Leövey Klára (1821–1897)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Leövey Klára (1821–1897)

január 04, 2019 - 00:00
Teleki Blanka munkatársa, a magyar nőnevelés úttörője.

Leövey Klára (Teleki Blanka rajza, részlet)

Máramarosszigeten született, Leövey József beregi földbirtokos, megyei táblabíró és Szathmáry Eszter lányaként. Anyja nagy gondot fordított a lánya nevelésére, aki tehetségesen énekelt, ahelyi jótékony egyesület eseményein is.

1846 novemberében a  által Pesten alapított nőnevelő intézetben alkalmazták mint nevelőt és tanítónőt. Lelkesen üdvözölte a '48-as forradamat. A katonák segítése miatt 1851-ben Telekivel együtt letartóztatták és fogságba vetették.

1856-ban szabadult, ezután szülővárosában alapított kisebb nevelőintézetet lánygyermekek számára. Ez később állami felsőbb lányiskolává vált, Leövey igazgatása alatt. A Habsburg-közigazgatás azonban nem nézte jó szemmel az iskolában folyó magyar szellemű nevelést és 1861-ben bezáratta az intézményt.

Ezután Pestre ment, majd Teleki Blankával Párizsba utazott. Teleki halála után nevelőnői tisztésgeket vállalt. 

1866-tól újságírással is foglalkozott, leginkább a Máramaros c. lapban publikált. A kiegyezést elutasította. Emlékirataiban hosszasan értekezett kufsteini raboskodásáról. 

1889-ben Budapestre költözött, a társadalmi és irodalmi élet tevékeny alakjává vált. Ot is halt meg 1897-ben közlekedési balesetben (egy omnibusz elgázolta).

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Biróné Kaiser Gizella gyorsírástanár, szerkesztő, tankönyvíró (1875–1937)

november 15, 2018 - 00:50

Magyarországon ő volt az első, aki 1893-ban a Stolze-Fenyvessy-rendszerből gyorsírástanári oklevelet szerzett. Az Országos Női Gyorsíró Egyesületben létrehozta az első gyors- és gépírási szakiskolát. Az iskolában - mely a Dohány u. 30/b alatti Solti-társasházban működött - a tízujjas, vakírásos módszert tanították. Kaiser Gizella adta ki hazánkban A gépírás tankönyve címmel az első rendszeres gépíró tankönyvet, valamint szerkesztője volt a Sztenográfia című szaklapnak. 1929-ben a Magyar Gyorsíró Társaság képviselőházi tanfolyamát vezette.  

A szalonokból a nyomorba: Majthényi Flóra életútja (1837–1915)

december 04, 2018 - 23:36

1837. július 28-án születik Nyitranovákon (ma Szlovákia), nemesi családba. Hétéves, amikor apja a család anyagi helyzetének leromlása miatt öngyilkos lesz. Anyja nem hajlandó leadni a megszokott életszínvonalból, nem akarja az elszegényedést kifelé mutatni. A kislány körültekintő neveltetésével reméli biztosítani az előnyös kiházasítást és az anyagi helyzet helyreállítását. A kislány nyelveket tanul (anyja angol nevelőnőt fogad mellé) és a zenében is tehetséget mutat, komponál is. Sokat utaznak, bejárják Európát.