Fagylaltgép, esernyő, protográf: Beulah Henry feltaláló (1887–1973)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Fagylaltgép, esernyő, protográf: Beulah Henry feltaláló (1887–1973)

április 16, 2012 - 09:04

Beulah Henry találmányával, a protográffal

Az 1900-as évek elejének egyik legismertebb amerikai feltalálója 1887-ben született, művészeti érdeklődésű családban. A Queens és az Elizabeth College hallgatója volt 1909-től, bölcsészeti tárgyakat tanult, később sokszor említette, hogy műszaki ismeretei hiányosak.

„Nem tudom eldönteni, hogy előny vagy hátrány-e műszakilag annyira tájékozatlannak lenni, mint én vagyok. Nem ismerem a szakkifejezéseket és valószínűleg megnehezítem a műszaki rajzolók dolgát, amikor megpróbálom az elképzeléseimet elmagyarázni, de az üzemekben, ahol ismernek, rendkívül türelmesek velem, talán mert hisznek a találmányaimban.”

Első szabadalmát, egy fagylaltkészítő gépet, 1912-ben jegyeztette be. Életműve több, mint 110 találmány, 49 szabadalom. Két céget alapított, az egyik a Henry Umbrella and Parasol Company, a másik a B.L. Henry Company of New York volt, mindkettőnek ő volt az elnöke.

Az 1920-as évek elején New York-ba költözött. Szállodákban lakott, élénk társadalmi életet élt, férjhez nem ment. A korabeli lapok Beulah-t gyönyörű, vöröshajú, kecses, karizmatikus személyiségnek írták le.

Beulah találmányai nem korlátozódtak egyetlen területre. Az egyik legsikeresebb a cserélhető huzattal ellátott esernyő volt, amit a hölgyek ruhájukhoz illően tudtak hordani.

A Latho zárható szivacs volt, belsejében szappannal, a gyerekek számára készült változat baba formájú volt. A szivacs gyártásához nem talált megfelelő gépet, ezért tervezett egyet.

Gyerekek számára sok találmánya volt Beulahnak, egyik pl. az órát tanította, a másik országismeretet, babái cserélhető parókákat viseltek, szemük színét gombnyomásra változtatták.

Néhány találmánya: hajgöndörítő, pumpa labdák felfújására, orsó nélküli varrógép. A Protograph olyan írógép volt, amely az eredeti mellett indigó nélkül négy másolatot készített.

Találmányai kényelmes egzisztenciát biztosítottak Beulah Henry számára. Életének jórészében szállodákban lakott, leggyakrabban New Yorkban, a Hotel Victoriában. Sok minden érdekelte, a Museum of Natural History, Audubon Society, League for Animals tagja volt, festeni is szeretett. Egész életén át tevékenykedett, utolsó szabadalmát 1970-ben, 83 éves korában jegyezték be. 

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Grace Murray Hopper matematikus, "a szoftver nagyasszonya" (1906-1992)

január 03, 2013 - 17:14

 A The Grand Old Lady of Software (A szoftver nagyasszonya), Grandma COBOL (COBOL nagyi) és az Amazing Grace (Bámulatos Grace) kifejezésekkel becézett csöpp, törékeny asszony pengeéles eszű volt, gyakorlatias, határozott és mellesleg az Egyesült Államok haditengerészetének ellentengernagya. 

Minnie Fisher Cunningham amerikai gyógyszerész, politikus, feminista (1882–1964)

március 18, 2017 - 22:34

A League of Women Voters első ügyvezető titkára a University of Texas  első női gyógyszerészhallgatója volt, 1901-ben diplomázott.  Huntsvilleben kapott állást, és amikor rájött, hogy diploma nélküli férfikollegái kétszer annyit keresnek, mint ő, elhatározta, változtatni kell. Meggyőződése volt, hogy a változáshoz szavazóképes  nők kellenek, és ettől kezdve életét a szüfrazsett mozgalomnak szentelte. A Galveston Equal Suffrage Association elnökeként komoly szerepe volt abban, hogy 1918-ban Texas államban, 1920-ben pedig az egész Egyesült Államokban a nők kivívták a szavazati jogot.

Jeanne Immink holland alpinista (1853–1929)

október 10, 2017 - 13:21
Jeanne Immink

Az úttörő nők egyike, aki az addig kizárólag férfiak által űzött sportban elismerést és dicsőséget szerzett. Ő találta fel a napjainkban is használt hegymászó hámot. Svájcban ismerkedett meg a hegymászással, a kezdeti próbálkozások után az első nő volt, aki felkészülten, komoly felszereléssel és szoknya helyett nadrágban mászott. A Dolomitok volt a kedvenc terepe, ahol új útvonalakat dolgozott ki és több csúcs első meghódítása fűződik a nevéhez. Első jelentős útja az Ortler megmászása volt Dél-Tirolban, 1889-ben. Ugyanabban az évben az első nő volt, aki megmászta az Antelaot.