"A csatorna királynője": Cindy Nicholas kanadai hosszútávúszó, ügyvéd, politikus (1957–2016)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

"A csatorna királynője": Cindy Nicholas kanadai hosszútávúszó, ügyvéd, politikus (1957–2016)

augusztus 13, 2017 - 23:59

Első világrekordját 1974-ben érte el, amikor 15 óra 10 perc alatt átúszta az Ontario tavat. 1977-ben ő volt az első és a legfiatalabb nő, aki valaha oda-vissza átúszta a La Manche csatornát, és új női és férfi világrekordot állított fel 19 óra 55 perccel, ami tíz órával kevesebb volt a fennálló rekordnál. 1978-ban teljesítette a hatodik sikeres csatorna átúszását, ekkor kapta a Csatorna királynője nevet. Visszavonulásakor 19 sikeres átúszással büszkélkedhetett. Sportpályafutásának befejezése után ügyvédként praktizált, 1987-ben beválasztották  Ontario állam törvényhozó testületébe. 

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



„Aki fél, az menjen cukrászkisasszonynak!” – Kéthly Anna élete és munkássága

szeptember 20, 2009 - 13:37

1889. november 16-án született Budapesten. Szülei munkások voltak, de mind a kilenc gyermeküket tanítatták. Anna, hogy segítsen, hamar dolgozni kezdett iskola mellett. Elvégezte az elemit majd a polgárit is. Tanult gyors- és gépírást, majd könyvelői szakvizsgát szerzett. 1905-ben kezdett a Tolnai Világlapjánál, 1907-től Kassán magántisztviselő különböző cégeknél, ekkor lép be a frissen alakult Tisztviselői Szakszervezetbe. A szakszervezeten keresztül ismerkedett meg a Szociáldemokrata párttal, majd belépése után hamarosan a nőtagozatot szervezte ujjá.

Andreina Ardizzone Emeri olasz ügyvéd, politikus, feminista (1936–1985)

december 31, 2016 - 20:34
Andrea Emeri (Fotó: Eleonora Gelmo)

A  dél-tiroli  politikus az 1970-80-as évek diák- és nőmozgalmának egyik vezetője volt. 1971-ben létrehozta az csoportot, 1973-ban Bolzanoban nőjogi tanácsadó központot szervezett, mely az országos Associazione Italiana per L’Educazione Demografica egyesület tagja lett. Az első ügyvédnők egyikeként ingyen jogi tanácsot adott a rászoruló nőknek, gyakran vállalta szakszervezetek képviseletét.

Marie Juchacz német politikus (1879–1956)

március 02, 2017 - 01:31

Az első nő, aki a Reichstagban felszólalt. Iparoscsaládból származott, 14 éves korában abba kellett hagynia az iskolát. Volt cseléd, gyári munkás, elmegyógyintézeti ápoló, megtanult varrni. 1908-ban az első nők között volt, akik beléptek a szociáldemokrata pártba. Gyorsan kiderült, hogy jó szónok, frappáns vitázó, megválasztották a párt felső-rajnai tartományi titkárává.  1917-ben beválasztották a párt végrehajtó bizottságába, ugyanazon évben a Die Gleichheit című lap szerkesztője lett.