A svéd "szüfrazsett tábornok": Signe Bergman

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

A svéd "szüfrazsett tábornok": Signe Bergman

november 18, 2016 - 20:58

Jómódú családból származott, magántanároktól kapott alapos oktatást, több nyelven beszélt. Néhány évet Angliában dolgozott először unokatestvére, Martina Bergman-Österberg intézetében, majd a British Museum-ban. Hazatérése után a Sveriges allmänna hypoteksbank-ban  (Jelzálogbank) dolgozott. Megbotránkozást keltett pusztán azzal is, hogy egyedül élt, amikor egy magafajta középosztálybeli dolgozó nőktől a környezet elvárta, hogy a szemérmesség érdekében ketten osztozzanak egy lakáson. 

1902-ben két parlamenti előterjesztés kavarta fel a kedélyeket a svéd közéletben: egy konzervatív képviselő jó ötletnek vélte, hogy a házas férfiak kétszeresen, feleségük helyett is szavazhassanak, míg a szociáldemokrata Carl Lindhagen a nők választójogát indítványozta. Utóbbi javaslatot lesöpörték és kinevették ez sarkallta a felháborodott Bergmant a nőjogi aktivizmusra. 1905-ben lett a  (Svéd női választójogi szövetség) tagja.

1906 és 1914 között a szervezet központi bizottságának tagja volt, 1914-től három évig az elnöki tisztséget töltötte be. Szerkesztője volt az LKPR lapjának, a  Rösträtt för kvinnor-nak. Ő képviselte hazáját az -ban 1909 és 1920 között. Vezetésével 1907-ben 142 000, 1913-ban 351 000 láírást gyűjtött a szervezet a cél érdekében. Szervezője volt az 1911-ben Stockholmban nagy sikerrel megrendezett .  1913-ban, amikor a kongresszust tartották, Magyarországon is járt.

Noha csak három évig volt elnök, valójában mindvégig ő volt a svéd női választójogi mozgalom arca, az újságok mint "Rösträttsgeneralen"-t (Szüfrazsett ") gúnyolták.

A svéd nők végül 1919-re vívták ki a szavazati jogot, Bergman ezután lemondott tisztségéről és visszavonult a közélettől. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Simone de Beauvoir (1908-86) francia író, egzisztencialista filozófus, feminista

január 08, 2013 - 23:38

1908. január 9-én született Párizsban, szigorú katolikus családban. Húga, Hélène de Beauvoir (Poupette) festőnő volt. Küzdelmét és lázadásait a konformizmus ellen az Egy jó házból való úrilány emlékei (1958) c. művében jeleníti meg, emlékiratainak első kötetében. (További magyarul megjelent kötetek: A kor hatalma (1960), A körülmények hatalma (1963)).

Victoria Woodhull - "Wicked Woodhull", "Mrs. Satan" - , az első nő, aki indult az USA elnöki posztjáért

december 22, 2012 - 18:05
"Nem fogok letérni a saját utamról csak azért, mert azok, akik jobbnak hiszik magukat nálam, ezt akarják."
 
"Amíg mások imádkoztak a változásért, én tettem érte."
 
"Szabadon szeretek. Elidegeníthetetlen, alkotmányos és természetes jogom szeretni, akit akarok, ameddig akarom, és bármelyik nap jogom van ezen változtatni."