Vilhelmine Ullmann norvég pedagógus, író, feminista (1816–1915)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Vilhelmine Ullmann norvég pedagógus, író, feminista (1816–1915)

március 16, 2017 - 14:38

Christianiaban született értelmiségi családba, az anyja által vezetett leányiskolában tanult, végzés után nevelőnőként dolgozott. 1839-ben férjhez ment Jørgen Ullmannhoz, hat gyereket szült, majd 1854-ben különváltak. Vaterland Børneasyl néven nevelőintézetet alapított, irodalmi karrierje is akkor indult. A Nordisk illustreret Børneblad című lapban rendszeresen publikált elbeszéléseket, meséket, verseket, fordításokat, kritikákat, állandó munkatársa volt a a Nylænde című feminista újságnak. Egyik alapító tagja volt a Norsk Kvinnesaksforening elnevezésű nőjogi szervezetnek. 1903-ban Fra Tyveaarene og lidt mere címmel adta ki visszaemlékezéseit. Lánya, szintén jelentős feminista. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A harcművészetekben jártas szüfrazsett, aki a termetes rendőröket is megfélemlítette: Edith Garrud

június 15, 2016 - 13:29

Anyja és apja nem voltak házasok, s ez a tény a korabeli megítélés miatt rányomta bélyegét az 1872-ben született és egy híján 100 évet élt Edith gyerekkorára. A nagynénjénél nevelkedő magányos kislány, hogy elfoglalja magát, rákapott az atlétikára. 1893-ban hozzáment a sportokért ugyancsak lelkesedő William Garrudhoz, s együtt vettek dzsudzsucu órákat egy Londonban tartózkodó japán mestertől, Szadakazu Ujenisitől, majd 1908-ban, amikor tanáruk visszament Japánba, átvették a dodzsó vezetését.

Viktorinánus úrilányból vegetáriánus feminista: Charlotte Despard kalandos élete (1844–1939)

június 15, 2016 - 11:50

1844. június 15-én született. Fiatalkorában a viktoriánus úrilányok életét élte, később férjével beutazta Indiát és Ázsiát, ebben az időben írta romantikus regényeit.

Férje 1890-ben hajóbalesetben meghalt, Charlotte ezután barátai ösztönzésére a jótékonysági munka felé fordult. Eleanor Marx jó barátja volt, részt vett a Második Internacionálén, és fellépett a búr háború ellen. 

Florence Hope Luscomb építész, feminista (1887–1985)

december 31, 2016 - 23:32

A 98 évet megélt hölgy a béke, a szakszervezetek  és nők ügyének elkötelezettje, tömeggyűlések és tüntetések jólismert alakja volt. Az első nők egyike, akik a Massachusetts Institute of Technology-t elvégezhették, 1909-ben szerzett építész diplomát. Egy építész cégnél dolgozott 1917-ig, majd a Boston Equal Suffrage Association ügyvezető titkára lett. Hamar kiderült, hogy jó szónok, naggyűléseken tartott hatásos beszédeket. Egész életét az aktivitásnak rendelte alá.