára. Ugyanis arra ösztönzi olvasóját, hogy figyelmét ismét a női esélyegyenlőtlenség és a társadalmi nem itthon még napjainkban is méltánytalanul háttérbe szorított problematikájára irányítsa, és mintegy kezdeményezze a máig súlyos hiányosságok megszüntetését. Teszi mindezt úgy, hogy az első tematikus egységben felsorolja a leszbikus coming-out regények emblematikus szerzőit - itt tér ki többek között Virginia Woolfra is -, és azok legkiemelkedőbb munkáit méltatja. De úgy is, hogy később, a kötet második részében, górcső alá veszi azokat a "férfias" szakmákat, ahol még napjainkban is alulreprezentáltak a nők. Vagyis szól a folyton üvegplafonba ütköző politikusnőkről, a katonanőkről, és az egyházi pályán érvényesülni akaró lelkésznőkről. Jelentős hangsúlyt kap ebben a részben a média szerepe is, konkrétan a televíziós műsorok és a női magazinok (Nők Lapja és a Cosmopolitan) sztereotípiákat konzerváló, manipulatív jelensége. A kötetben magával a feminizmussal két, méltán híres orosz nő, Alexandra Kollontaj és Inessa Armand politikai pályájának bemutatásán keresztül találkozhatunk. A téma továbbá megjelenik még egy impozáns német lap, a 2007-ben 30 éves évfordulóját ünneplő Emma ismertetésén keresztül is. Kulturológiai megközelítése, pedig finn (Szoumi neito), francia (Marianne), orosz (anyafigura) és magyar (Hungaria/Szűz Mária/Patrona Hungariae/) nemzet allegóriaként mutatja be a nőt.

Később a nő mint város jelenik meg előttünk, legyen az Berlin vagy Budapest. A kötet – miután minden tanulmányát végigolvastuk – azon felül, hogy a „térmetafora gazdagon burjánzó lehetőségeit felhasználva közvetíti felénk az emocionálisan sokunk által megélt, de racionálisan nehezen megközelíthető tapasztalatokat”, egyfajta fogalmi dekonstrukció szükségességére is céloz. Ez nyilvánul meg például akkor is, amikor a női és férfi nem mellé rendelt, a történelem által megcsontosodott fogalmakat, és a bennük testet öltő hierarchizált viszonyt emeli ki, Zinajda Gippiusz Az éjszaka virágai című versén keresztül. Mütherich-től idézi: „Az (európai alapú) emberi gondolkodás történetén végigvonul a szembeállításoknak egy olyan sorozata, amely egymást kizáró, de együtt a teljességet kitevő ellentétekre osztja a világot.” Ilyen ellentétek az élet-halál, fény-árnyék, nappal-éjszaka, jó-rossz, bal-jobb, kultúra-természet, ember-állat, férfi-nő. Ezekre azonban az a jellemző, írja Huszár Ágnes, hogy a második helyen említetteket tartják rosszabbnak, csekélyebb értékűnek. Az általa kitűnően kiemelt bináris oppozíciók miatt érezhetjük, hogy fontos a dekonstrukció művelete, ami azonban nem tagadást vagy elutasítást jelent, hanem a fennálló értelmezési keretek megkérdőjelezését, továbbá annak biztosítását, hogy a szubjektum hozzáférhető legyen a korábban nem használt újrafelhasználás, újraszervezés számára. Ugyanezt érezhetjük ki a Mit keres egy ilyen aranyos hölgy a politikában című tanulmányból is, ahol szintén erről az erőltetett, sokszor igazságtalan kategorizációról ír. „Észre kell vennünk, ami bóknak látszik, az nem mindig homlokzattámogató aktus. Ha a társadalmi kontrollfunkcióban levő nőket egy olyan kommunikációs szituációban, amelyben szakmai, közéleti kompetenciát, rátermettséget kell mutatniuk, a 'hagyományos' női szerepeknek megfelelő bókokkal halmoznak el, s csinosnak, kedvesnek, nagyszerű anyának vagy háziasszonynak neveznek, észre kell venniük, hogy 'az élet harc' metaforában melyik oldalra utasították őket.” Tovább fokozza ezt A nyelvbe kódolt szexizmus – Kinek szül a nő? című tanulmányában a mindennapi gondolkodásba beépült szexista jelzők kiemelésével is.

