Csatlakoztunk az Angyalhír emléksétához

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Csatlakoztunk az Angyalhír emléksétához

június 30, 2015 - 22:10
A NANE, a PATENT és az Újrakezdés csoport mellett a Nőkért Egyesület is csatlakozott Seres Barbara felhívásához, és együtt vonultunk Ádám és a többi áldozat emlékére.

Antoni Rita, Seres Barbara, Tóth Katalin (Fotó: Kardos Dániel)

"Már sokan ismerhetitek a történetem...


A fiam, Ádám június 29-én lenne egy éves, arra kérlek titeket, gyertek el és emlékezzünk meg róla és a többi ártatlan lélekről, akik már nem lehetnek velünk. ♥
Őket már nem hozhatjuk vissza, de azért még tehetünk, hogy ne legyen több áldozata a családon belüli erőszaknak!" - írta Seres Barbara 2015 júniusában.

A NANE, a PATENT és az Újrakezdés csoport mellett a Nőkért Egyesület is csatlakozott a felhívásához, és együtt vonultunk Ádám és a többi áldozat emlékére. A Bazilikánál beszédet mondott Gyulai Kati (NANE), Spronz Júlia (PATENT), (Újrakezdés csoport, Nőkért), Takács Hajnal (erőszaktúlélő, az Asszony verve c. könyv írója), Pintér Mariann (erőszaktúlélő, blogger), Lakos György (állatvédő) és Antoni Rita (Nőkért). A műsorvezető Demcsák Zsuzsa volt, aki A másik életem című könyvével a közelmúltban tárta fel érintettségét a nyilvánosság előtt. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Az erőszak nem "szexjáték"

január 16, 2015 - 17:04
Az erőszak nem "szexjáték"

Alulírott szervezetek e nyílt levelünkben aggályainkat fejezzük ki a 2015. január 14-én illetve 16-án online felületeiken megjelent, a Győrben fulladásos halált szenvedett nő esetét feldolgozó cikkeik fogalmazásmódjával kapcsolatban. **Címzett:** Kisalföld.hu, Origo.hu, Velvet.hu, Blikk.hu szerkesztőségei **Tárgy:** a győri fulladásos halálesetről szóló tudósítások hangvétele ## Tisztelt Szerkesztőségek! Alulírott szervezetek e nyílt levelünkben aggályainkat fejezzük ki a 2015.

Csatlakoztunk a Nők Lázadása flashmobhoz

január 30, 2013 - 21:28
Fotó: HVG

A párkapcsolati erőszak elhúzódó törvénykezési folyamatában, a kodifikációs munkacsoportban nem vették figyelembe az áldozatvédő szervezetek (NANE, PATENT) szakembereinek több évtizedes tapasztalatait, javaslatait. Annak érdekében, hogy a sokak munkájával nagy nehezen kiharcolt csbe-törvény ne legyen végül üres formaság, a Nők Lázadása 2013. január 30-én tiltakozást szervezett az EMMI előtt, amelyben részt vettünk. Maroknyian áztunk csak az esőben, de a flashmobot kifejezetten élénk sajtóérdeklődés kísérte, és eredményeképpen Balogh Zoltán fogadta Dr.

Idén is részt vettünk az Egymilliárd Nő Ébredésén

február 15, 2016 - 20:43
Egymilliárd Nő Ébredése 2016, Bálint-ház. A bal szélen Barna Emília.

Idén negyedik alkalommal került megrendezésre az Egymilliárd nő ébredése (One Billion Rising) világméretű kampány a nők elleni erőszak ellen. Újra eltáncoltuk a Törd szét a láncot! (Break the Chain!) dalra koreografált mozdulatsort - ezúttal is Barna Emília (Nőkért) és Szántó Nikolett autóversenyző vezetésével -, utána pedig nagy sikerrel bemutatásra kerül a „Kérsz teát?!” című darab. A rendhagyó, egyetemista fiataloknak készült színházi előadást Bánki Gergely és Sipos Vera írta és rendezte, a NANE Egyesület felkérésére és szakértői támogatásával.