November 25. - másodfokon a "lúgos orvos" ügye

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

November 25. - másodfokon a "lúgos orvos" ügye

november 04, 2016 - 23:30
Dr. B. Krisztián, a budapesti Irgalmasrendi Kórház akkori igazgató főorvosa az elsőfokú ítélet szerint 2013 márciusában jó előre felkészülve, megszervezve, megtervezve, maszkba, sisakba, kesztyűbe öltözve erőszakkal behatolt volt kedvese, R.E. lakásába, ott a nőt a földre kényszerítette, kábító injekcióval elkábította, s ebben az állapotában a nemi szervét lúggal leöntötte.

Dr. B. Krisztián, a budapesti Irgalmasrendi Kórház akkori igazgató főorvosa az elsőfokú ítélet szerint 2013 márciusában jó előre felkészülve, megszervezve, megtervezve, maszkba, sisakba, kesztyűbe öltözve erőszakkal behatolt volt kedvese, R.E. lakásába, ott a nőt a földre kényszerítette, kábító injekcióval elkábította, s ebben az állapotában a nemi szervét lúggal leöntötte, majd igazolványaitól, telefonjától és laptopjától megfosztva, eszméletlenül, súlyos sérülten a lakásba zárva hagyta, és a kulcsait magával vitte. Ezt a cselekménysort az elsőfokú bíróság aljas célból elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértésként minősítette, és négy év börtönnel és az orvosi hivatástól öt év eltiltással büntette

Szerencsére az ügyészség fellebbezett, így mód van a tények jobb feltérképezésére, s az ítélet súlyosbítására. A sértett képviselője szerint bizonyos körülmények helyesebb megítélése, a bizonyítékok pontosabb értelmezése, a szakértők véleményének alaposabb áttanulmányozása alapján megállapítható lenne, hogy aljas indokból, különös kegyetlenséggel, a vádlott orvosi ismeretei szerteágazó felhasználásával elkövetett emberölési kísérlettel állunk valójában szemben.

Tudjuk, hogy először az ügyészség el is állt a vádemeléstől, elrendelte a bizonyítékok megsemmisítését, s csak a sértetti oldal panasza után volt kénytelen mégis elindítani az ügyet, nagy késéssel. A vádlott B. Krisztián egy magas rangú, a jelenlegi hatalomhoz köthető politikus közvetlen rokona. Nem lesz könnyű dolga a másodfokon eljáró Törvényszéknek, ha valóban körültekintő és igazságos ítéletet akar hozni.  

Segítsünk hát a Törvényszéknek a nyilvánosság erejével. Biztosítsuk a bírákat arról, hogy rajtuk a világ szeme, és támogassuk a sértettet jelenlétünkkel november 25-én a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalótermében.

Helyszín és pontos időpont: 2016. november 25. reggel 9 óra, Budapest, Markó utca 16. Fszt. 3. számú tárgyalóterem.

Külső linkek:

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Aláírásgyűjtés: emlékeztető

július 23, 2010 - 15:35

Kirakom külön posztba is, hogy ne sikkadjon el a hozzászólások között.

 

Ne feledjeték, hogy közeledik a leadási határidő, 2010. augusztus 3. (Az index.hu cikkében augusztus 5-e áll, de a hivatalos honlapon 3-a áll.). Arról a kampányról van szó, melyet Halász Pálma kezdeményezett, azért, hogy önálló törvényi tényállás legyen a családon belüli erőszak ellen.

Éva büntetése - globális kitekintés

január 25, 2011 - 11:31

Miközben a klímaváltozás és a túlnépesedés problémájától hangos a „zöld sajtó”, arról már lényegesen kevesebb szó esik, hogy ezt a túlnépesedést úgy produkálja az emberiség, hogy közben demográfiailag 200 millió nő hiányzik a bolygóról. Az egészséges arány alapján 100 nőre 103 férfi születik, tehát lényegesen több nőnek kellene élnie a Földön, mint jelenleg. Ezek az adatok az emberiség ellen elkövetett legsúlyosabb bűncselekményeket sejtetik.

Kliensmosdatás + áldozatkurvázás, pszichológustól

január 17, 2010 - 18:14
A kép illusztráció (Fotó: Pixabay)

Tucatszámra jelennek meg könyvek a prostituáltak életéről, munkájáról és a megpróbáltatásaikról, ezzel szemben minket most az érdekelt, hogy a férfiakat mi motiválja arra, hogy fizessenek egy-egy aktusért. Kérdésünkre Dr. Villányi István pszichológus válaszolt, aki szerint a legtöbb férfi számára teljesen egyértelmű a kurvázás lélektana, bár ezt a nők soha nem fogják megérteni. A szakember véleménye ugyanakkor az, hogy meg kellene tanulni elfogadni, hiszen prostituáltak mindig voltak, vannak, és lesznek. A beszélgetés összegzéseként a következő hat okot gyűjtöttünk össze, ami miatt egy pasi prostituáltat keres fel.