Mary Astell filozófus, író (1666–1731)

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Mary Astell filozófus, író (1666–1731)

november 26, 2011 - 12:53
Meggyőződése  szerint a nők éppen olyan értelmesek, mint a férfiak, és pontosan annyi joguk van a tanuláshoz, mint azoknak.

Az első angol feminista írónak mondott Mary Astell jómódú, szénkereskedelemmel foglalkozó Newcastle-i családba születik. A jóeszű gyereket pap nagybátyja latinra, franciára, matematikára, logikára és filozófiára tanítja. 18 éves korában, apja és anyja halála után London Chelsea negyedébe költözik. Hamarosan ismeretséget köt fontos politikai és irodalmi személyiségekkel, megjelennek vallásos tárgyú versei, élénk levelezést folytat a korabeli művészekkel és filozófusokkal.

Hisz a nemek közötti intellektuális és társadalmi egyenlőségben, hangoztatja, hogy a nők szellemi képességei semmivel sem alábbvalók a férfiakénál, és hogy a nő is képes ügyeinek önálló intézésére, döntéshozatalra. Egyik írásában arra kéri a férfiakat, ne otthonuk rabjának, hanem értelmes teremtményeknek tekintsék a nőket.

Ha minden ember szabadnak született, hogyan lehetséges, hogy minden nő született rabszolga?

Astell világosan látta, milyen fontos, hogy a majdnem kizárólagosan férfi írók mellett a nők is hallassák hangjukat. Új szemszögből kell nézni a nőkre és a társadalomban betöltött szerepükre, mutatta meg a korabeli közép- és felső osztályba tartozó nőknek, nem szükséges, hogy olyan férfiaktól függjenek, akikre sem szükségük, sem igényük nincs. Két legfontosabb művének a célközönsége is ezek a nők, akikkel az ebben az időben alakuló feminista nézeteket kívánta megismertetni.

A Serious Proposal to the Ladies for the Advancement of their True and Greatest Interest egyfajta protestáns otthon létrehozását javasolja jómódú nők számára, akik nem kívánnak férjhez menni. Ez az intézmény választási lehetőség lenne a házasság vagy a zárda helyett, olyan hely, ahol a nők együtt élnek, tanulnak, művelődnek. Arra biztatja a nőket, hogy a belső szépségre összpontosítsanak, szellemi tökéletesedésre törekedjenek, ne a külsőségekkel és a divattal törődjenek. A könyvben aktuális tanácsokat ad a tanulás, művelődés lehetőségeiről és ismerteti a korabeli feminista eszméket is. Az 1694-ben (névtelenül) megjelent első részt követte 1697-ben A Serious Proposal to the Ladies Part II, amelyben tanácsokat adott azoknak a nőknek, akik nem találtak lehetőséget felsőfokú tanulmányokra. 

A Some Reflections Upon Marriage című könyvében női szempontból vizsgálja a házasság intézményét. Bírálja a korabeli szokást, amely a házastársat kizárólag anyagi és társadalmi szempont alapján választja meg, és nincs tekintettel arra, hogy szeretik-e egymást, összeillenek-e. Rendkívül rossznak tartja, hogy a nőknek gyakorlatilag nincs választási lehetőségük, a társadalom elvárja tőlük a házasságot. Astell szerint különösen felháborító a házassági szerződés, melyben a nő minden hatalmat a férfira ruház, anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt.

Mary Astell új nézeteit sok nő fogadta lelkesen, akik meg akarták változtatni a társadalomban elfoglalt helyüket. Művei az angol nők – és számos férfi – között voltak népszerűek, és számos követője akadt.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Az első svéd feminista: Sophia Elisabet Brenner

április 09, 2017 - 21:21

1659-ben született. Az első jelentős svéd írónő, 1693-ban megjelent, a női nem indokolt védelméről szóló írása miatt pedig az első svéd feministaként tartják számon. Kora szokásaitól eltérően rendkívül alapos nevelést kapott, apja elintézte, hogy a stockholmi német fiúiskolában – egyedüli lányként –  tanulhasson. A divatos festő, Elias Brenner felesége lett 1680-ban, házuk az irodalmi és művészeti élet egyik központja volt. 

Ray Strachey angol politikus, művész, író, feminista (1887–1940)

június 04, 2019 - 21:31

Rachel Costelloe Londonban született, a Kensington High School elvégzése után Cambridge-ben a Newnham College matematikus hallgatója volt.

Egyetemi évei alatt aktivan részt vett a Cambridge University Women's Suffrage Society tevékenységében. Végzés után a West of England Women's Suffrage Society titkára lett. 1911-ben házasságot kötött Oliver Stracheyvel, az évek során két gyerekük született. 1913-ban megválasztották a London Society for Women's Suffrage elnökévé.

Elindult az 1918-as képviselőválasztáson, de nem sikerült bejutnia a parlamentbe.

"Szavak helyett tettek" - aki meghalt a nők szavazati jogáért: Miss Emily Davison (1872–1913)

június 03, 2012 - 14:21

Emily Wilding Davison angol szüfrazsett Londonban született sokgyermekes családban. Felsőfokú tanulmányaira nevelőnői munkával szerzett pénzt. Irodalmat, biológiát és kémiát hallgatott, kiváló eredményekkel végzett.

Vera Brittain angol költő, író, feminista, pacifista (1893–1970) 

december 14, 2017 - 13:42

Jómódú család lánya, a St. Monica's School elvégzése után Oxfordban a Somerville College hallgatója lett. Az első világháború alatt önkéntes ápolónő volt. Vőlegénye, testvére és két unokatestvére is elesett fronton. A háború után lediplomázott, rövid ideig Oxfordban tanított. A háború borzalmai elkötelezett pacifistává tették, haláláig a Peace Pledge Union aktivistája, a Peace Council alelnöke volt. Első verseskötete 1919-ben jelent meg, Verses of a V.A.D. címmel.

