Elsa Neumann német fizikus (1872–1902) 

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Elsa Neumann német fizikus (1872–1902) 

augusztus 29, 2017 - 00:24
Az első nő, aki fizikából doktorált a berlini egyetemen.

1890-ben szerezte meg tanítói oklevelét, egyetemen szeretett volna továbbtanulni. Mivel nők nem lehettek egyetemi hallgatók, egyenként megkérte a fizikus, matematikus, kémikus, filozófus professzorokat, hogy látogathassa óráikat. Többek között megkapta Emil Warburg és Max Planck támogatását is. 1898-ban az oktatási minisztérium különleges engedélyével Über die Polarisationskapazität umkehrbarer Elektroden címmel benyújtotta és megvédte doktori disszertációját, amely megjelent a rangos Annalen der Physik folyóiratban is. 1900-ban létrehozta a Verein zur Gewährung zinsfreier Darlehen an studierende Frauen társaságot, mely női hallgatóknak nyújtott kamatmentes tanulói kölcsönt. A laboratóriumában történt baleset során, 30 évesen halt meg.  

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Dame Maria Matilda Ogilvie Gordon skót geológus, paleontológus (1864–1939)

április 29, 2017 - 15:18

Az első nő, akit a londoni egyetemen a tudományok doktorává avattak, és az első nő, aki a müncheni egyetemen PhD fokozatot szerzett. A XIX. század végének úttörő kutatója a tiroli Alpokban végzett feltáró munkákat, eredményeit német és angol tudományos lapokban publikálta, melyekkel komoly nevet szerzett a tudományos életben. Férje, Dr. John Gordon, a korszellemmel szöges ellentétben, tisztelte és támogatta munkáját. 1935-ben megkapta a Dame Commander of the Order of the British Empire címet és az Edinburgh-i egyetem díszdoktorává választotta. 

Clara Immerwahr német vegyész (1870–1915)

június 21, 2017 - 15:09

Az első nő, aki kémiából doktori címet szerzett Németországban. Kelet-Poroszországi zsidó értelmiségi család lánya, a tanárképző elvégzése után vegyész apja támogatásával engedélyt kapott tanulmányai folytatására a breslaui egyetemen. 1900-ban védte meg doktori értekezését, egy évre rá házasságot kötött az ismert vegyésszel, Fritz Haberrel. Abban bízott, hogy folytathatja kutatásait, de keservesen csalódott. A gyerekszülés, háztartás, gyakori vendégfogadás mellett önálló munkát nem végezhetett, csak férje publikációihoz gyűjthetett anyagokat.

Agnes Pockels német autodidakta tudós (1862–1935)

február 11, 2017 - 13:53

1891. március 12-én a rangos Nature folyóiratban "Surface Tension" címmel megjelent egy nagy feltűnést keltő cikk. Szerzője egy német háziasszony, aki mosogatás közben kísérletezett, és felfedezte a kollapszusnyomás létezését és berendezést szerkesztett annak mérésére. Agnes Braunschweigben élt családjával,  a középiskola elvégzése után a háztartást vezette, nő lévén nem tanulhatott tovább. Öccse, aki fizikusnak tanult és ismerte húga tudományok iránti érdeklődését, ellátta őt tudományos könyvekkel.

Annie Jump Cannon csillagász (1863–1941)

december 27, 2017 - 00:16

Tanulmányait a Wellesley és a Radcliffe College-ban végezte, utána a Harvard College obszervatóriumában kapott állást. A kettős csillagok megfigyelésével és színképelemzéssel foglalkozott, munkája nemzetközi viszonylatban is komoly érdeklődésre tartott számot. 1911-ben az obszervatórium kurátorának nevezték ki. Részt vett a nők választójogáért folytatott harcban, a tagja volt. 

Caroline Herschel német születésű brit csillagász (1750–1848) 

március 31, 2017 - 21:53

Angliában élt testvérével, Williammal, aki III.György király udvari csillagásza volt. Caroline megtanulta a számítások elvégzését, a csillagok katalogizálását, a műszerek kezelését, és hamarosan saját megfigyeléseket tett. 1783-ban három új csillagködöt talált, 1786 és 1797 között nyolc üstököst fedezett fel. 1798-ban a Royal Society adta ki a Flamsteed féle katalógushoz készített korrekcióit. Bátyja halála után hazatért Hannoverbe, de munkáját tovább folytatta. A Royal Astronomical Society aranyérmét kapta meg 1828-ban, 78 éves korában.

