Josephine Stadlin, az első nők közt a zürichi egyetemen

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Josephine Stadlin, az első nők közt a zürichi egyetemen

március 19, 2018 - 14:36

1805-ben, Zug-ban született, liberális szellemű értelmiségi családba, ahol fontosnak tartották a tudást, a műveltséget. A helyi zárda növendéke volt, végzés után varró- és hímzőmesterséget tanult. Apja halála után varróiskolát nyitott, annak a jövedelméből tartotta el nyolc fiatalabb testvérét, a varráson kívül írni-olvasni is megtanította növedékeit.

1831 és 1834 között Yverdonban Pestalozzi tanárképzőjének hallgatója volt. 1839-ben Olsbergben megnyitotta saját tanárképző intézetét, melyet két év múlva Zürichbe költöztetett. Tanári munkája mellett állandóan továbbképezte magát, az első nők között volt, akik speciális engedéllyel előadásokat hallgattak a zürichi egyetemen.

1845-ben alapító szerkesztője volt a nők oktatásával foglalkozó Die Erzieherin című lapnak. Megalapította a svájci tanárnőket összefogó Verein Schweizerischer Erzieherinnen egyesületet.

1853-től felhagyott a tanítással és minden idejét az írásnak szentelte. Hét kötetben foglalta össze Pestalozzi; Idee und Macht der menschlichen Entwickelung címmel Pestalozzi életét és munkásságát. 1875-ben halt meg. 

Néhány munkája: Die Musterschule am schweizerischen weiblichen Seminar, ein Beitrag zur Begründung einer Schule der Natur und des Lebens; Morgengedanken einer Frau; Die Erziehung im Lichte der Bergpredigt; Pädagogische Beiträge. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő (1847–1922)

szeptember 29, 2012 - 23:09

Az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma grófi családba született a sorban ötödikként 1847. szeptember 30-án Nagytétényben. Édesanyja, tüdőbeteg lévén, csak nagyon keveset érintkezett a gyermekeivel - emiatt gondolt a komoly, visszahúzódó kislány először arra, hogy orvos szeretne lenni. Később szülei Pröbstl Mária budapesti lánynevelő intézetébe íratták, ahol kiválóan tanult, érettségit azonban nem szerezhetett. (1896-ig lányoknak Magyarországon erre nem volt lehetőség.)   

Egyenlő bért a konzervatóriumban! - Jeanne-Louise Farrenc francia zeneszerző

május 30, 2016 - 20:39

Művészcsaládban született 1804-ben, Moschelesnél és Hummelnél tanult a párizsi konzervatóriumban, férje Aristide Farrenc, a híres fuvolás volt. Jeanne-Louise később a konzervatórium tanára lett, az egyetlen nő, aki ezt l9. században el tudta érni. Hamarosan egész Európában híressé vált, szimfóniáit Brüsszelben, Párizsban, Koppenhágában és Genfben adták elő, elismerő kritikákat kapott Schumanntól és Berlioztól. A Nonetto premierje 1850-ben hatalmas siker volt, ezen felbátorodva Jeanne-Louise a konzervatórium vezetőitől a férfiakéval megegyező fizetést kért. Kérését azonnal teljesítették.

"Nő, ébredj fel, fedezd fel jogaidat" - Olympe de Gouges, a kivégzett feminista

május 23, 2012 - 11:30

Marie Gouze szülőhelye a dél-franciaországi kisváros, Montauban. Szülei a hivatalos papírok szerint egy hentesmester és felesége, de nyílt titok volt, hogy a kislány apja az arisztokrata Jean Jacques Lefranc de Pompignan, aki azonban, bár állítólag találkozott a gyerekkel, soha nem ismerte el.