Hamupipőke az Operabálon

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Hamupipőke az Operabálon

január 23, 2010 - 14:27

Idén február 13-án rendezik meg a hagyományos Operabált Budapesten. Ez a rendezvény, amellett, hogy a képmutatásról, rongyrázásról és az "elit" kényszeres szórakozásáról szól (a legolcsóbb jegy 75.000 Ft), genderszempontból is tanulságos. A szervezők ugyanis abban hisznek, hogy "minden lány szeretne legalább egyszer bálkirálynő lenni". A bálkirálynőség természetesen a klasszikus női szerepnek való megfelelést jelenti: a szép ruhát, tökéletes sminket és frizurát, a szemérmes viselkedést, és a bájos mosolyt. Annak idején az arisztokrata lányok a báloktól nemcsak azt várták, hogy megismerkednek leendő férjükkel, hanem hogy végre egy kis izgalomban is részük lehet anélkül, hogy elveszítenék nőiességüket. A bál tehát egy kicsit menekülést is jelenthetett az otthoni passzív időtöltésből.
 

 
Úgy tűnik, nincs ez máshogy ma sem. Ha esetleg egyes nők mégis inkább autonóm életre törekednének, meg kell próbálni elhitetni velük, hogy csak a nőies kikapcsolódás jelenthet igazi értéket.

 
 
Ennek megfelelően az Operabál szervezői is azt szeretnék sugallani a nőknek, hogy ez az a rendezvény, ami minden igényüket kielégítheti.  Hagyományosan megválasztják a bál négy Hamupipőkéjét, "aki kísérőjével együtt részt vehet majd álmai bálján." Hamupipőke meséje, mint tudjuk, elsősorban arról szól, hogy ha elég nőiesek vagyunk külsőleg (pl. kicsi a lábunk) és belsőleg is (nem lázadozunk, hanem engedelmeskedünk), akkor eljön értünk a királyfi fehér lovon. A női élet célja ugyanis az igazi megtalálása, a házasság. Ezt a szép hagyományt próbálja fenntartani az Operabál. A leendő Hamupipőkék pedig, úgy tűnik, tényleg erről álmodoztak egész eddigi életükben. Lássunk néhány részletet az oldalon  található bemutatkozó szövegeikből:
 
"Kiskoromban sokat néztem a Hamupipőke című mesét, ami a mai napig az egyik kedvencem. Mindig szerettem volna én lenni Hamupipőke, akit a Jótündér átváltoztat és segít neki eljutni álmai báljába. Ezért szeretnék én lenni az Operabál egyik Hamupipőkéje."
 
"Évek óta érdekelnek az Operabálról szóló cikkek, tv-riportok és böngészni szoktam az operabáli fotók galériáit is. Néha egészen beleéltem magam.
Fonyódról, a gyönyörű Balaton partjáról jelentkezem. E városnak a színeiben még senki nem lett Hamupipőke a "Bálok bálján".
23 éves hajadon vagyok, kórházi szakápoló. Miközben mi egyre nehezebb körülmények között gyógyítjuk betegeinket, úgy hiszem, valódi felüdülés lenne a lelkemnek a 15. Budapesti Operabál éjszakája!
Van egy objektív adottságom is ahhoz, hogy Hamupipőke legyek: a 35-ös lábam! A Grimm-mese szerint az országos cipőpróbán kiesett minden átlagos vagy nagyobb lábú leány. A herceg is az után kutatott, akinek kecses, apró lábára a topánka ráillett. Hát valahogy így ér össze az operabáli "hamupipőkeség" az ideális mérettel. Nagy öröm érne, ha elfogadnák a jelentkezésemet, izgalommal várom válaszukat!"
 
"Szöllősi Boglárka vagyok 26 éves, Jászberényben lakom. Testnevelő tanár a végzettségem, de jelenleg munkanélküli vagyok. A munka és a magánélet területén rám jár a rúd mostanában. Szeptember óta nem találok munkát magamnak, a barátommal 4 év után
szétmentünk. Az önbizalmam a padlón van. Ez a lehetőség nagyon jól jönne minden téren úgy gondolom."
 
Ezek a lányok tényleg szeretnének bálkirálynők lenni. Talán azt gondolják, hogy ezzel lehet kitörni a munkanélküliségből, a magányból, a szürkeségből. Nem is biztos, hogy hosszú távú következtetéseket kellene ebből levonnom. Viszont a tendencia elgondolkodtató: vajon mikor jön már el az az idő, amikor egy nőnemű ember értékét nem a külső tulajdonságai, és az alávetettségre való hajlandósága határozza meg?
 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Kis magyar képmutatás: "Jaj fogy a népesség" vs. fúj, nyilvános szoptatás

június 04, 2010 - 09:24

A társadalom hisztérikusan elvárja a nőktől, hogy mindent elsöprő vágyat érezzenek az anyaságra, és ezt a "szerepet" a véljék az életükben - sőt, ahogy haladunk jobbra, az is kívánatos, hogy ezért mindent feladjanak, pl. a csúnya , a még csúnyább önérvényesítést.

A "gender-ideológia" elleni mozgósítás Közép-Európában - a Friedrich Ebert Alapítvány fóruma (jegyzetek)

február 21, 2014 - 12:43

A Friedrich Ebert Alapítvány a “Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában” című regionális programja keretében "Az ún. “gender ideológia” elleni mozgósítás Kelet-Közép-Európában – Veszélyek és lehetőségek a feminista mozgalmak számára" címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést 2014. február 18-án a Hotel Mercure-ban. A meghívóban ez állt: 

"Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak..."- interjú Nyirati Andrással az emberi jogok világnapja alkalmából

december 14, 2012 - 21:22
Nyirati András

Amikor a főszerkesztőnknek meséltem arról, hogy az emberi jogokról szeretnék írni, azt a választ kaptam: oké, de ez nem érdekel senkit. A következő beszélgetésből Nyirati Andrással – emberi jogi képző, Az Emberség Erejével Alapítvány elnöke - talán kiderül, van akit igen és lehet, hogy egész sokan vagyunk.

-Mit gondolsz igaza volt a főszerkesztőmnek, Magyarországon tényleg nem érdekel senkit az emberi jogok?