A nők egyenlőségéért küzdő mozgalom egyik úttörője. Apja rosszallása ellenére egyetemet végzett, ő az első diplomát szerzett nő Massachusetts államban. Kortársai szerint karizmatikus személyiség volt, előadókörútjai, melyeket a női egyenjogúságért és a rabszolgaság eltörléséért tartott, komoly közönséget vonzottak. Egyik szervezője volt 1850-ben a nők jogaiért tartott konferenciának. 1855-ben feleségül ment a szüfrazsett mozgalom támogatójához, Henry Blackwellhez, és megállapodásuk értelmében – az Egyesült Államokban elsőként - Lucy megtartotta lánynevét.
Vágújhelyen született 1872. augusztus 9-én. Tanítónőként végzett, majd Fiuméba rendelték tanítani. (Abban az időben központilag határozták meg a közelkalmazottak állomáshelyét.) Egyik kolléganője az első magyar szerkesztőnő, Szegfi Mórné Kánya Emília lánya, Szegfi Emília volt.
Az első jelentős magyar költőnőként számontartott, Malvina néven publikáló Takách Judit 1795. augusztus 9-én született Dukán, nemesi családból. A kislány gondos nevelésben részesült, és amikor megpróbálkozott a versírással, szülei ebben is bátorították. Otthonában a gazdasszonyi teendőket sajátította el, majd 1811-től apja Sopronban iskoláztatta.
Gárdos Mariska 1885.május elsején született, a kereskedelmi iskola befejezése után egyik alapítója, majd vezetőségi tagja volt a Kereskedelmi Alkalmazottak és Magántisztviselők Szakegyletének. Fiatal korától kezdve foglalkozott a dolgozó nők problémáival. Alapító tagja a Nők Asztaltársaságának, az 1905-ben induló Nőmunkás című lap belső szerkesztője, valamint a havonta megjelenő A dolgozó nő című szociális női lap felelős szerkesztője volt.
Szigetváron született 1878. január elsején ötgyermekes családban. Néhány évvel később a család Pestre költözött, ahol varrodát üzemeltettek.
Olga fényképészet iránti érdeklődését családja támogatta, és két évre Németországba küldték, hogy választott szakmáját magas szinten sajátítsa el és ismerkedjen meg a legmodernebb módszerekkel.
Az első – végleges formájában 1842-ben rögzített – magyar női útirajz1 érdekessége több irányba is elvezet.
1904-ben megalakította a polgári radikális jellegű Feministák Egyesületét, amely a nők minden területen megvalósulandó egyenjogúságáért dolgozott, komoly nemzetközi kapcsolatokat is ápolva. A nők választójogáért küzdő nemzetközi egyesülethez, az International Women’s Suffrage Alliance-hez kapcsolódott, és e minőségében nyomást gyakorolt a parlamentre a választójogi reformról szóló törvénytervezet elfogadtatásában.