január 2018

Igaly Diána sportlövő (sz. 1965)

január 31, 2018 - 16:39

Sokszoros magyar bajnok, első nemzetközi sikere az 1983-as junior Európa-bajnokság megnyerése volt. Európa-bajnokságokon ötször, világbajnokságokon négyszer állt a dobogó legfelső fokán. 2000-ben Sydneyben az olimpián szétlövés után bronzérmet szerzett. 2004-ben Athénben olimpiai aranyérmet nyert. 2012 óta a MOB sportolói bizottságának a tagja.

Marguerite Canal francia zeneszerző (1890–1978)

január 28, 2018 - 09:36
Marguerite Canal

Toulouse-ban született zenészcsaládban. Korán megkedvelte a zenét és a költészetet, egyik fő inspirációjaként Charles Baudelaire versiet tartotta számon. Párizsban tanult, 1919-től az ottani konzervatórium tanára. 1917-ben ő lett az első női francia karmester, aki nyilvános koncerten a Palais de Glacé-ban vezényelhetett.Több mint száz dalt szerzett, és Don Juan című szimfonikus költeményével 1920-ban Grand Prix de Rome nyertes lett.

Szendvics szexistáknak a Déli-sarkon

január 27, 2018 - 19:56
Jade Hameister

Jade Hameister tizenhat éves melbourne-i lány, aki már tizenkét évesen teljesítette az Everest alaptáboráig tartó utat, majd mind az Északi-, mind a Déli-sarkot bejárta síléccel. 2016 áprilisában a legfiatalabb ember lett a történelemben, aki eljutott sível az Északi-fokról az Északi-sarkra, erről az utazásáról a National Geographic dokumentumfilmet is készített. 2017-ben - az eddigi legfiatalabb nőként - 550 km-es túrát tett a grönlandi jégsapkákra. Fontos célja a globális felmelegedés elleni küzdelem, és a fiatal lányok inspirálása.  

Nem engedjük, hogy a további halogatás újabb áldozatokat követeljen! - Felhívás és nyílt levél az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért

január 25, 2018 - 20:57
A Női Érdek, a NANE, a PATENT és a Nőkért Egyesület elnökei aláírják a levelet (Fotó: So Photo)

A nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását célzó ratifikációja – törvénybe iktatása – érdekében fordulunk a kormányzat, a döntéshozók, a politikai pártok, valamint a civil társadalom, az állampolgárok felé.

Jarmila Kratochvílová csehszlovák atléta (sz. 1951)

január 25, 2018 - 20:17

A leghosszabb futórekord tulajdonosa - az 1983-ban, Münchenben 800 méteren futott 1:53.28-as idejét még senki nem tudta megdönteni. Ugyanabban az évben a Helsinkiben tartott vlágbajnokságon aranyérmet nyert 400 és 800 méteren is, 400-on világrekorddal. A moszkvai olimpián 400 méteren ezüstérmes volt. Sportolói pályafutásának befejezése után edző lett, fiatalokkal foglalkozik.

Elisa Bloch francia szobrász (1848–1904)

január 25, 2018 - 19:59

Az Académie Julian művészképző hallgatójaként Henri Chapu volt az egyik mestere, aki igen tehetségesnek tartotta. 1878-ban volt az első kiállítása, mely szép sikert hozott. Több megrendelést kapott vidéki városokban emlékművek elkészítésére. Keresett portrészobrász vált belőle, sok híres kortársa mellszobrát készítette el, mint például Jules Barbier, Camille Flammarion, Buffalo Bill, Leonide Leblanc, Zadok Khan, Mathilde Bonaparte. Párizsban a rue du Printemps-en található műterme a kortárs művészek találkozóhelye volt.

Emőke Szathmáry kanadai antropológus (sz. 1944)

január 25, 2018 - 19:41

Ungváron született, Kanadába emigrált, a torontói egyetemen diplomázott, 1974-ben ugyanott doktori fokozatot szerzett. Ezután több egyetem professzora, 1989 és 1996 között a University of Western Ontario dékánja volt. 1996-ban Manitobába költözött családjával, ahol 12 évig ő volt az egyetem elnöke. Közel száz publikációja jelent meg, elsősorban a fizikai antropológia és az észak-amerikai őslakosok genetikája témájában, Az American Association for the Advancement of Science és a Royal Society of Canada tagja, a Journal of Physical Anthropology szerkesztője.

