Felháborító: a kormány szerint semmi szükség az Isztambuli Egyezmény ratifikációjára

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Felháborító: a kormány szerint semmi szükség az Isztambuli Egyezmény ratifikációjára

június 24, 2019 - 21:03
Úgy gondolják, ők mindent megtesznek a nők és a gyerekek védelméért, ez pedig, ahogy Völner Pál Trócsányi László megbízásából fogalmazott, több, mint amit az Isztambuli Egyezmény nyújthat.

Ők már csak tudják.

Gurmai Zita több kérdést is feltéve próbált meg némi információhoz jutni - írja a .

Arra volt kíváncsi például, hol tart az úgynevezett összkormányzati egyezmény a kérdés ügyében, vagy felmérték-e már az évek során, milyen források biztosítására van szükség, és azok rendelkezésre bocsáthatók-e.

Völner Pál úgy tett, mintha a Fidesz-KDNP a kérdés ügyében, és csupán a kormányon kívüli okai lennének az évek óta tartó késlekedésnek. Végül (újra) csak hangot adott annak, hogy a helyzet márpedig az, hogy két sarkalatos kérdésben sem ért egyet a kormány az Isztambuli Egyezmény megfogalmazásával, annak vállalásaival.

Az egyik kérdéses része az egyezménynek, ki nem találná senki, a migrációval és a menekültekkel foglalkozó rész, mely Völner megfogalmazása szerint szöges ellentétben áll a kormány politikájával. De ha ez még nem lenne elég, a , vagyis a fogalmának használata is bántja a Fidesz szemét.

Márpedig azt nem engedheti meg a Fidesz-KDNP, hogy "lopakodva olyan elemeket emeljenek be a magyar jogrendbe", amit a kormánynak még csak véletlenül, esze ágában sem állna terjeszteni.

Így hát egészen egyértelmű, mikor fogja a magyar kormány ratifikálni az Isztambuli Egyezményt.

U. i.: A múltkor még a ratifikáció csúszásáért. 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



" Várjuk, hogy a dinoszauruszokkal együtt a nőgyűlölet is kihaljon!" - Tanos Áron (Magyar Szolidaritás Mozgalom) beszéde a Nők Lázadása tüntetésen

szeptember 24, 2012 - 14:34
Tanos Áron (Fotó: Ökrös Attila)
Ma Székely Sándor beszélt volna, de otthon ápolja a beteg feleségét.

Tanos Áron vagyok, 25 éves, párkapcsolatban élő, gyermektelen férfi, és nem verem a barátnőmet, vagy a szüleimet. Pedig valószínűleg kéne, hiszen, a Fidesz-KDNP vonatkozó kutatásaiból az derül ki, hogy minél több gyerek van a családban, annál ritkább a családon belüli erőszak.

A neveltetésemnek köszönhetően nem fogom verni a gyerekeimet és a feleségemet.

Nincs szükségem arra, hogy állandóan azt demonstráljam: férfi vagyok, erős vagyok, hatalmas vagyok.

Én jól érzem magam a bőrömben.

A Nők Lázadása a hatékony csbe törvénykezésért – Antoni Rita nov. 25-i beszéde

december 03, 2012 - 18:16
Fotó: Zina Mihailova

A Nők Lázadása mozgalom, mint ismeretes, azért robbant ki, mert a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállására vonatkozó népi kezdeményezés tárgyalásán honatyáink nem csak hogy szükségtelennek minősítették a vonatkozó törvény megalkotását, de Varga István képviselő úr, számos elvtársa által bősz helyeslése mellett, leleplezte a kormány teljes inkompetenciáját és közönyét e súlyos társadalmi problémát illetően, egyúttal félreérthetetlenül kifejezésre juttatta a kormány szélsőségesen nőgyűlölő attitűdjét.