Túl régóta kezelték ugyanis eleve adottnak azt, amit a Nő kifejezés jelent. A leíró kategória (nő-természet, nő-empátia, érzelemvezérelt stb.) összekeveredett a jelölttel, s ezáltal számos jelentést a nők valós természetének részeként kezeltek. Sőt, ahogy Pierre Bourdieu is leírta a Férfiuralom című munkájában. „A nők kisebbítésükre, megtagadásukra törő szocializációinak alávetve kijárják az önfeláldozás, a lemondás, a hallgatás negatív erényeinek iskoláját.” Huszár Ágnes az egyik könyvismertetőjét, amely a kötet negyedik (utolsó) tematikus egységében található, az összesen tíz recenzió között – Speaking out, The Female Voice in Public Contexts – a következő mondattal kezdi: „a lányok, asszonyok sokkal kevésbé hallatják a hangjukat a nyilvánosság előtt, munkahelyi, érdekvédelmi, politikai, helyi vagy országos fórumokon…” (Egyébiránt az ismertetett könyv ennek okaira keresi a választ.) A lemondás, az önfeláldozás motívumai rendre fellelhetők például az anyaság tényéhez párosítva. Ehhez szorosan kapcsolódik a már fentebb említett A nyelvbe kódolt szexizmus – Kinek szül a nő? című tanulmány, melyben a központi elem a lemondás, pontosabban az ajándékozás. A nő odaadja magát a férfinak, majd gyereket szül neki. A gyerek ennek a metaforának a keretében a férfi (férj) tulajdona, hiszen neki szülték, ajándékozták, „amivel persze le is mond róla, hiszen amit neki ad, az már nem az övé.” Sajnos társadalmunkban sokszor pont a nők azok, akik engedik, hogy újratermelődjön az egyenlőtlenség. A tradicionális női identitás ugyanis a férfinak alárendelt nőé, így lett történelmileg a férfi által konstruálva.

Ha a dekonstrukció szükségességét beláttuk, egy másik érzésnek is helyet adhatunk a könyv elolvasása után. Ez pedig a nemek közti „senkiföldjén” való kalandozás élménye. Ezt fokozza sorra, a legelső tematikus egységben, A női és férfinemek kolloziója irodalmi és művészeti alkotásokban fejezetben helyett kapott öt tanulmány. Mindegyik a protagonista szemléletet elemzi, A határ átlépésének élménye cím alatt az angol Woolf, az orosz Gippiusz és a német Wolf műveit mutatja be. Woolf protagonistáját, Orlandót, az orosz költőnőt, aki „éppen a nemek közti határfelületen csavarogva érezte jól magát” és Christa Wolf az Önmagán végzett kísérlet című kisregényét. A következő rész, a Leszbikus coming-out regények térmetaforái, tartalmazza a leszbikus szerelemről szóló művek sorát, a szerző ezekhez kapcsolódó kommentjei pedig tovább boncolgatják a két nem határainak vonalait. Rendre a harmadik tanulmányában pedig ismét visszatér a már említett nőíró, az első jelentős orosz költőnő, Gippiusz bemutatásához. A kötet szerzője negyedik tanulmányában Annamarie Schwarzenbach, rövid életet (34 évet) élt svájci írónőről értekezik E részek jelentősége nemcsak a művek, életutak rövid elemzésében ragadható meg, de e remekre szabott összefoglalók mélyebb együttérzést is kiváltanak az olvasóból a protagonista szenvedései felé. Ha meg nem is érti, de kálváriáját tiszteletben tartva talán nem ítéli el másságát. A fejezet legvégén az álom vagy valóság elmosódott határait, az Arthur Schnitzler Álomnovella című munkájára épülő mozifilmen keresztül veszi górcső alá. Stanley Kubrick „legszemélyesebb” filmjében a „valóságos és megálmodott kalandok” sorát vonultatja végig a rendező, közvetítve ezzel a pszichoanalízis által feltárt élményvilágot.

A második tematikus egység címe a Nők a hatalom terének egy árnyékos zugában és a harmadik, amely a már említett tíz recenziót előzi meg, A női test, mint projekciós felület: kultorológiai megközelítés cím alatt megírt tanulmányok pedig a fentebb leírt aspektusból közelítenek a női nemhez, kiélezve a szeximust, a diszkriminációt, és a nőkkel kapcsolatos metaforákat, metonímiákat.

Régóta beszélünk negatív diszkriminációról, ám az elnyomás leleplezése önmagában nem elég ahhoz, hogy ténylegesen „megszabadulhassunk” tőle. S mivel gyökerei erősek, ez csak hosszú, kitartó munkával lehetséges, hiszen jelenleg szinte még ellentétes a hatalom belső mechanizmusaival. Huszár Ágnes új kötete nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a már sokat említett téma és a körülötte tornyosuló problematika előtérbe kerüljön, és ha lassan is, lássunk valamiféle javulást a nők esélyegyenlőségének területén. Huszár Ágnes tudományos kutatómunkája mellett szociolingvisztikai, pszicholingvisztikai, valamint gendernyelvészeti kurzusokat tart a Pécsi Tudományegyetemen, a Nyelvtudományi Doktori Iskolában. Korábbi, megjelent kötetei még A gondolattól a szóig (monográfia) és a Bevezetés a gendernyelvészetbe; előbbi 2005-ben, utóbbi 2009-ben jelent meg. (Huszár Ágnes: A nő terei. Bp., L’Harmattan Kiadó, 2011, 215 p.)