Anna Ahmatova néhány verse

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Anna Ahmatova néhány verse

november 11, 2009 - 17:11
"Rémület kavarta éji árnyak"
 

Rémület kavarta éji árnyak,
Hullongó holdfényben fejszefej.
Házfal mögött zajok motoszkálnak.
Patkány? Szellem? Tolvaj illan el?

Fülledő konyhámon vízbe csobban,
Rozzant padlón számvevést kopog,
Szikrázó koromszakállat ontva
Szökken túl a padlásablakon.

Villan föl, de elhalványul nyomban,
Gyufám dugta el, gonosz manó,
Mécslángom kioltja. Csillanó
Fegyver jobb – puskák mellembe nyomva.

Volna jobb csak zöldellő mezőben
Nyers, ácsolt vérpadra dőlve, kint
Örömszó és nyögdelések közben
Piros vérem elfolyatni mind.

Én keresztem, szívemhez szorítlak,
Isten, add, jaj, vissza lelkemet,
Édes-rothadó enyészetillat
Émelyít. S az ágyam jéghideg.

1921.

 

Nincs a szív a szívhez kötve tán...

(“Szerdce k szerdcu nye prikovanno...”, 27.)

Nincs a szív a szívhez kötve tán,
Ha akarod, jobb, ha mész,
Boldogság itt arra vár csupán,
Aki elszánt, s útra kész.

Szót se szólok, s nem rimánkodom,
Boldogság rám nem talál.
Csók se kell, bú ül a vállamon,
Majd megcsókol a halál.

Szívem szörnyű kínokban búsong,
Fehér téllel élve már.
De mitől vagy te, mitől vagy te, mondd,
Jobb a választottamnál.

1911.

 

Élek, mint órában a kakukk...

(“Ja zsivu, kak kukuska v csaszah…”, 30.) **

Élek, mint órában a kakukk,
Nem irígylem én az erdő lombjában lakót.
Felhúznak, s szólok.
De, lásd, ezt a sorsot
Az egész világon
Az ellenségnek kívánom.

 

Jóslat

(Predszkazanyije, 137.) **

Láttam én az aranyból vert koronát.
Rosszul teszik, akik irígylik,
mert hiszen azt a koronát úgy lopták,
és az archoz sehogy nem illik.

Ágas-tüskés vessző - szorosra fonva,
ez a koronám, s nézd, hogy’ ragyog,
az a fény hull fehér, finom arcomra,
hűs árnyékok, rózsa-bíborok.

1922. május 8.

 

Jósoltam én kedveseimnek

(“Ja gibelj naklinala milüm...”, 163.)

Jósoltam én kedveseimnek
Halált, s meghaltak sorra mind,
Jaj, jaj nekem, e sok sírvermet
Előre látták szavaim.
Keringnek, mint hollók, kavarva
A vért, mely frissen párolog,
Jaj, szívem kéjes riadalma
Zúdítja őket, vad dalok.
 
Mint szív a mellemben, közel vagy,
Oly’ édes nékem ily’ közel.
Jöjj és hallgass meg – engem elhagyj,
Bűvöllek – menj, menj tőlem el.
Ne tudjalak, úgy küldenélek,
Jaj, Múzsa, ne hívd őt sosem,
Éljen, s ne mondja őt az ének,
Ki ismeretlen kedvesem.
 
1921.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Kosáryné Réz Lola: Vasárnap

október 11, 2010 - 10:20
Kosáryné Réz Lola unokáival - a képet beküldte Dr. Nagy Domokos Imre

 

Emlékeimnek könnyes vánkosán

Vágyom régi vasárnapok után.

Miért, hogy most már nincs olyan soha?

Egyik nap, mint a másik: bús, zajos,

Lent az utcán zörög a villamos.

 

… Messzi vén város. Régi ház szobája.

Kint a fenyők nehézfehér subába’ –

Mint öreg, hűséges tót bakterek –

Állnak sorban a vén kapuk előtt.

Őrzik a házat, hegyet, temetőt.

 

Sétálni megy a kis cselédleány.

Csönd. Majd csengő szól. Jön édesanyám,

s vasárnapi süteményt hoz nekünk.

Anna Ahmatova versei

december 22, 2009 - 14:25
Anna Ahmatova

Ház a hóban

Bolyongunk egyre, kéz a kézben,
nem tudunk elszakadni még.
Szótlan tűnődsz. Nem szólok én sem.
Sötétedik az esti ég.

Hallgatunk, templomba betérve,
keresztelőt, nászéneket.
És nem nézünk egymás szemébe...
Velünk minden másképp esett.

Aztán a havas temető vonz.
Ülünk. Könnyűl lélegzetünk...
Egy házikót a hóba rajzolsz. -
Abban mindig együtt leszünk.

 

Megjöttél

Sor Juana Inez de le Cruz: Ha álnokul és megvetéssel...

november 28, 2015 - 16:51

Ha álnokul és megvetéssel

Tudjátok ítélni csak

A nőket és a gyengeségük,

Bolondok vagytok, férfiak.

 

Ha páratlan buzgalommal

Te ütsz rájuk billogot,

csábítva őket a bűnre,

miért keress erényt s illdomot.

 

Megszerezted elébb, aztán

Kijelented: a nő volt,

Ki téged parázna bájjal

Rútul a bűnbe sodort.

 

E léha szenvedélyben

Ki bűnösebb vajon:

A férfi, ki elbukván csábít,

Vagy, ki azt mondja: hagyom?

 

Bár egyik sem szeplőtlen,