Isala Van Diest, az első belga orvosnő, feminista (1842–1916)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Isala Van Diest, az első belga orvosnő, feminista (1842–1916)

május 25, 2015 - 22:06
Az első orvosnő és az első diplomás nő Belgiumban.

Isala Van Diest

Az első orvosnő és az első diplomás nő Belgiumban. A kor szokásaitól eltérően apja lányainak és fiának azonos oktatást biztosított. Mivel Belgiumban lányok nem járhattak gimnáziumba, Isala Svájcban járta a középiskolát. 1873-ban tért haza és jelentkezett a Leuveni katolikus egyetem orvoskarára, ahol visszautasították és azt tanácsolták neki, legyen bába.

Ezután visszatért Bernbe, ahol az egyetem hallgatója lett és 1879-ben lediplomázott. Két évet Londonban töltött, ahol a New Hospital for Women orvosa volt és megismerkedett az  angol feministákkal. 1884-ben Brüsszelben engedélyt kapott saját praxisa megnyitására. Orvosi munkája mellett részt vett a nőmozgalomban, az első belga ügyvédnővel, nel a Ligue belge du droit des femmes (belga nőjogi egyesület) alapító tagjai voltak. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Jenny Kidd Trout, az első kanadai orvosnő (1841–1921)

május 25, 2015 - 21:55
Az első kanadai orvosnő skót emigránsok gyereke, Stratfordban nőtt fel. Iskolái elvégzése után házasságkötéséig tanított, de orvos akart lenni, férje támogatta ambicióját. Mivel abban az időben Kanadában nőket nem fogadott orvosegyetem, az Egyesült Államokban a Pennsylvania egyetem hallgatója lett és 1875-ben lediplomázott. Ugyanabban az évben külön engedéllyel letehette Ontario államban a regisztrációs vizsgát, és az első nő lett, aki orvosi gyakorlatot folytathatott Kanadában.

Aletta Jacobs, holland orvos, feminista (1854–1929)

július 05, 2011 - 11:07

Abraham Jacobs orvos és felesége, Anna de Jongh 6 lányt és 6 fiút nevelt fel abban a meggyőződésben, hogy az iskolázottság, a tudás egyformán megilleti őket. A XIX. század végén Hollandiában a lányok modern nyelveket, művészetet, zenét, kézimunkát és jómodort tanultak, az egyetemi tanulmányokra készülő fiúk pedig matematikát, történelmet, latint és görögöt. Jacobs doktor meggyőzte a helyi középiskola vezetőjét, engedje be Alettát az órákra, hogy fel tudjon készülni az egyetemi tanulmányokra.

Anna Tomaszewicz-Dobrska, az első lengyel orvosnő (1854–1918)

május 25, 2015 - 21:53

Az első nő, aki orvosi gyakorlatot folytatott Lengyelországban. Zürichben járt egyetemre, tanulóévei alatt Edward Hitzig professzor asszisztense volt. 1877-ben diplomázott, rövid ideig Berlinben és Bécsben dolgozott.

 

Hazájában szeretett volna dolgozni, de mert nő volt, nem kapott engedélyt az államvizsga letételére, így nem tudott belépni  az orvoskamarába, ami a praktizálás alapfeltétele volt.

Elkeseredésében Szentpétervárra költözött, ahol letehette az államvizsgát, ami feljogosította orvosi működésre Oroszországban és Lengyelországban.