A világon az első doktori fokozatot szerző nő: Elena Cornaro Piscopia 

április 19, 2017 - 22:58

Gazdag nemesember törvénytelen lánya volt, akinek tehetségére hatéves korában figyelt fel egy pap. Tanácsára apja taníttatni kezdte. A kislány megtanult görögül, latinul, franciául, spanyolul, jártas volt a matematikában, csillagászatban, filozófiában, teológiában, zenében, megtanult szónokolni, vitázni. Belépett egy zárdába, melynek pár évvel később a főnöknője lett, a szegények jótevőjeként ismerték. 1678-ban a paduai egyetemen nyilvános vitában megvédte disszertációját és bölcsészdoktorrá avatták. 

Irène Joliot-Curie francia fizikus (1897–1956)

szeptember 12, 2017 - 10:38

Szülei már 10 éves korában észrevették matematikai tehetségét. A Sorbonne természettudományi karán kezdett tanulni, a háború alatt röntgentechnikusként dolgozott, utána tudta befejezni tanulmányait. 1925-ben védte meg a polónium alfa sugárzásáról írt doktori disszertációjat, utána anyja laboratóriumában kezdett dolgozni. 1926-ban házasságot kötött Frédéric Joliot-val, kutatásaikról közös publikációkban számoltak be. A mesterséges radioaktivitás felfedezéséért 1935-ben megosztott Nobel-díjat kaptak. 1936-ban rövid időre a tudományos kutatásért felelős államtitkári posztot töltötte be.

Anna Atkins angol botanikus, fényképész (1799–1871)

március 15, 2018 - 21:16

Valószínűleg ő az első, aki fényképekkel illusztrált könyvet publikált, és talán az első nő, aki fényképet készített. Apja nevelte, aki ismert tudós, a Royal Society titkára volt. Anna alapos botanikai ismeretekre tett szert, fő témája az algák kutatása volt. Henry Fox Talbot feltaláló megismertette vele a fényképezés korabeli technikáját, melyet felhasználva publikálta első könyvét British Algae: Cyanotype Impressions címmel 1843-ban.

Rachel Lloyd amerikai vegyész (1839–1900)

január 26, 2017 - 00:14

Az első amerikai nő, aki a kémiai tudományokból doktori címet szerzett. 1859-ben végzett  a tanítóképzőben,  az ezt követő évek tragikusak voltak számára, férje és két gyereke meghalt. Philadelphiában vállalt tanári állást, közben elvégezte a Harvard Summer School kémia szakát. Tanulmányai mellett kutatott, három cikke is megjelent az American Chemical Journal-ban.  Ő volt az első nő, aki a lapban publikálhatott. 1885-ben Svájcba ment, ahol a zürichi egyetemen két évig doktori disszertációján dolgozott. 1888-ban a nebraskai egyetemen megkapta professzori kinevezését.

Maria Mitchell csillagász (1818–1889)

július 29, 2017 - 13:54

Massachusetts államban, Nantucket szigetén született. Az első nő, akit az American Academy of Arts and Sciences tagjai közé választott. Nemzetközi elismerést aratott 1847-ben, amikor apja teleszkópjával meghatározta egy új üstökös pályáját. 1865-ben lett a Vassar kollégium professzora, az obszervatórium vezetőjének nevezték ki. Elérte, hogy a férfi professzorokkal azonos fizetést kapjon. 1873-ban megalapította az American Association for the Advancement of Women-t (Amerikai Egyesület a Nők Helyzetének Jobbításáért). Sokszor idézik a tanítványainak leggyakrabban feltett kérdését:

Elisabeth Altmann-Gottheiner német közgazdász, feminista (1874–1930)

március 18, 2017 - 23:11

Az első német nő, akit egyetemi tanárrá neveztek ki, Mannheimben született. Angliában és Svájcban járt egyetemre, doktori értekezését 1904-ben Zürichben védte meg. 1908-tól Mannheimben a Handelschochschule tanára lett, professzori kinevezését 1924-ben kapta meg. Szakmájában több könyvet és cikket publikált, de érdeklődése a genderproblémákra is kiterjedt. 1912-től a Jahrbuch der Frauenbewegung című feminista évkönyv szerkesztője volt. A mannheimi egyetem minden évben az Elisabeth Altmann-Gottheiner-Preis díjat adományozza a genderkutatásban legjobb hallgatónak.