Az Egyesült Államok első fekete női jogásza: Charlotte E. Ray

január 13, 2018 - 20:23

New York City-ben született 1850-ben, apja lelkész, újságíró és elkötelezett abolicionista volt. Washingtonban az Institution for the Education of Colored Youth elvégzése után a Howard University tanítóképző karán kezdett tanítani. C.E. Ray néven – hogy ne derüljön ki női mivolta – sikerrel jelentkezett az egyetemi jogi karára, 1872-ben diplomázott. Amerikában ő volt a harmadik jogot végzett nő. Ugyanabban az évben ő volt az első nő, akit a District of Columbia ügyvédi kamarája felvett tagjai közé és ezzel jogosulttá vált praktizálni.

Dömötör Tekla néprajzkutató, színháztörténész (1914–1987)

január 08, 2018 - 21:21
Dömötör Tekla Ranschburg Jenő és Voigt Vilmos társaságában, 1982 (Fotó: Moldován Domokos)

A Pázmány Péter Tudományegyetemen diplomázott 1936-ban, a német passiójátékokról írt doktori disszertációját 1937-ben védte meg. A következő évben jelent meg első publikációja az Etnographia-ban. A háború után a Nemzeti Múzeum, később a Szabó Ervin könyvtár munkatársa volt, 1953-tól az ELTE Néprajzi tanszékén dolgozott, 1967-ben tanszékvezetőnek nevezték ki. Egyetemi munkája mellett évekig volt a Színháztudományi Intézet osztályvezetője. Rangos hazai és külföldi lapokban publikált, több külföldi egyetem vendégelőadója volt., Norvégiában a bergeni egyetem díszdoktorrá avatta. 

Sara de Ibáñez uruguayi költő, kritikus (1905–1971)

január 08, 2018 - 20:58

Sara Iglesias Casadel Tacuarembóban született, már gyerekkorában verseket írt. 1928-ban kötött házasságot a szintén költő Roberto Ibáñezzel. Első verseskötete, a Canto 1940-ben jelent meg, Pablo Neruda előszavával. A könyv Montevideo költészeti pályázatán elnyerte az első díjat. A kritikusok külön megdícsérték a gazdag szókincset és a letisztult klasszikus formát. Népszerű volt a kortárs írók között, akik kedvesen Gran Saranak szólították. Néhány munkája: Canto a Montevideo; Hora ciega; Las estaciones y otros poemas; Apocalipsis 20; Canto póstumo. 

Ruth Rogan Benerito amerikai vegyész, feltaláló (1916–2013)

január 07, 2018 - 20:16

55 szabadalma közül valószínűleg legjelentősebb a textilipart forradalmasító gyűrődésmentes szövet. Értelmiségi család kiemelkedően tehetséges lánya volt, 15 éves korában lett a Tulane University hallgatója, kémiát, fizikát és matematikát tanult. 1935-ben diplomája megszerzése után középiskolában tanított. Közben doktori disszertációján dolgozott, amelyet 1948-ban védett meg a chicagói egyetemen, ahol kutatói állást is kapott. 1953-tól New Orleansben a US Department of Agriculture kutatóintézetében textilipari kutatásokkal foglalkozott.

Botár Edit festő báb- és díszlettervező, textilművész, grafikus, festő (1930-2014)

január 07, 2018 - 20:06

„Hosszú lenne felsorolni életem fontosabb állomásait, így csak pár fontosabb dologra szorítkozom. A Kolozsvári Ion Andreescu Intézet textilszakának elvégzése után (1956) harminc évet dolgoztam a Kolozsvári Bábszínházban mint díszlet- és bábtervező. Sok kitüntetést és elismerést kaptam. Ez csodálatos műfaj volt, ahol alkotó fantáziámat hagyhattam szárnyalni. Fából vaskarikát is csinálhattam. Így az absztrakt művészet sok ágát is kipróbálhattam, mégis megmaradtam nagy szerelmemnél, az akvarellnél, amit nem értékeltek úgy, mint az olajat.

