Anyaság a harmadik évezredre komponálva

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Anyaság a harmadik évezredre komponálva

augusztus 11, 2009 - 19:25
Képzelt riport egy társadalmi előítélettel - Csiszár Andrea írása

- Hogy lehet az, hogy egyedülállóként vállalsz gyereket?! A gyereknek kell a család!

- Ühüm. Mutassak ideálisnak tartott férfi-nő párt, akik gyereket "nevelnek" a kocsma sarkában? Vagy mutassak inkább olyan "ideális" családot, ahol a gyerek úgy nő fel, hogy mindene megvan: anyu, apu, a legmenőbb ház és kocsik a környéken, a legmenőbb cuccok, a legmenőbb spanok, nyaralás-telelés, kaviár vacsira? … de a kamasz lány elkeseredik, ha a család kerül szóba osztályfőnöki órán? Mert Ő magányosnak érzi magát otthon. Úgy érzi, a szülei csak a pénz után futnak naphosszat, és az ő lelkével senki sem törődik. Nem érzi fontosnak önmagát otthon.

Nem, ezt nem meséli el a többieknek. Fáj neki, hallgat. Talán szégyelli is. Csak a barátnője tudja, miért komorodott el hirtelen.

A „jó család” mítosza erősen tartja magát a köztudatban.
A kérdezőnek nem jut eszébe összehasonlítani ezt a mítoszt a mai realitással! Ő gyanakszik. És tovább kérdez.

- Férj nélkül, támasz nélkül?

- Ühüm. Miért? Mi vagyok én, karósbab talán? Állok én egyenesen karó nélkül is. (…) Igen, felkelek, teszem a dolgom, gondolkodom, cselekszem, eltartom magam, annyit vállalok, amennyit teljesíteni tudok, szeretetre és megbecsülésre vágyom, igen, igenis, arra is vágyom, hogy valakinek ugyanezt én is adhassam, mert ez örömet okoz nekem. Döntök, és néha elhibázom, akárcsak más nők és férfiak. Ja, és este le is fekszem, de aztán megint felkelek, és újra állok karó nélkül is.
Miért kell azt bizonygatnom, hogy mindezekre én, csakis én, igen, egyedül, férj vagy élettárs nélkül, képes vagyok? Azért mert nő vagyok, vagy azért mert egyedül vagyok?

A sztereotip szörnyülködők jobban tennék, ha nem általánosítanának, hanem az élethelyzetek mögött az embert, a nőt látnák meg. A mai nőt, mint szabad indivíduumot. A nőt, akinek szabad választása van a sorsa felett, aki, ha akar, többféle karrier közül választhat. A kérdező itt elszörnyülködik.

- Mi az, hogy választhat?! (Adott is volna nekem apám egyet-kettőt, csak próbáljak meg választani!?

- Már miért ne választhatna? Természetesen elutasíthatja a pontosan körülhatárolt társadalmi szerepeket, ha másban, másképp szeretne kiteljesedni!

- Micsoda felelőtlen önzés ez!? Mi lesz azzal a „szegénygyerekkel” (így, egyben kiejtve) apa nélkül?!

