NOVEMBER 25.: a Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapja

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

NOVEMBER 25.: a Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapja

december 23, 2011 - 23:00
November 25-ét a latin amerikai és karibi térség első feminista Encuentroján nyilvánították a nők elleni erőszak ellenes világnappá. Azért választották november 25-ét, hogy így emlékezzenek meg a Mirabal nővérekről (Patria, Minerva és Maria Teresa), akiket 1960-ban ezen a napon gyilkolt meg brutálisan a Rafael Trujillo vezette diktatúra a Dominikai Köztársaságban.

November 25-ét a latin amerikai és karibi térség első feminista Encuentroján nyilvánították a nők elleni erőszak ellenes világnappá, 1981 július 18-21 között. Ezen az Encuentron a résztvevők határozottan elítélték a nemi megkülönböztetésen alapuló erőszak minden fajtáját a családon belüli erőszaktól a nemi erőszakon és a szexuális zaklatáson át egészen az állami erőszak különböző formáiig, beleértve a női politikai foglyok kínzását és bántalmazását is. Azért választották november 25-ét, hogy így emlékezzenek meg a Mirabal nővérekről (Patria, Minerva és Maria Teresa), akiket 1960-ban ezen a napon gyilkolt meg brutálisan a Rafael Trujillo vezette diktatúra a Dominikai Köztársaságban. 1999-ben az hivatalosan is a Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapjává nyilvánította november 25-ét.

Kik voltak a Mirabal nővérek?

Patria, Minerva, Maria Teresa és Dedé a Dominikai Köztársaság Cibao régiójában, a Salcedo város közelében lévő Ojo de Agua-ban születtek Enrique Mirabal és Maria Mercedes Reyes gyermekeiként. A nővérek, akiket a Pillangók néven is ismertek, politikai aktivisták és a Trujillo diktatúrájával szembeni ellenállás szimbólumai voltak. Férjeikkel együtt többször is bebörtönözték őket a demokráciáért és az igazságosságért folytatott forradalmi tevékenységük miatt. 1960 november 25-én Trujillo titkosrendőrsége megölt három Mirabal nővért, Minervat, Patriat és Maria Teresat, valamint Rufino de la Cruzt. A három nő a Rufino által vezetett autóban utazott Puerto Plataba, hogy meglátogassák a börtönben lévő férjeiket. Holttestüket összetörve és megfojtva találták meg egy szakadékban. A nővérek meggyilkolásának híre megrázta és felháborította az egész országot. A Mirabal nővérek elleni brutális merénylet egyike volt azoknak az eseményeknek emelyek felerősítették a Trujillo ellenes mozgalmat. Trujillo 1961 május 30-án merényletben meghalt, és a rezsim hamarosan megbukott.

A nővérek az általános és a feminista ellenállás szimbólumai lettek. A haláluk óta eltelt években számos vers, dal és könyv állított emléket nekik. Személyes tárgyaikból kiállítást rendeztek a Nemzeti Történeti és Földrajzi Múzeumban, bélyeget adtak ki az emlékükre, és egy magánalapítvány pénzt gyűjt a szülővárosukban lévő családi múzeum felújítására. 1997 március 8-án, a Nemzetközi Nőnapon a Trujillo által (saját dicsőségére) Santo Domingoban állított 48 méter magas obeliszken leleplezték az Un Canto a la Libertad (Dal a szabadsághoz) című festményt, ami a négy nővért ábrázolja.

További információért lásd 1994-ben kiadott regényét a Mirabal nővérekről: In the Time of the Butterflies, valamint Bernard Dietrich könyvét: Trujillo, The Death of the Dictator, és a The Mirabal Sisters c. cikket a Connexions című nemzetközi női periodikában, 1992, 39. szám.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Barbara Bodichon angol nőjogi aktivista, író (1827–1891)

április 30, 2011 - 11:30

Szülei, Anne Longden masamód és Benjamin Leigh Smith radikális unitárius, Norwich parlamenti képviselője öt gyereket neveltek együtt az asszony haláláig, de házasságot nem kötöttek. A családban fiúk és lányok egyforma, alapos, komoly taníttatásban részesültek, látókörük szélesítésére sokat utaztak, apjuk önművelődésre, független gondolkodásra szoktatta őket. Barbara egyik barátnője emlékirataiban visszaemlékezik a szokatlan jelenetre, amint az apa - viktoriánus apától igencsak szokatlan módon - letérdel, hogy megkösse lánya cipőfűzőjét.

Ellen Key (1849–1926) svéd feminista, tanár, pedagógiai reformer

február 13, 2011 - 20:55
Ellen Key Hanna Pauli festményén

Apja Emil Key földbirtokos, liberális politikus, akinek azonban a gyermeknevelés terén rendkívül szigorú elvei voltak. Ellen nem részesült formális oktatásban, a gyerekeket otthon eleinte anyjuk, majd egy német és egy francia nevelőnő tanította. 1868-ban a család anyagi okok miatt Stockholmba költözött, Ellen itt a téli hónapokban Jenny Rossander hölgyek számára tartott tanfolyamát látogatta, emellett sokat és széleskörűen olvasott, és apja mellett a titkári teendőket is ellátta.