Létezik-e egyáltalán társfüggőség?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Létezik-e egyáltalán társfüggőség?

július 31, 2009 - 20:52
Egy ideje nagyon elterjedt a „társfüggőség” kifejezés használata, az internetes kereső pl. 3400 találatot ad ki a szóra. Nem szeretnék szakmai vitákba belemenni ezzel kapcsolatban, nem törekszem a fogalom egzakt, tudományos meghatározására; tekintsétek ezt a cikket - melyben a fogalommal és használatával kapcsolatos problémákat fejtem ki - szubjektív gondolatfolyamnak. - Pál Móni írása

Társfüggőnek olyan embereket, elsősorban nőket szokás nevezni, akik teljesen kiszolgáltatják magukat szerelmi partnerüknek, és egyetlen vágyuk, hogy örömöt szerezzenek neki. Nem foglalkoznak saját igényeikkel, vágyaikkal, hiszen csak annyi a céljuk, hogy megtalálják a „nagy ő”-t, és ha már sikerült összejönniük vele, egy életre megtartsák. A jelenség – ahogy az elnevezésből is sejthető – hasonlít a drogfüggőséghez, vagy az alkoholizmushoz.

 

 

 

 

 

Nem tagadom, hogy lehetnek emberek, akikre igazak a fent leírtak; és, ha nem is minden kapcsolatukban, de alkalmanként így viselkednek. Ennek ellenére veszélyesnek tartanék bárkit is azzal megbélyegezni, hogy társfüggő (ahogy másfajta tudományos vagy áltudományos diagnózisokat is sokszor veszélyesnek tartok). Nem beszélve arról, hogy társadalmunkban, mely ezt éppen, hogy ezt elvárja és az ideális "nőiesség" kellékének tünteti fel, elég cinikus egy nőnek a szemére hányni, ha aláveti magát egy férfinak, és csak neki él.

 

 

 

 

A feminista mozgalom sikerei ellenére még ma is nagyon erősen tartják magukat azok az elképzelések, előírások, amelyek már évszázadokkal ezelőtt is meghatározták, hogyan kell viselkednie, vagy elsősorban milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy nőnek. A biológiai nem ma is nagy mértékben determinál, befolyásolja, milyen szerepet töltünk be a társadalomban. A nők többsége hagyományos nevelést kap otthon, aminek lényeges része, hogy meg kell találnia „a” férfit, különben nem lehet boldog; és jó háziasszonyként, saját vágyairól lemondva kell élnie vele, hogy megtarthassa. A gazdasági kényszer (mint tudjuk, a nők továbbra is kisebb arányban kapnak munkát, és kevesebbet keresnek, mint a férfiak) mellett ez az interiorizálodó norma is fontos szerepet játszik egy nő önképében. Ennek egyenes következménye, hogy lesznek olyan nők, akik száz százalékosan magukévá teszik az elvárást, és igyekszenek mindenben megfelelni az áhított férfinak. Emellett úgy sejtem, hogy olyan férfiak is akadnak, akik arra hivatkozva, hogy nem tudnak párjuk nélkül élni, „féltékenységre” hivatkozva agresszívan, bántalmazóan viselkednek. Így a társfüggőség nagyon jól beleillik a hagyományos nemi szerepek által behatárolt társadalmi térbe.

 

 

 

 

Annak, hogy nem ajánlatos megbélyegezni valakit a „társfüggő” kifejezéssel, nem szabad maga után vonnia a jelenség feletti teljes elsiklást. Sőt, azt gondolom, hogy akkor foglalkozhatunk igazán a dolog valódi természtével, ha nem erre a szóra, hanem a mögötte rejlő társadalmi összefüggésekre figyelünk. Arra kellene koncentrálni, mik azok a család, az iskola, vagy a média által közvetített értékek, amelyeknek elfogadása egyenes utat jelent a társfüggőség felé.

 

 

Ránk, nőkre egyébként is többféle, egymásnak teljesen ellentmondó elvárások hatnak: egyszerre „kell” „nőiesen” visszahúzódónak, szerénynek lennünk, közben az akaratunkat érvényesítő, erős személyiségnek. Ha nem vagyunk „nőiesek” abban az értelemben, hogy nem rendelődünk alá a férfiaknak, nem lesz belőlünk jó feleség, sőt „rendes ember” sem; és az is lehet, hogy örökre egyedül maradunk. Ha viszont nem beszélünk a vágyainkról, nem vagyunk asszertívak, akkor megkapjuk a Csernus-féléktől, hogy magunkra vessünk, nem véletlenül lettünk áldozatok. Teljesen nonszensz lenne elvárni bárkitől, hogy önmagát megtagadva mindkét elvárásnak megfeleljen. Vannak, akik próbálkoznak, de azt hiszem, hogy a többség belenyugszik egyik, vagy másik szerep betöltésébe. Ezért, ha létezik is társfüggőség, biztos vagyok benne, hogy nem egyéni „jellemhibákban”, problémákban kell keresni az okokat, hanem a fent leírt társadalmi mechanizmusokban

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Félresikerült kapcsolatok - ki (mi) a hibás?

április 02, 2011 - 11:53

Az utóbbi időben egyre többet hallani, hogy társadalmi szintű „probléma”, hogy nagy az egyedül élők száma, mind a férfiak, mind a nők körében. Valamelyik nap ezzel a témával összefüggésben a következőket olvastam az egyik internetes fórumon, az egyik férfitől: “A hölgyek illúzióktól átitatott igényeit kellene szabályozni.

Mi a baj a népszerű női magazinok szexuális tanácsaival?

szeptember 10, 2011 - 14:17

Mivel – elveinkből nem leadva, de – mi is szeretnénk a célközönség minél több tagját érdeklő tartalmat nyújtani olvasóinknak, rendszeresen megnézzük a népszerű internetes női magazinokat, köztük a különösen sok embert (a mi egyelőre ötezres táborunkhoz képest majdnem 29 ezer főt) vonzó . (Mely, igaz nem tartalmi, hanem formai érdemek miatt, de volt "az év honlapja" is.) A szép elnevezés és a lehetséges asszociáció ellenére mi (egy-két alkalmi cikk kivételével) inkább antifeminista tartalmat találunk rajta, sokszor a férfiak számára is sértő előadásmódban. Most pl. nem tudunk szó nélkül elmenni a stílusa mellett, melynek alcíme ráadásul: „Soha nem akar majd elhagyni.”

„De hiszen azt mondja, hogy szeret!” – Hogyan ismerhető fel a bántalmazó férfi?

július 06, 2012 - 22:07

            A családon, párkapcsolaton belüli erőszak sajnos Magyarországon is egy aktuális probléma. Dina McMillan „De hiszen azt mondja, hogy szeret!” c. könyve (ford. Kuszing Gábor et al, Nyitott Könyvműhely, megrendelhető a NANE webáruházban) azért született, hogy a nők idejében – az esküvő ill gyermekvállalás előtt – észrevegyék az intő jeleket azon férfiak viselkedésében, akikből nagy valószínűség szerint bántalmazó lehet.