- Ühüm. Az miért önzés, ha valaki felelősséggel döntve azt teszi nőként, amit ő szeretne? Ami az ő választása? Ha nincs állandó férfi partnere, de szeretne gyermeket? És az miért önzés, ha egy nő elhagyja gyereke(i) apját, mert fuldoklik a rossz kapcsolatban, mert feladni kényszerül az álmait, az igényeit, az összes ifjúkori vágyát, mindazt, ami megkülönbözteti őt a többi embertől - feladni kényszerül önmagát? Az önzés épp ennek az ellenkezője. Az a nő, aki ilyen kapcsolat által akarja biztosítani a teljes családot gyerekének, ő valóban önző! Mert fél, mert gyáva, és mert erőtlen kiállni önmagáért. Inkább belesüpped az önámításba („tudod, csak a gyerekek miatt… az ő érdekük nekem mindennél előbbre való…” - brrr), két-három évtized múltán pedig vagy a pszichiátrián kezelik, vagy a belgyógyászaton… vagy mindkettőn. „Szegénygyereknek” jobb tisztán felnőnie. „Szegénygyereknek” nem kell a hazugság – ha ebben nő fel, sérülni fog.
Megtanul hazudni a világnak és magának, megtanul úgy élni, ahogy a szülei is. Esetleg gyűlöli, amiben felnőtt, és lázad ellene, megfogadja, hogy na, ő nem így!, azután - öntudatlanul - mégis ugyanabba az élethelyzetbe lép. Mert ebben szocializálódott, ezt tanulta, és ebben érzi magát biztonságban, ezért ehhez vonzódik: Anyuci-apuci boldog pár, olyan szépek vagyunk, amikor bepakoljuk magunkat az autóba és elindulunk rokonlátogatóba! Mindenki mosolyog. Most apa velünk van (különben minden fontosabb neki, mint mi), anya sem izgul (hogy megint részegen ér-e haza, mint sokszor egyébként), szerencsére most nem gondol a nénire, akit a szomszédok szerint apa múltkor felhozott hozzánk, amikor nem voltunk itthon…
A szereplők család-szempontú devianciája olykor sajnos nemenként felcserélhető, de nem ritkán mindkét szülővel is behelyettesíthető. Felelőtlen lenne az, aki békében él önmagával, minden rendben van körülötte és egyedül vállal gyereket? Ostoba vádat emel, aki így kérdez (támad).

A szülőség minősége nem abban áll, hogy milyen nemű, egyes vagy többes számú az, aki a gyermeket terelgeti. Egy emberpalántáért éppen az tud felelősséget vállalni, aki képes saját magát emberi, női mivoltában kiteljesíteni, másképpen: aki képes önmaga sorsával (is) felelősséggel bánni.

Valóban, a szülővé válásnak kellene, hogy legyenek (különböző szempontú) kritériumai. Csakhogy ezek nem nemek szerinti és kapcsolati státusz szempontúak kellenének, hogy legyenek. Kellenének azért, hogy ne lehessen akárkiből szülő.
Ezzel szemben nincs sem alkalmassági vizsga, sem elméleti, sem gyakorlati oktatás. Hogy is van ez? Ha autót vezetnél, hónapokig kell tanulnod a KRESZ szabályait, ismerned kell az alapvető elsősegély-fogásokat, rutint kell, hogy szerezz az autó irányításában. A nyelvtudásodat nyelvvizsgán kell próbára tenned, ha bizonyítékot akarsz kapni arról, hogy valóban birtokában vagy a tudásnak. Egy állás betöltése előtt több emberrostáló gépezet szedi a jelentkezőket ízekre azért, hogy kiszűrjék az arra a helyre alkalmatlanokat.
Az életben szinte minden helyzetben számon kérik a tudásunkat, a tapasztalatainkat, a képességeinket és a kompetenciáinkat.

Ebben az összefüggésben érdekes belegondolni abba, hogy a gyermekvállalásnak semmilyen „előzetes” feltételrendszerét nem alkotta (még?) meg az Ember…
Talán azért, mert mindenkinek alapvető joga, hogy a biológiai érettség elérésével (egészségi alkalmasság esetében) utódról gondoskodhasson? Mert a modern nyugati kultúra magánügynek tartja a saját test feletti önrendelkezést? Mert a szexuális forradalom, az új nemi erkölcs kialakulása, az orvostudomány és az egészségügyi ellátás fejlődése adták a nő (és a párok) kezébe a tudatos döntés lehetőségét a gyermekvállalás kérdése felett? Ez a gondolatmenet már egy másik Képzelt riport lehetne.

 
Így hát újfent:
- Ühüm.

