Szociofotókat készített a munkások és parasztok életéről. Utazásai alatt készültek az Üldözött emberek, az Aratók, a Munkások, munkanélküliek, Mindannyian felelősek vagyunk értük című képsorozatai Gyűjteményes kiállítását 1961-ben rendezte a Fényes Adolf Teremben. 1972-ben elnyerte a Nemzetközi Fotóművészi Szövetség (FIAP) Honoraire Excellence kitüntetését.
Negyvenszálláson született, gyerekkorában tanult meg kézimunkázni. A hímzés és pingálás, mintatervezés szakmai fogásainak elsajátításában Király Ilus volt a mestere. 1952-ben a Kalocsai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet egyik alapítója volt, két évre rá már ő volt a művészeti vezető. Alaposan ismerte a hagyományos mintákat, amelyeket hibátlan stílusérzékkel alkalmazott és alakított modern darabokra. Pingálóasszonyként bejárta a világot, művészetét mindenütt megismerték, megszerették.
1913-ban az első nők között volt, akik a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakán diplomát szereztek. Az egyetem elvégzése után a Sacre Coeur Sophianum katolikus leánygimnázium tanára, majd igazgatója. A Szegedi Tudományegyetemen 1932-ben Mediterrán elemek a magyar flórában című dolgozatával doktori fokozatot szerzett. 1949-től a Természettudományi Múzeum Növénytárának tudományos főmunkatársa lett. 1922-ben látta meg növényekről készített vízfestményeit Jávorka Sándor, aki éppen A magyar flóra című könyvén dolgozott. A találkozásból élethosszig tartó együttműködés lett.
Münchenben volt festőnövendék, majd házasságot kötött Kozmutza Kornéllal, akivel beutazták a Távol-keletet. Az Indiában, Kínában, Japánban tapasztaltakról az Új Idők „Séták a nagyvilágban” rovatában számolt be, Kémeri Sándor néven. Párizsban találkozott Bölöni Györggyel, aki második férje lett. Egy ideig Anatole France titkárnőjeként dolgozott. Rendszeresen publikált hazai, francia, német és osztrák lapokban. 1945-ben hazatértek férjével, visszaemlékezésein dolgozott haláláig.
