Polányi Laura (Striker Sándorné) történész, feminista (1882–1959) 

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Polányi Laura (Striker Sándorné) történész, feminista (1882–1959) 

április 04, 2017 - 01:45

Híres család tagja: apja Polacsek Mihály vasútépítő mérnök, anyja az irodalmi szalonjáról ismert Wohl Cecília, testvérei Polányi Károly gazdaságtörténész (a Galilei Kör első elnöke, felesége ) és Polányi Mihály kémikus. Egyik unokatestvérük Szabó Ervin. 

Laura  felsőbb leányiskolájába járt, képe ott szerepel az első érettségiző lányosztály tablóján.

Bölcsészdoktorátust szerzett a budapesti egyetemen (1909), és még tanulmányai alatt a Statisztikai Hivatal könyvtárában kezdett dolgozni. Közgazdaságtörténelmi értekezésével, amely 1909-ben a Közgazdasági Szemlében jelent meg, osztatlan sikert aratott. Számos előadást tartott nevelési és társadalomtudományi kérdésekről.

1911-ben saját lakásukban kísérleti iskolát nyitott, amelyet a megszokott porosz nevelés helyett szabad, liberális szellemiség jellemzett. Anyja példáját követve irodalmi szalont is fenntartott, ahol a kor szinte valamennyi jelentős művésze megfordult. Tagja volt a Társadalomtudományi Társaságnak és egyik szervezője a radikális asszonycsoportnak. 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol Laura Striker néven lett ismert történész és feminista. 

Lánya keramikus. 

Jelentősebb munkái:

  • III. Károly gazdaságpolitikája Magyarországban.
  • Néhány szó a nőről és a nőnevelésről,
  • A XVIII. század gazdaságpolitikája

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Maria Deraismes (1828–1894), az első francia feminista szervezet alapítója

május 17, 2012 - 23:00

Maria Deraismes (ejtsd: dörem) 1828. augusztus 17-én született, jómódú, művelt középosztálybeli családban. Szülei gondot fordítottak taníttatására, iskoláit Pontoiseban kezdte, majd Párizsban fejezte be. Miután szüleitől komoly vagyont örökölt, meg tudta őrizni függetlenségét, és úgy döntött, nem megy férjhez.

Az első magyar közgazdásznő: Takaróné Gáll Beatrix

május 08, 2019 - 02:00

Kiskunfélegyházán született 1894. december 30-án a család nyolcadik gyermekeként. Apját hatévesen elvesztette. Megözvegyült anyja minden gyerekét taníttatta. Beatrix a helyi római katolikus tanítóképzőben elemi iskolai tanítói oklevelet szerzett 1913-ban. Párhuzamosan zenei tanulmányokat is folytatott, zongorázott és orgonált. 1914-ben beiratkozott a budapesti Erzsébet Nőiskolába. Miközben végig önfenntartó volt (templomban orgonált és énekkart vezetett), megszerezte a második pedagógusi diplomáját természettudományi szakon 1917-ben.

Wangari Maathai kenyai emberjogi és környezetvédő aktivista (1940–2011)

szeptember 06, 2015 - 17:31
Az első nő, aki a nairobi egyetemen doktori címet és katedrát  szerzett. Az első afrikai nő, aki PhD fokozatot szerzett állatorvosi szakon. Később a kar dékánja lett. Professzori kinevezése után férje elhagyta őt és három  gyereküket, a válás indoka: Wangari "túl iskolázott, túl erős, túl  sikeres és túl nehezen kezelhető” „nem engedelmeskedik a férfiaknak,  ezzel megszegi az afrikai tradíciókat”. (A bíróság egyetértett a férjjel.)