Egyedülálló anyaként még mindig kapunk kimondott, vagy mimika mögé bújtatott, bántó kérdéseket. Ma, amikor a hetvenes-nyolcvanas évektől a demokratikus jóléti államokban a „jó család” fogalmát felváltotta Winnicot és Bettelheim nagyhatású elmélete az „elég jó szülőről”, a „leányanya” kifejezést pedig háttérbe szorította az „egyedülálló anya”, a „csonka család” helyett az „egyszülős család” szóhasználat terjedt el.

Sok-sok agy nem fogja még fel a társadalmi trendek változását, sok fejben makacsul tartja még magát a merev és időszerűtlen előítélet, a gyanú, hogy „valami nem stimmel azzal a nővel…”.

Sebaj!
Addig, míg helyére kerül minden főben az „új nő” és „új férfi” szerep, büszkén viseljük (afféle skarlát betűként is!) az „egyedülálló anya” státuszt.
Karó nélkül is, akár.

Felhasznált forrás:
Lévai Katalin: Feminizmustörténet – II. A jó családtól a munkahelyig – átlépés a magánszférából a közszférába (Szocháló, Társadalomtudomány Online)

 

 

 

Apák napja

július 31, 2009 - 20:43

Az apák napja eredete 1909-re nyúlik vissza, amikor is egy amerikai polgárháborús veterán lánya, Sonora Smart Dodd Spokane-ben, Washington államban az anyák napi beszédet hallgatva arra jutott, hogy korán megözvegyülő, hat gyermekét egyedül felnevelő apja is megérdemelne hasonló tiszteletadást.

Mi legyen a gyerek neve? Egy abszurd jogi helyzet

július 14, 2011 - 13:51

A. A volt férjemnek lenne egy partnere, aki nem házas vele (naná, hogy még nem), és lenne közös gyerekük, akkor ő írna egy papírt, hogy "én vagyok a gyerek apja", és kész. Az a név kerülne az anyakönyvi kivonat megfelelő rovatába. Nem kell hozzá orvos, ügyvéd, bíró, családjogász, csak egy toll, egy A4-es papír, meg két tanú. ...És a papíron (még) házas nő, akinek a válópere zajlik, s akinek hamarosan születik egy gyereke? Nos, neki még az utolsó menstruációja is dokumentált, és minimum háromszor-négyszer tiszteletét kell tennie a bíróságon a közeljövőben. B. helyzete – ahogy ő írja: „egyszerűbb nem is lehetne”, hiszen gondjai „csak” bürokratikus jellegűek. Éppen a házassági bontópere zajlik.

A szülés mint trauma - Sheila Kitzinger könyvének ismertetője

december 28, 2009 - 12:55
Ez a fontos, a szülés során elszenvedhető traumákról szóló könyv magyarul sajnos csak 2008-ban jelent meg (az eredeti 2006-ban készült). Ha húsz évvel korábban írta volna meg a szerző, azonnali segítséget jelentett volna nekem. Akkor született második gyerekem (szüléseim története a című írásban olvashatók). Hazajöttem a kórházból, és hetekig csak sírtam.

Hogyha emberek leszünk (válasz Puzsér Róbert írására)

augusztus 08, 2016 - 23:46

„A férfiak állatok. Szexuális ösztönök által hajtott biológiai gépek, akiknek nem szabad hinni, mert semmi mást nem akarnak, csakis dugni." Ha egy nő szájából hangzott volna el ez a magvas kijelentés, az illető (ha egyáltalán leközölték volna az írását) már rég le lenne frusztráltnémberezve, férfigyűlölőzve, horribile dictu feministázva, és ropogna alatta a máglya. De egy férfi hozakodott elő vele – őt pedig e vagány szókimondásáért még jól hátba is veregetik.

