Martha Coffin Wright amerikai feminista (1806–1875) 

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Martha Coffin Wright amerikai feminista (1806–1875) 

december 20, 2016 - 23:51

Bostoni sokgyerekes kvéker család lánya. Fiatalon ment férjhez, 19 évesen már megözvegyült, hogy eltartsa magát és kislányát, egy kvéker lányiskolában tanított. 1824-ben ismét férjhez ment, ebből a házasságból 6 gyereke született. Nővérével, -tal együtt alapítója volt 1833-ban Philadelphiában az American Anti-Slavery Society-nek. Később általa kapcsolódott be a nőjogi mozgalomba.

Egyik szerzője és aláírója volt a -i nyilatkozatnak. A kongresszus idején - ahogy az 1980-ban létrehozott Nemzeti Nőjogi Emlékparkban álló életnagyságú bronzszobrán is látható - várandós volt hetedik gyermekével. Első nyilvános beszédét 1852-ben tartotta, és itt ismerkedett meg -val. Aktívan részt vett és többször elnökölt a további nőjogi kongresszusokon és egyéb feminista rendezvényeken.

A polgárháború alatt és után ismét inkább a rabszolgafelszabadítási mozgalomra koncentrált, házuk az ún. „földalatti vasút” egyik állomása volt, ahol szökött rabszolgákat bújtatott.

Egyik lánya, Ellen Wright és unokája, Eleanor Garrison is neves nőjogi aktivista lett.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Susan B. Anthony amerikai feminista, író (1820–1906)

november 03, 2011 - 17:45

1820. február 15-én született Susan Brownell Anthony, szigorú erkölcsű nyolcgyermekes kvéker családba. A kvékerek vallják, hogy az istennel való kapcsolathoz elég a minden emberben megtalálható “belső fény”. Elítélték a háborúskodást, a rabszolgatartást, a részegességet, és a közösségen belül a nők és férfiak egyforma bánásmódban részesültek.

Lucy Stone amerikai feminista (1818–1869)

június 28, 2014 - 14:19
Lucy Stone

 A nők egyenlőségéért küzdő mozgalom egyik úttörője. Apja rosszallása ellenére egyetemet végzett, ő az első diplomát szerzett nő Massachusetts államban. Kortársai szerint karizmatikus személyiség volt, előadókörútjai, melyeket a női egyenjogúságért és a rabszolgaság eltörléséért tartott, komoly közönséget vonzottak. Egyik szervezője volt 1850-ben a nők jogaiért tartott konferenciának. 1855-ben feleségül ment a szüfrazsett mozgalom támogatójához, Henry Blackwellhez, és megállapodásuk értelmében – az Egyesült Államokban elsőként - Lucy megtartotta lánynevét.

Elizabeth Cady Stanton (1815–1902) amerikai feminista

november 25, 2010 - 17:57

1815. november 12-én született a New York állambeli Johnstownban a város előkelőségei közé tartozó Margaret és Daniel Cady lánya, Elizabeth. A kislány a Johnstown Academy elvégzése után a -ba iratkozott, az egyetlen olyan helyre, ahol a fiúiskolákhoz hasonló színvonalú volt az oktatás.