Ruth Moufang német matematikus (1905–1977)

január 07, 2018 - 19:42

Értelmiségi családba született, a frankfurti egyetem matematika szakán végzett 1929-ben. Doktori disszertációját 1931-ben védte meg, utána egy évig Rómában volt ösztöndíjas. A projektív síkokkal kapcsolatos úttörő jelentőségű kutatásai nemzetközi elismerést szereztek neki. Annak ellenére, hogy doktori fokozattal rendelkezett, nem nevezték ki egyetemi tanárnak, mert nő volt. 1937 őszén sikerült elhelyezkednie a Krupp művek kutatólaboratóriumában, ahol ipari matematikával foglalkozott.

Galina Ulanova orosz balerina (1910–1998)

január 07, 2018 - 19:33

A XX. század legnagyobb táncosai között tartják számon. Szentpétervárott született, szintén balerina édesanyja és Agrippina Vaganova tanítványa volt. 1928-tól a Kirov Balett táncosa volt, 1944-ben a Bolsoj Szinház primabalerinája lett. Karizmatikus személyisége, remek előadókészsége kifogástalan technikával párosult, az orosz és a nemzetközi közönség és a kritikusok is egyaránt rajongtak érte. Számtalan elismerést kapott, pl. Anna Pavlova Prize (1958); Oscar Parcelli Prize (1988); a US Academy of Arts tiszteletbeli tagja. Stockholmban és Szentpéterváron szobrot állítottak tiszteletére.

Keleti Ágnes tornász (sz. 1921)

január 07, 2018 - 19:25

A magyar sport történetének legsikeresebb tornásznője, öt olimpiai aranyérmet nyert. A Postásban kezdett tornázni, majd a TFSE és a Bp. Dózsa következett. Első olimpiai győzelmét 1952-ben, Helsinkiben aratta, majd következett a nagy sorozat 1956-ban, Melbourne-ban, ahol első lett műszabadgyakorlatban (talajon), gerendán és felemáskorláton, ezenkívül tagja volt az olimpiai bajnok kéziszercsapatnak. Nyert még három olimpiai ezüstöt és két bronzot. A világbajnokságokon két első helyet szerzett, a főiskolai világbajnokságokon négyszer lett első. Egyéni összetettben 1947. és 1955.

Novák Éva olimpiai bajnok úszó, orvos (1930–2005)

január 07, 2018 - 19:18

Ő volt az első magyar nő, aki világcsúcsot úszott. Tizenkét évesen már a MUE igazolt úszója volt, később az FTC-ben versenyzett. Első bajnoki aranyérmét 1943-ban az ifjúsági országos bajnokságon a 3x100 méteres vegyesváltóban nyerte. Hétszer egyéniben, nyolcszor váltóban volt magyar bajnok. 1948-ban a londoni olimpián 200 méteres mellúszásban bronzérmes volt. 1952-ben Helsinkiben a világcsúccsal győztes 4x100 méteres gyorsúszó-váltó tagjaként nyert olimpiai aranyérmet, 200 mellen és 400 gyorson ezüstérmes volt.

Emléket állított a vezető nőmozgalmároknak: Adelaide Johnson amerikai szobrász, feminista (1859–1955)

január 05, 2018 - 01:07
Adelaide Johnson (balra) leghíresebb szobrának leleplezésén

A St. Louis School of Design-ban tanult, majd Chicagoba költözött, ahol egy balesetért kapott kárpótlás lehetővé tette az addig rossz anyagi helyzetben lévő Adelaide-nak, hogy Európába menjen tanulni. Művészeti tanulmányait így Drezdában, majd Rómában folytatta. 1896-os házasságkötésekor tizenegy évvel fiatalabb férje vette fel az ő nevét, és lelkésznő vezette a szertartást. 

Vegetáriánus, egyben meggyőződéses feminista volt. 

A feminizmus a legnagyszerűbb dolog az emberiség evolúciójában - vallotta.