Rebecca West író, újságíró, kritikus, feminista (1892–1983)

december 23, 2017 - 19:11
Rebecca West

Eredeti neve Cicily Isabel Fairfield Andrews, ezt cserélte fel egy Ibsen darab (Rosmersholm) feminista hősnőjének nevére. Keményen bírálta kora társadalmát a nők alárendelt helyzete miatt. Újságírói karrierje az 1910-es évek elején kezdődött, a Dora Marsden és Mary Gawthorpe által alapított feminista hetilap, a Freewoman munkatársa volt. A lap sajátossága az volt, hogy a korban szokatlan módon a szexualitás kérdéseit is tárgyalta.   

Gróf Teleki Sándorné "Szikra" író, feminista (1864-1937)

március 11, 2013 - 18:58
Teleki Sándorné Szikra (Tolnai Világlapja, 1914)

Kölcsei Kende Júlia (Juliska)  1864. márc. 7-én született Budapesten. Anyja a nagykállói Kállai Ida, apja (kölcsei) Kende Kanut országgygűlési képviselő volt, aki különösen fontosnak tartotta a kultúrát, a nemzeti művelődés ügyét. Júlia 1886-ban feleségül ment Teleki Sándor grófhoz (1861-1919), aki szintén foglalkozott újságírással.

Kende Júlia irodalomi szalont működtetett, amelyet a kor jeles személyiségei látogattak.

Narcyza Żmichowska lengyel író, aktivista, feminista (1819–1876)

március 31, 2018 - 16:38

Varsóban született, elszegényedett, haladó elveket valló nemesi családba. Az Institut Guwernantek elvégzése után 1835-38 között az intézet tanára volt, majd az előkelő Zamoyski családnál vállalt nevelőnői állást. Velük utazott Párizsba, ahol találkozott fivérével, aki forradalmi tevékenysége miatt menekültként élt ott. Bekapcsolódott a lengyel emigránsok életébe és megismerkedett a feminizmus eszméjével.

Mary Colton ausztrál filantróp, feminista (1822–1898)

november 29, 2017 - 18:30

Az ausztrál feminista mozgalom egyik fontos alakja Londonban születt, 1839-ben emigráltak apjával és testvéreivel, Adelaideben telepedtek le. 1844-ben házasságot kötött John Colton üzletemberrel. Az első vasárnapi iskolai tanárok közé tartozott és a Wesleyan Ladies' Working Society tagjaként szegénysorsú nők segítésével foglalkozott. A Boarding-out Society elnökségi tagja volt, ahol árvagyerekek neveléséről, elhelyezéséről gondoskodtak. Felismerte, hogy a nők helyzetének javításához politikai jogokra is szükség van, az elsőkközt követelte a nők választójogát.

Massi Bruhn dán író, feminista (1846–1895)

december 27, 2017 - 00:52

A gribskovi erdészházban élt szüleivel. 40 éves volt, amikor anyja meghalt, és az addig engedelmes gyermekként élő nő elkezdhette önálló életét. Koppenhágába költözött és régi álmát beteljesítve írni kezdett, bekapcsolódott a nőmozgalomba. Életének hátralévő kilenc évébe belesűrített mindent, amit csak tudott. Újságot szerkesztett, regényeket és elbeszéléseket írt, fordított, előadásokat tartott. A dán nőszervezet, a Kvindelig Fremskridtsforening tagja lett, melynek Hvad vi vil című lapjában kezdett megjelenni 1888-ban folytatásos regénye, az Et Lægemiddel.

Farkas Edith, a Szociális Missziótársulat alapítója, író (1877–1942)

május 07, 2019 - 23:18

1877-ben született nemesi családban. Egyedüli gyerek volt, amit sajnált ugyan, de ez alkalmat adott neki a magányos elmélyülésre. Tanulmányai alatt szembesült a társadalmi egyenlőtlenségekkel és a nyomorral, ezért belépett a szegényeket segélyező Szent Erzsébet Egyesületbe. Társadalmi osztálya és kora általános felfogása ellenére tovább akart tanulni: a soproni Orsolyáknál szerzett tanítónői oklevelet.

Zoé de Gamond belga pedagógus, író, feminista (1806–1854) 

február 11, 2018 - 15:28
Zoé de Gamond

Brüsszelben született, jómódú értelmiségi, szabadelvű családba. Gondos nevelést kapott, az irodalom és a természettudományok mellett a filozófiával és a politikával is fiatalon megismerkedett. Kezdetben Saint-Simon követője volt, később Charles Fourier lelkes híve lett. Marie de G*** írói álnéven főleg filozófiával, oktatással, feminista témákkal kapcsolatos cikkeket és tankönyveket publikált. Jean-Baptiste Gatti olasz művésszel kötött házassága után néhány évet Párizsban töltöttek. Brüsszelbe való visszatérése után a lányiskolák és tanítőképző intézetek tanfelügyelőjévé nevezték ki.

Priscilla Bright McLaren angol békeharcos, abolicionista, szüfrazsett (1815–1906)  

augusztus 31, 2019 - 21:51

Rochdale-ben született, jómódú kvéker családba, ahol a lányok oktatását is fontosnak tartották. A szülők egyenrangú félnek tekintették egymást, anyjuk rendszeresen vitaklubot szervezett gyerekeinek.

Priscilla nővéreivel együtt iskolát vezetett szegény családok lányainak. Az Edinburgh Ladies' Emancipation Society és a rabszolgafelszabadító mozgalom tagja volt, ez utóbbiban ismerkedett meg majd kötött házasságot Duncan Mclarennel, aki tehetős kereskedő és liberális parlamenti képviselő volt.