Irène Joliot-Curie francia fizikus (1897–1956)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Irène Joliot-Curie francia fizikus (1897–1956)

szeptember 12, 2017 - 10:38

Szülei már 10 éves korában észrevették matematikai tehetségét. A Sorbonne természettudományi karán kezdett tanulni, a háború alatt röntgentechnikusként dolgozott, utána tudta befejezni tanulmányait. 1925-ben védte meg a polónium alfa sugárzásáról írt doktori disszertációjat, utána anyja laboratóriumában kezdett dolgozni. 1926-ban házasságot kötött Frédéric Joliot-val, kutatásaikról közös publikációkban számoltak be. A mesterséges radioaktivitás felfedezéséért 1935-ben megosztott Nobel-díjat kaptak. 1936-ban rövid időre a tudományos kutatásért felelős államtitkári posztot töltötte be. A náci megszállás idején szüneteltette kutatásaik publikálását. Az Atomenergia bizottság alapító tagja volt, 1946-ban a Rádium intézet vezetőjévé nevezték ki.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Elsa Neumann német fizikus (1872–1902) 

augusztus 29, 2017 - 00:24

1890-ben szerezte meg tanítói oklevelét, egyetemen szeretett volna továbbtanulni. Mivel nők nem lehettek egyetemi hallgatók, egyenként megkérte a fizikus, matematikus, kémikus, filozófus professzorokat, hogy látogathassa óráikat. Többek között megkapta Emil Warburg és Max Planck támogatását is. 1898-ban az oktatási minisztérium különleges engedélyével Über die Polarisationskapazität umkehrbarer Elektroden címmel benyújtotta és megvédte doktori disszertációját, amely megjelent a rangos Annalen der Physik folyóiratban is.

Émilie du Châtelet francia matematikus, fizikus (1706–1749)

december 03, 2017 - 11:15

Émilie du Châtelet (ejtsd: émili dü satele) hivatalos oktatásban nő lévén nem részesülhetett. Apja a királyi udvar magasrangú tisztviselője volt, gondos nevelésben részesítette. 12 éves korára anyanyelvén kívül beszélt németül, olaszul, latinul és görögül. Felnőtt korában tanárokat fogadott, akik matematikára, fizikára és filozófiára oktatták. Ismeretségben volt kora tudósaival, levelezett külföldi professzorokkal.

Agnes Pockels német autodidakta tudós (1862–1935)

február 11, 2017 - 13:53

1891. március 12-én a rangos Nature folyóiratban "Surface Tension" címmel megjelent egy nagy feltűnést keltő cikk. Szerzője egy német háziasszony, aki mosogatás közben kísérletezett, és felfedezte a kollapszusnyomás létezését és berendezést szerkesztett annak mérésére. Agnes Braunschweigben élt családjával,  a középiskola elvégzése után a háztartást vezette, nő lévén nem tanulhatott tovább. Öccse, aki fizikusnak tanult és ismerte húga tudományok iránti érdeklődését, ellátta őt tudományos könyvekkel.