Lucretia Mott amerikai reformer, abolicionista, feminista (1793–1880) 

január 05, 2018 - 00:14

Lucretia Coffin Nantucketben született, kvéker családba. A Society of Friends kvéker intézetben tanult, végzés után tanítóként alkalmazták. Amikor rájött, hogy a férfi tanítók kétszer annyit keresnek, mint a nők, szóvá tette, egyenlő elbírálást követelt – és ettől kezdve megtalálta életcélját.

Olympia Brown amerikai lelkész, szüfrazsett (1835–1926)

január 04, 2018 - 22:26

Pionírcsalád lánya, a szülők annyira fontosnak tartották a tanulást, hogy farmjukon iskolát építettek a család és a környék gyerekei számára. Olympia egyetemi jelentkezését több helyről – neme miatt – visszautasították, végül a alapította Mount Holyoke Female Seminary hallgatója lett. Az intézmény vallásos előírásait azonban túl szigorúnak találta, és elriasztotta egyik férfi tanára nyílt szexizmusa is.

Harriette Chick angol mikrobiológus (1875–1977)

január 01, 2018 - 20:23

Az angolkór megelőzésében úttörő szerepet játszó tudós sokgyerekes metodista családból származott. A  Notting Hill-i középiskolába járt, ahol a lányok is alapos természettudományi képzést kaptak, elvégzése után a University College London hallgatója lett. Végzés után Bécsben és Münichben készítette el doktori disszertációját. 1905-ben ő volt az első nő, aki a Lister intézetben állást kapott. Az angolkórt tanulmányozó kutatócsoportot vezetett, ahol bebizonyították a csukamájolaj és a napfény fontos szerepét a betegség megelőzésében.

Csák Ibolya atléta (1915–2006)

január 01, 2018 - 20:06

Az első olimpiai bajnok magyar atlétanő. A Nemzeti Torna Egyletben kezdett tornázni, ezt cserélte fel az atlétikára, magas- és távolugrásban ért el komoly eredményeket. Távolugrásban kétszeres, magasugrásban hétszeres magyar bajnok. 1936-ban a berlini olimpián rendkívül szoros versenyben nyert aranyérmet. 1938-ban a bécsi európa bajnokságot is megnyeri, miután az eredeti győztest diszkvalifikálták. Az itt elért Európa-csúcsa egy centivel maradt el a világrekordtól, és huszonnégy évig ez volt a magyar rekord. 1990-ben az újjáalakult Nemzeti Torna Egylet tiszteletbeli elnökévé választották.

Betty Furness amerikai színész, riporter, fogyasztóvédelmi tanácsadó (1919–1994)

január 01, 2018 - 20:00

Fotómodellként kezdte, első megbízását 14 éves korában kapta, első filmszerepét két évvel később. Az elkövetkező években sok filmben játszott kisebb szerepeket. 1949-től a televízióban tűnt fel, reklámokban majd kereskedelmi műsorokban szerepelt. Ezzel indult új, sikeres karrierje. A The Today Show-ban adott tanácsokat a vásárlóknak, képviselte a fogyasztók érdekeit. 1964-ben aktívan részt vett Lyndon Johnson választási kampányában, az elnökké választott politikus különleges fogyasztóügyi tanácsadójának nevezte ki. 1973-ban a New York City's Department of Consumer Affairsbiztosa lett.

Beatrice Hicks amerikai mérnök (1919–1979)

január 01, 2018 - 19:53

Az első nő, aki a Western Electric munkatársa lett, 1950-ben egyik alapítója és első elnöke volt a Society of Women Engineers-nek. Apja, a Newark Controls Company alapítója példáját követve már gyerekkorában elhatározta, hogy mérnök lesz, és a Newark College of Engineering vegyészmérnök szakán végzett l939-ben. 1942-től a Western Electric mérnöke lett, kvarckristály oszcillátorokat tervezett és tesztelt. Három évvel később, apja halála után felmondott és átment a Newark Controls Companyhoz, ahol először főmérnök, majd alelnök volt, végül 1955-ben a teljes irányítást megszerezte.