Sophie Scholl német ellenálló (1921–1943)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Sophie Scholl német ellenálló (1921–1943)

május 02, 2017 - 22:09

Testvérével, Hanssal együtt tagja volt a müncheni Weiße Rose (Fehér Rózsa) ellenállási mozgalomnak, amelyet Kurt Huber egyetemi tanár szervezett. Röplapokat írtak és terjesztettek Németország nagyvárosaiban, amelyekben Hitler és a nemzetiszocializmus ellen emelték fel szavukat. Sophie Schollt 1943-ban letartóztatták és kivégezték.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A „Tábornok” szüfrazsett: Flora Drummond

június 15, 2016 - 13:13

Az 1878-ben született manchesteri lány postáskisasszonynak tanult, de mivel csak 155 centire sikerült megnőnie, egy akkor bevezetett, minimum 157 cm-es magasságot előíró követelmény értelmében nem állhatott munkába. Drummond, akit a nőkkel szembeni diszkrimináció e formája (hiszen a nők átlagos testmagassága alacsonyabb a férfiakénál) felháborított, egy gyárban helyezkedett el, ahol még lázítóbb igazságtalanságokkal találkozott: például azzal, hogy a nemek közt markáns fizetéskülönbségek vannak, valamint hogy az alulfizetettség és a munkanélküliség nők sokaságát kergeti prostitúcióba.

Az "egyedüljáró, disszidens feminista" - Helene Stöcker (1869–1943)

november 29, 2016 - 21:41

Szigorú kálvinista családban nőtt fel, középiskoláit Berlinben járta, majd 1896-tól bölcsész vendéghallgató volt az ottani egyetemen. Tanulmányait Glasgowban majd a berni egyetemen folytatta, ahol 1901-ben megvédte doktori értekezését.

1905-ben alapító tagja volt a Bund für Mutterschutz-nak (BfM, Anyavédő egyesület), és szerkesztője volt az egyesület lapjának, a Mutterschutz-nak, majd később a Die Neue Generation-nak (Az új generáció).