Egy lehetséges alternatíva – a tudatos gyermektelenség

április 22, 2011 - 14:19
Illusztráció (Kép: Jánosi-Mózes Tibor)

Ez az írás nem a meggyőzésről szól. Trendekről, vagy az általános gyermekvállalási kedv csökkenéséről sem szeretnék beszélni, mert bár sokan vallják magukénak azt a gondolatot, miszerint ebbe a rideg és kiszámíthatatlan világba nem jó gyereket szülni, a tudatos gyermektelenség nem pusztán ebből eredeztethető, és nem is az utóbbi évek gazdasági-társadalmi problémái hívták életre. Sőt, a róla való diskurzus is jó pár évtizedes, és irodalmi példákat is említhetnék már a 20. század elejéről.

Néhány szó a gyerekkori traumákról

szeptember 22, 2011 - 19:45

Azt gondolom, hogy feministaként ugyanolyan fontos a gyerekek bántalmazása elleni küzdelem, mint a nők védelme. Ráadásul a bántalmazó családban felnövő gyerek még kiszolgáltatottabb, mint egy felnőtt nő, akit férje, élettársa bánt. Mindez csak úgy tud fennmaradni, hogy a bántalmazó erős társadalmi támogatottságot élvez.

A hosszútávú szoptatás jó fegyver a nők ellen

augusztus 12, 2012 - 09:34
Fotó: WerbeFabrik / Pixabay

Nem mai hír, biztos sokan hallottak róla, de akik nem, pár szóban: Bálint Antónia, valamikori szépségkirálynő a Borsnak nyilatkozota, hogy még mindig szoptatja az ötéves kislányát, elmondása szerint gyermeke még elalvás előtt igényli ezt. Az interjú sokakat felháborított, mindenki nyilatkozott, akiknek nem kellett volna, a gyerek apja, sikkasztással vádolt egykori rendőrtiszt, Földesi-Szabó László pedig egészen a Gyámügyig szaladt segítségért. Vele kapcsolatban még kiderült, hogy a volt élettársa szerint nem nagyon látogatja a közös gyereküket, ill. a  gyerektartás összegét is csökkentené havi 30 000 Ft-ról 15 000-re.

A sürgősségi császármetszések aránya - nyílt levél a Feminfónak

január 15, 2014 - 23:02
Kedves Feminfo!

Szeretnénk rámutatni, hogy a címmel 2013. november 19-én megjelent cikk ebben a formájában meglátásunk szerint sajnos nincs összhangban az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) 2009-ben megjelent, A sürgősségi szülészeti ellátás felülvizsgálata című kézikönyvében írottakkal, mindenekelőtt a WHO-nak a császármetszések elfogadható arányára vonatkozó ajánlásával.

Vagy-vagy? Anyaság vagy egyéni érvényesülés?

augusztus 21, 2016 - 00:00

Karrier – e szó hallatán középkorú, nadrágkosztümös, szigorú fellépésű vezérigazgató asszonyt szokás elképzelni, aki a maga rideg lényével és megkeményedett arcvonásaival bizonyára pocsék feleség és anya. Már ha egyáltalán az – fiatalabb kiadásáról előre borítékolható, hogy ha így folytatja, nem lesz egyik sem. Vagy mert viszolyog e szerepektől, vagy mert hiába keres olyan férfit, akinek ő a maga antinő mivoltában kellene.

Egy anyától csak úgy el lehet venni a gyerekét? Hát hogyne!

október 23, 2011 - 20:28
(A kép illusztráció.)
Talán még emlékeznek kedves olvasóink arra a spanyol esetre, amikor is egy nevű nőtől elvették a 15 hónapos gyerekét a hatóságok, mindenféle idétlen okokra hivatkozva.
Nos, aki esetleg abban a hitben élt volna, hogy Spanyolország messzire van, illetve ilyen csak afrikai bevándorlókkal eshet meg, annak bizonyára hidegzuhany a valóság: igen, ilyet Magyarországon is megtehetnek.