Rona Robinson angol vegyész, szüfrazsett (1881(84?) - 1962)   

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Rona Robinson angol vegyész, szüfrazsett (1881(84?) - 1962)   

június 24, 2019 - 21:29
Az első nő, aki az Egyesült Királyságban vegyészdiplomát szerzett.

1909. október 4-én Manchesterben letartóztatják Rona Robinsont

1902-ben lett a Victoria University of Manchester hallgatója, 1905-ben kapta meg az alapdiplomát, két évre rá mesterfokozatot szerzett. Végzés után az Altrincham Pupil-Teacher Centre tanára lett, emellett saját laboratóriumában végzett festékekkel kapcsolatos kísérleteket. Már hallgató korában a tagjaként bekapcsolódott a nőjogi mozgalomba. 1909-ben felhagyott tanári munkájával és a WSPU munkatársa lett. Látványos tüntetéseket szervezett, melyeken szembeszegültek a rendőrökkel. Több társával együtt az alsóház előtt tartott demonstrációért börtönbüntetést kapott. A durva bánásmód elleni tiltakozásként éhségsztrájkoltak, ezért erőszakkal etették őket. 1911-ben egyik alapítója volt a The Freewoman című feminista lapnak, és rendszeresen publikált is benne. 1915-ben a J.B. & W.R. Sharpe Ltd munkatársa lett, ahol analítikai kémiával és kutatással foglalkozott. 1920-tól a Clayton Aniline Company fővegyészeként dolgozott, több sikeres szabadalom fűződik a nevéhez.  

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A harcművészetekben jártas szüfrazsett, aki a termetes rendőröket is megfélemlítette: Edith Garrud

június 15, 2016 - 13:29

Anyja és apja nem voltak házasok, s ez a tény a korabeli megítélés miatt rányomta bélyegét az 1872-ben született és egy híján 100 évet élt Edith gyerekkorára. A nagynénjénél nevelkedő magányos kislány, hogy elfoglalja magát, rákapott az atlétikára. 1893-ban hozzáment a sportokért ugyancsak lelkesedő William Garrudhoz, s együtt vettek dzsudzsucu órákat egy Londonban tartózkodó japán mestertől, Szadakazu Ujenisitől, majd 1908-ban, amikor tanáruk visszament Japánba, átvették a dodzsó vezetését.

A szüfrazsett-induló szerzője: Dame Ethel Smyth angol zeneszerző (1858–1944)

április 02, 2017 - 22:42

Korának egyik jelentős zeneszerzője katonacsaládba született. Apja sokáig ellenezte, hogy lánya zenét tanuljon, végül Ethel mégis elérte, hogy beiratkozhatott a lipcsei konzervatóriumba. Sokat komponált, zongoradarabokat, szonátákat, misét, operát. 1893-ban volt első angliai bemutatója. Ő volt az első nő, akinek operáját a Covent Gardenben előadták.