Nagyezsda Szuszlova orosz orvos (1843–1918)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Nagyezsda Szuszlova orosz orvos (1843–1918)

március 18, 2016 - 01:28
Az első nő, aki a Zürichi Egyetemen orvosi tanulmányokat folytatott.

Az első orosz orvosnő egy kis faluban, Paninóban született 1843. szeptember 1-én. Apja jobbágysorból küzdötte fel magát, kereskedő lett, két lányának jó nevelést biztosított. Nagyezsda fiatalkorában feminista novellákat írt. Moszkvában a tanárképző elvégzése után orvosnak akart tanulni, de nők Oroszországban nem lehettek egyetemi hallgatók. Ezért Svájcba utazott, ahol a zürichi egyetemen ő volt első nő, aki 1864-ben felvételt nyert az orvosi karra. Az egyetemi tanács ezt követően döntött úgy, hogy minden kérvényező nőnek engedélyezi az egyetem látogatását - erről olvasott pár évvel később  Jókai Hon című lapjában, és ezért kerekedett fel ő is Zürichbe, hogy aztán az első magyar orvosnő legyen. 

Szuszlova 1867-ben diplomázott, ugyanebben az évben házasságot kötött Friedrich Erismann szemészorvossal. 1869-ben Szentpéterváron megnyitotta nő- és gyerekgyógyász rendelőjét. Első házasságának felbomlása után feleségül ment Alexander Golubev orvoshoz, először Nyizsnij Novgorodban praktizáltak, majd a Krím félszigetre, Alustába költöztek. Gyógyító munkáján túl sokat tett a szegény sorsú gyerekek iskoláztatásáért. Nagyezsda Szuszlova 1918-ban halt meg.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Ligeti Magda ideggyógyász, pszichoanalitikus (1909 - 1977)

május 30, 2015 - 22:22

A szegedi egyetemen diplomázott, 1935-től 1943-ig a Zsidó-kórház idegosztályán dolgozott. A háború után intézeti főorvosként pszichoterápiával, gyerekek nemi felvilágosításával foglalkozott, cikkeket, könyveket publikált a témában.

1947-ben Gyerekeknek felnőttekről c. könyvét betiltották. Mottója a következő volt: 

Nemi felvilágosítás 8—14 éves gyermekeknek, hogy hogyan legyen szabad a lelkileg megnyomorított, eddig ósdi babonákon nevelt gyerek! 

Bess Mensendieck amerikai orvos, testnevelő

december 30, 2019 - 19:59

1864-ben született New Yorkban, holland származású szülők gyermekekként. Zürichben járt orvosi egyetemre. Különösen fontosnak tartotta a nők egészségének megőrzését, testtartásuk javítását. Ezért külön tanulmányozta a légzést és a mozgást, énekórákat vett Párizsban és szülővárosában gimnasztikát tanult Geneviève Stebbinstől. Inspirációt merített az ókori görög szobrászatból is, arra vágyott, hogy az abban megnyilvánuló egészség és szépség jelenlen meg újra a társadalomban.

Doktornő lóháton

június 11, 2015 - 16:47

Mary Percy Jackson Angliában született 1904-ben. Birminghamban végezte el az orvosegyetemet. 1929-ben a British Medical Journalban közzétett, a kanadai prérire vállakozó szellemű orvosokat kereső hirdetésre jelentkezett és állást kapott a  Battle Rivernél, Alberta államban.  A praxisához tartozó, közel 400 négyzetmérföldes területen élő pácienseit sokszor csak lóháton, vagy  télen kutyaszánnal tudta elérni. Két évvel később házasságot kötött egy telepessel, és 100 mérfölddel északabbra, a Keg Rivernél telepedtek le. Hivatalos orvosi állás ott nem volt, ezért saját praxist nyitott.