Tizenhét évesen már saját balettiskolája volt: Betty Oliphant

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Tizenhét évesen már saját balettiskolája volt: Betty Oliphant

július 30, 2017 - 20:27
A National Ballet School of Canada alapítója.

A National Ballet School of Canada alapítója Londonban született 1918-ban. Gyerekkorában légzési problémái miatt az orvos balettórákat javasolt számára. Komoly tehetségnek bizonyult, de 16 éves korára túl magasra nőtt, táncos helyett tanár lett, 17 évesen már saját iskolája volt. 1947-ben Kanadába költözött, ahol kinevezték a National Ballet of Canada balettmesterének. 1959-ben közreműködésével megalakult a National Ballet School of Canada, ahol az ő módszerével folyt az oktatás. Kanadán kívül tanított még Svédországban, Dániában és Oroszországban is. Több kitüntetés, többek között az Officer of the Order of Canada birtokosa. Hetvenedik születésnapja tiszteletére az iskola színházterme a Betty Oliphant Theatre nevet kapta. 2004-ben halt meg.

A Betty Olimphant Színház

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Maria Montessori, orvos, tanár (1870–1952)

augusztus 28, 2017 - 23:41

Ő volt az első nő, aki a Római Orvostudományi Egyetemen diplomát szerzett. A tanítás akkor kezdte csak érdekelni, mikor orvosként fogyatékos gyerekekkel foglalkozott. Orvosi képesítésének köszönhetően a nevelést nem pedagógusként közelítette meg, hanem tudósként. Pedagógiájának középpontjában a gondosan megtervezett és felépített környezetben szabadon tevékenykedő gyerek áll. Véleménye szerint minden gyerek belülről motivált a tanulásra.

"A csatorna királynője": Cindy Nicholas kanadai hosszútávúszó, ügyvéd, politikus (1957–2016)

augusztus 13, 2017 - 23:59

Első világrekordját 1974-ben érte el, amikor 15 óra 10 perc alatt átúszta az Ontario tavat. 1977-ben ő volt az első és a legfiatalabb nő, aki valaha oda-vissza átúszta a La Manche csatornát, és új női és férfi világrekordot állított fel 19 óra 55 perccel, ami tíz órával kevesebb volt a fennálló rekordnál. 1978-ban teljesítette a hatodik sikeres csatorna átúszását, ekkor kapta a Csatorna királynője nevet. Visszavonulásakor 19 sikeres átúszással büszkélkedhetett. Sportpályafutásának befejezése után ügyvédként praktizált, 1987-ben beválasztották  Ontario állam törvényhozó testületébe. 

Martha Billes kanadai üzletasszony (sz. 1941)

szeptember 29, 2017 - 23:45

A torontoi egyetem természettudományi karára járt, de elvégzése után jobban érdekelte az üzlet. A családja tulajdonában lévő Canadian Tire-nél helyezkedett el, és lépésről lépésre dolgozta fel magát a ranglétrán, amíg el nem érte a célját – ő lett a vezérigazgató. 1997-ben kivásárolta két fivérét a családi vállalkozásból. 1996-ben megkapta az Entrepreneur of the Year (az év vállalkozója) díjat. Több cég igazgatótanácsába - Albikin Management Inc., Canadian Tire Bank, Tire 'n Me Pty. Ltd. - is meghívták. 2002-ben a Ryerson University tiszteletbeli doktorrá avatta.