Szerda 9.15, Parlament: követeljük az Isztambuli Egyezmény ratifikációját!

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Szerda 9.15, Parlament: követeljük az Isztambuli Egyezmény ratifikációját!

január 30, 2017 - 15:53
Szerdán lesz lehetősége az Igazságügyi bizottságnak igent mondani arra a javaslatra, amely ratifikálná, vagyis érdemben működtetni kezdené az Isztambuli Egyezményt hazánkban. 

Az Európa Tanács 2011-ben elfogadott e a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását célozza. Magyarország 2014 márciusában aláírta az egyezményt, de a ratifikáció (törvénybe iktatás) azóta sem történt meg. Az Egyezményben foglaltak betartása emberéletekben számolható. A ratifikáció halogatásának egyik oka anyagi - luxusberuházásokra van forrás, áldozatvédelemre nincs -; másik oka ideológiai: az Egyezmény a nők elleni erőszakot nemi alapú erőszakként tárgyalja, ami a jelenlegi politikai klímához nem illeszkedik. (Ahogy a "családon belüli erőszak" kifejezés is szentségtörésnek számít, így nem kerülhetett be a vonatkozó több sebből vérző törvény szövegébe.) Ne hagyjuk, hogy ezen (és az Egyezmény szövegében szerepelő "gender" szón) múljon heti egy nő és havi egy gyerek élete! 

Szerdán lesz lehetősége az Igazságügyi bizottságnak igent mondani arra a javaslatra, amely ratifikálná, vagyis érdemben működtetni kezdené az Isztambuli Egyezményt hazánkban. 

Segítsünk jelenlétünkkel a döntéshozóknak, követeljük együtt az Egyezmény azonnali ratifikációját és betartását! Követeljük, hogy a magyar politikai elit kötelezze el magát az áldozatok hatékony védelme és az érdemi prevenció, beavatkozás, áldozatellátás és a bűnismétlés hatékony megakadályozása mellett! 

Csatlakozó szervezetek (újabb csatlakozók esetén frissítjük)
- Angyalhír
- Patent Egyesület
- Újrakezdés csoport 
- NANE Egyesület
- Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, az Európai Női Lobbi tagja

___

Az esemény szervezés alatt áll, a változtatás jogát fenntartjuk.

 

Facebook esemény: 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A nemi erőszak nem vicces - beadványunk a Médiahatósághoz

szeptember 03, 2014 - 12:55
A vicces kedvű műsorvezetők (Rákóczi Feri, Vadon Jani, Sebestyén Balázs)

A fonyódligeti gólyatáborban történt nemi erőszakot a , a bűncselekményt relativizálva, bagatellizálva helyezte, ezért első lépésként a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz. Meggyőződtünk arról, hogy semmi akadálya, hogy egyazon panaszt több állampolgár is benyújtson, így mindenkit arra biztatunk, hogy ragadjon tollat/billentyűzetet, és küldjön a hatóságnak akár saját fogalmazású, akár a mi levelünket mintának vagy szó szerint felhasználó levelet. (Megj. a hatóság csak postai leveleket fogad, e-maileket nem!)

Nők Lázadása Újra (videóval)

május 16, 2013 - 23:00
Spronz Júlia (PATENT), Wirth Judit (NANE), Antoni Rita (Nőkért, Nők Lázadása), Lovas Nagy Anna (elnök Nők Lázadása). Fotó: Csöre András
Felháborodottan konstatáltuk, hogy a családon belüli erőszak törvény tárgyalásakor ismét gyalázatos áldozathibáztató kijelentések hangzottak el ("az emberek nem akarnak rendezetten élni", "a bántalmazásért a felliberalizálódott családmodell a felelős") - olyan párt soraiból, amely már nem az első nőbántalmazót tűri meg a sorai között (vö. komondor, vö. Lázár: "a pártnak semmi köze hozzá, h ki mit csinál otthon"), és amely most abban a pozícióban lenne, hogy a jelenlegi magyar jogi gyakorlaton változtasson.