Nők és nevek

Egyes természeti népeknél a név mágikus jelentõséggel bír. A név azonos az emberrel, megváltoztatása elképzelhetetlen, hiszen az a személyiség elvesztését jelentené. Igaz, ebben az esetben még csak egy névrõl van szó, amely az ember önmagával való azonosságát fejezi ki. Sok esetben ezt a nevet kimondani sem lehet, nehogy az ártó erõk megtudják, mert ez a név tulajdonosára végzetes következményeket zúdíthat.

Jóval késõbb, az apajogú társadalmakban, a név a családhoz való tartozást fejezte ki, de akkor már a "családfõ" neve mellé sorolódtak, (vagy annak nõi változatát viselték) a személynevek. Ez a családfõnek a javakra és a személyekre is kiterjedõ hatalmát fejezte ki.
Ma is hasonló a helyezet. A nõk bár látszólag senki sem kényszeríti õket arra, hogy ezt a helyzetet elfogadják, szinte gondolkodás nélkül tovább viszik a "hagyományt" amibe beleszülettek.

Ha egy nõ három gyermeket nevel, akiket mondjuk Kovács Pistinek, Nagy Gézának, és Kiss Zsuzsinak hívnak, akkor tudni lehet róla, hogy legalább kétszer elvált, valószínûleg Kissnének hívják. Hogy Valójában ki is õ, azt ki tudja? A férfiak neve ebben az értelemben nem árul el ilyen adatokat a magánéletükrõl. Így a diszkréció, a magánélet titkainak védelme az õ kiváltságuk marad.

Vajon miért természetes vagy elfogadott Kissné számára ez a helyzet? Ha ragaszkodott volna saját (apai) nevéhez, akkor három gyermekének neve semmit nem árult volna el életének különbözõ fejezeteibõl.

Ma, ha egy nõ férjhez megy, és történetesen Szabó Erzsinek hívják, megtarthatja a lánynevét, és gyermekei is viselhetik az õ családnevét. Ha férje Kiss László, akkor neve lehet Kiss Lászlóné, Kissné Szabó Erzsi, Kiss Erzsi. Ebben az csetben viszont gyermekeinek vezetékneve. Általában a saját név elvetését a nõk a "kellemetlenségek" elkerülése végett választják. Mik ezek a kellemetlenségek valójában? A lánynév viselõjérõl azt tartják ha már jócskán benne van a felnõttkorban, hogy vénlány, nem kelt el.

Ha gyermeke születik és az õ nevétviseli, könnyen kiteheti magát a kórházi ápolószemélyzet és a szobatársak kíváncsiskodásának, sajnálkozásának vagy akár megvetésének is.

Ha lánynevét megtartva nevel valaki gyermeket szegény leányanyának tekinthetik, akinek nem volt elég vonzereje ahhoz, hogy "nevet" szerezzen gyermekének. A férfiak pedig azt tarthatják róla, hogy valami hibája van, ha eddig nem kelt el,  vagy, hogy szabad préda, akivel többször is megeshet, hogy megesik.

Mégis vannak nõk, akik saját magukat "választják", saját nevükhöz ragaszkodnak, és vannak gyermekek, akik anyjuk nevét Viselik.
Talán jobb lenne, ha kialakulna az, hogy a gyermekek mindkét szülõ család-nevét megkapnák, és felnõtt korukban dönthetnek arról, hogy melyik nevet választják. Ha így lenne, a férfiakról is lehetne tudni gyermekeik neve kapcsán, hogy elváltak-e, és hány nõtõl született gyermekük. Ugyanakkor, ha - mint a férfiak - a nõk is ugyanazt a nevet hordanák egész életükben, akkor a név maga nem árulna el semmit magánéletükbõl.

A jogi lehetõsége ezeknek az alternatíváknak adott, jó lenne, ha ezekkel minél több nõ élne, még akkor is, ha eleinte tényleg meg kell küzdenie bizonyos kellemetlenségekkel.