Hevesi Erzsébet (dr. Szlávy Béláné) golfozó (1898–1984)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Hevesi Erzsébet (dr. Szlávy Béláné) golfozó (1898–1984)

november 30, 2017 - 14:54

A magyar golfsport legeredményesebb versenyzője 15 éves volt, amikor a Magyar Golf Club játékosaként megnyerte első versenyét. 1921-ben lett először magyar bajnok, pályafutása során összesen 19 magyar bajnoki címet szerzett. 1922-ben férfiakat megelőzve nyerte a nyílt bajnokságot. Európai versenyeken is indult, ötször nyerte meg az osztrák, négyszer a csehszlovák bajnokságot. 1926-ban megnyerte aPless kupát, majd Németországban a legerősebb európai bajnokságnak tartott versenyen lett első. Abban az évben Európában az első, a világon az ötödik volt a ranglistán. Nevéhez fűződik l967-ben a magyar golfsport feltámasztása, kezdeményezésére épült a Vörös Csillag szállodánál golfpálya. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



„A nemzet csalogánya”: Blaha Lujza

január 11, 2019 - 20:24

Reindl Ludovika néven született Rimaszombaton 1850-ben. Szülei vándorszínészek voltak, a kislány már négyévesen színpadra állt. Tizenhat évesen házasságot kötött énektanárával, Blaha János színházi karmesterrel, aki tovább képezte, és akinek nevét – noha a férfi négy évvel később tüdőbajban meghalt – egész életében viselte. Debrecenben játszott, majd Bécsben vendégszerepelt. Itt szerződtetni akarták, de ő visszautasította: magyar színésznő akart lenni. A Nemzeti Színházban, majd Budán játszott.

Katona Clementin író, újságíró, műfordító, zenekritikus, feminista (1856–1932)  

november 15, 2018 - 01:12

Anyja a naplóíró Kölcsey Antónia, apja a tiszántúli református egyházkerület főgondnoka volt, széleskörű nevelést kapott, irodalmat, nyelveket, zenét tanult. 1879-ben egyik tanárával, a zeneszerző, zongoraművész Ábrányi Kornéllal kötött házasságot. Vera, Costance, Katona Klementin írói nevek alatt kezdetben zenekritikákat írt, majd tárcái, elbeszélései jelentek meg, angolból és németből fordított regényeket. A Magyarország belső munkatársa volt, emellett számos lap, így a Fővárosi Lapok, Magyar Hírlap, Pesti Napló, Hazánk, Nemzeti Újság, Magyar Lányok is gyakran közölte írásait.

„Bálványozott bábok voltunk, legyünk emberekké” - Teleki Blanka (1806–62), a magyar nőnevelés úttörője

január 02, 2019 - 00:00
Teleki Blanka

A sors fintora: Teleki Blanka édesapja, gróf Teleki Imre jelmondata a hosszúfalvai kastély homlokzatára vésve az alábbi volt: „Qui bene latuit bene vixit − Aki jól rejtőzködött, jól élt” (Ovidius). Ugyanakkor a grófnő és unokahúga, teljes életpályája ennek a mondatnak a cáfolatává lett.