Létezik-e egyáltalán társfüggőség?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Létezik-e egyáltalán társfüggőség?

július 31, 2009 - 20:52
Egy ideje nagyon elterjedt a „társfüggőség” kifejezés használata, az internetes kereső pl. 3400 találatot ad ki a szóra. Nem szeretnék szakmai vitákba belemenni ezzel kapcsolatban, nem törekszem a fogalom egzakt, tudományos meghatározására; tekintsétek ezt a cikket - melyben a fogalommal és használatával kapcsolatos problémákat fejtem ki - szubjektív gondolatfolyamnak. - Pál Móni írása

Társfüggőnek olyan embereket, elsősorban nőket szokás nevezni, akik teljesen kiszolgáltatják magukat szerelmi partnerüknek, és egyetlen vágyuk, hogy örömöt szerezzenek neki. Nem foglalkoznak saját igényeikkel, vágyaikkal, hiszen csak annyi a céljuk, hogy megtalálják a „nagy ő”-t, és ha már sikerült összejönniük vele, egy életre megtartsák. A jelenség – ahogy az elnevezésből is sejthető – hasonlít a drogfüggőséghez, vagy az alkoholizmushoz.

 

 

 

 

 

Nem tagadom, hogy lehetnek emberek, akikre igazak a fent leírtak; és, ha nem is minden kapcsolatukban, de alkalmanként így viselkednek. Ennek ellenére veszélyesnek tartanék bárkit is azzal megbélyegezni, hogy társfüggő (ahogy másfajta tudományos vagy áltudományos diagnózisokat is sokszor veszélyesnek tartok). Nem beszélve arról, hogy társadalmunkban, mely ezt éppen, hogy ezt elvárja és az ideális "nőiesség" kellékének tünteti fel, elég cinikus egy nőnek a szemére hányni, ha aláveti magát egy férfinak, és csak neki él.

 

 

 

 

A feminista mozgalom sikerei ellenére még ma is nagyon erősen tartják magukat azok az elképzelések, előírások, amelyek már évszázadokkal ezelőtt is meghatározták, hogyan kell viselkednie, vagy elsősorban milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy nőnek. A biológiai nem ma is nagy mértékben determinál, befolyásolja, milyen szerepet töltünk be a társadalomban. A nők többsége hagyományos nevelést kap otthon, aminek lényeges része, hogy meg kell találnia „a” férfit, különben nem lehet boldog; és jó háziasszonyként, saját vágyairól lemondva kell élnie vele, hogy megtarthassa. A gazdasági kényszer (mint tudjuk, a nők továbbra is kisebb arányban kapnak munkát, és kevesebbet keresnek, mint a férfiak) mellett ez az interiorizálodó norma is fontos szerepet játszik egy nő önképében. Ennek egyenes következménye, hogy lesznek olyan nők, akik száz százalékosan magukévá teszik az elvárást, és igyekszenek mindenben megfelelni az áhított férfinak. Emellett úgy sejtem, hogy olyan férfiak is akadnak, akik arra hivatkozva, hogy nem tudnak párjuk nélkül élni, „féltékenységre” hivatkozva agresszívan, bántalmazóan viselkednek. Így a társfüggőség nagyon jól beleillik a hagyományos nemi szerepek által behatárolt társadalmi térbe.

 

 

 

 

Annak, hogy nem ajánlatos megbélyegezni valakit a „társfüggő” kifejezéssel, nem szabad maga után vonnia a jelenség feletti teljes elsiklást. Sőt, azt gondolom, hogy akkor foglalkozhatunk igazán a dolog valódi természtével, ha nem erre a szóra, hanem a mögötte rejlő társadalmi összefüggésekre figyelünk. Arra kellene koncentrálni, mik azok a család, az iskola, vagy a média által közvetített értékek, amelyeknek elfogadása egyenes utat jelent a társfüggőség felé.

 

 

Ránk, nőkre egyébként is többféle, egymásnak teljesen ellentmondó elvárások hatnak: egyszerre „kell” „nőiesen” visszahúzódónak, szerénynek lennünk, közben az akaratunkat érvényesítő, erős személyiségnek. Ha nem vagyunk „nőiesek” abban az értelemben, hogy nem rendelődünk alá a férfiaknak, nem lesz belőlünk jó feleség, sőt „rendes ember” sem; és az is lehet, hogy örökre egyedül maradunk. Ha viszont nem beszélünk a vágyainkról, nem vagyunk asszertívak, akkor megkapjuk a Csernus-féléktől, hogy magunkra vessünk, nem véletlenül lettünk áldozatok. Teljesen nonszensz lenne elvárni bárkitől, hogy önmagát megtagadva mindkét elvárásnak megfeleljen. Vannak, akik próbálkoznak, de azt hiszem, hogy a többség belenyugszik egyik, vagy másik szerep betöltésébe. Ezért, ha létezik is társfüggőség, biztos vagyok benne, hogy nem egyéni „jellemhibákban”, problémákban kell keresni az okokat, hanem a fent leírt társadalmi mechanizmusokban

 

 

Szingliörömök, szinglikönnyek

november 30, 2016 - 23:36

A szingli: egyedülálló nő, aki élvezi a helyzetét – vagy csak úgy tesz, mintha élvezné? Sosem tudjuk, hányadán állunk vele. A „szakirodalom” általában önző, független némberként ábrázolja, ám éles szemű politikusunk néhány évvel ezelőtt hordában észlelte. Élete a tévésorozatokban maga a csillogás, ám a magyar lélek neves kutatója szerint egészségtelenebb, mint a dohányzás, a humorista-blogger szerint pedig „végül is nyomorultság”.

Láthatatlan munka, láthatatlan összefüggések: igenis számít, hogy ki mennyit mosogat

április 02, 2013 - 13:18
Ma van a láthatatlan munka világnapja. "A láthatatlan munkát többnyire nők végzik el: a magyar nők átlagosan heti tíz órával többet töltenek csecsemőgondozással, gyerekneveléssel, hat órával többet főzéssel és házimunkával a férfiaknál. Még akkor is több fizetetlen munkát végeznek a magyar nők (és ez ellen nincs is különösebb kifogásuk), ha ők a kenyérkesők a családban, és a férfi munkanélküli" - olvashatjuk egy, az alkalomból megjelent ben.