Keveházi Kata vagyok. Tizenhét éve dolgozom a nőkért, és van három lányom. Büszke vagyok rá, hogy itt lehetek, és résztvevője lehetek ennek a napnak.

Ez egy történelmi nap. Mától a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb országának vezetője egy olyan férfi, aki megtestesíti mindazt, amitől ez a világ, amelyben élünk, romlott, veszélyes, és fájdalmakkal teli: a férfiuralom erőszakosságát, gátlástalanságát, agresszióját és fölényességét.

Legyünk bátrak kimondani, hiszen tudjuk: a háborúk, a szegénység, az éhezés, a környezetrombolás, a migráció, mind a patriarchális hatalmi célok, hataloméhes férfiak végzetes, százmilliók pusztulásával járó játékának következményei.

Az erőforrásokért, a pénzért vívott véres vagy vértelen ütközetek leginkább kiszolgáltatott áldozatai a nők és lánygyermekek. A nők elleni erőszak jól bevált tömegpusztító fegyvere minden háborúnak, a zaklatás a munkahelyi kultúra és a mindennapok része, a verbális, sőt a fizikai bántalmazás sokak családjában az élet természetes velejárója.

A mai nap történelmi nap, hiszen világszerte nők tömegei menetelnek, hogy megmutassák a nők erejét.

Igen, nagy utat tettünk meg, mi feministák, és a nők egyenlőségét támogató férfiak az elmúlt 100-150 évben.

A nők tanulhatnak, fizetett munkát végezhetnek, választhatnak és választhatók, javakat birtokolhatnak, saját akaratukból házasodhatnak és válhatnak el, dönthetnek arról, mikor és kitől szeretnének gyermeket vállalni. Már ott, ahol. Mert vannak országok, társadalmi csoportok, ahol ez korántsem evidens.

Sok mindent elértünk, de tudjuk, hogy mindez kevés.

Garantált jogok ide vagy oda a férfiuralom megszállottjai és gyakorlói (és velük a nekik bólogató nők) elidegeníthetetlen joguknak tartják, hogy előírják,

• mit tudunk – többnyire nem eleget, de azt se jól
• hogy mire vagyunk képesek – na jó, középvezetők esetleg lehetünk,
• hol a helyünk – otthon, természetesen,
• mi a feladatunk –  a szeretteinkről való gondoskodás - mert magunktól eszünkbe sem jut
• hogy mennyit érünk – annyit semmi esetre sem, mint egy azonos képzettséggel, tapasztalattal rendelkező férfi,
• hogy mennyire vagyunk hasznosak a munkahelyen és használhatók az ágyban.

A többség társadalmi megbecsültségét mind a mai napig az adja, van-e mellette férfi, elég szépek, kedvesek, alkalmazkodók vagyunk-e, szülünk és háztartunk-e rendesen.

Magyarországon nem sokra becsülik a feminizmust. Kommunista métely, amúgy is posztszocialista örökség, hogy a nők és férfiak egyenlőségét a törvény biztosítja - ez nem is kérdés.

Hogy romlott a nők helyzete?

Hogy az idősgondozás, a házi betegápolás gyakorlatilag megszűnt; hogy továbbra sincs elegendő bölcsőde; hogy az egészségügyet már csak a dolgozók tartják életben; hogy a sérült gyermeket nevelő anyák 10% alatti arányban tudnak dolgozni; hogy csökkent az iskolaköteles életkor; hogy Nyíregyházáról nevezik el Amszterdamban a piros lámpás negyed egy részét; hogy nő a hajléktalan nők aránya, hogy a legkonzervatívabb muszlim országok szintjén áll a parlamentben a női képviselők aránya, és hogy 1 árva nő sincs a kormányban? Ugyan.

Annyira egyenlők vagyunk, hogy nőkérdés már nincs is.

Csak családok vannak, az alkotmány által is védetten.

Nem érdekes, hogy minden ötödik család egyszülős, ahol 90%-ban a nő a családfenntartó. Hogy a 3 év alatti gyermeket nevelőknek járó gyermekgondozási segély vagy a sérült gyermeküket, hozzátartozójukat gondozó nők által igénybevető ápolási díj összege a létminimum egyharmada. Hogy a gyermekek fele szegénységben él, hogy 50000 7 éven aluli gyermek éhezik, és hogy a lakhatási nehézségekkel küzdő szülőktől elveszik a gyerekeiket?

Miközben 4 milliárdért rendezünk be egy várbéli dolgozószobát.

Az sem indokolja az Isztambuli Egyezmény ratifikálását, hogy a magyar rendőrség még mindig ott tart, hogy családon belüli erőszak esetén ki sem jön, ha nem folyt még vér. Ha mégis, hát nem történt semmi. Minek ugrál annyit az asszony. Hisz a parlamentben is megmondták, hogy „Fogd be a szád, Kisanyám”!

Hát mi befogjuk. És gályázunk és gólyázunk.  

A férfiuralom nem lenne a nyakunkon, ha a nők többsége el ne fogadná alárendelt szerepét.  Saját és gyermekeink anyagi és fizikai biztonsága érdekében alkalmazkodunk a bántalmazó férjhez, a zaklató főnökhöz, hálásak vagyunk a buszsofőrnek, ha vigyorogva mégis kinyitja az ajtót, és megdicséri a külsőnket.

Csapda ez nőtársaim, hogy a férfiak, az erős férfiak teremtik meg a biztonságunkat, miközben a legfőbb veszélyforrást a világ biztonsága, és hétköznapjaink biztonsága szempontjából éppen az arrogáns férfihatalom, az egyenlőtlenségek növekedése, a hatalom nélküliek elnyomásán és semmibevételén alapuló patriarchális értékrend fennmaradása jelenti.

A mai nap azért is történelmi nap, mert ma világszerte milliók menetelnek együtt azért, hogy kifejezzék: NEM, nem fordulunk vissza! Nem engedünk az eddig elért emberi és szociális jogainkból, szolidárisak vagyunk egymással, minden kisebbséggel, a kiszolgáltatottakkal.

Kedves nőtársaim, elég erősek, okosak, önállóak és felelősségteljesek vagyunk. Ne féljünk a vezető szereptől, ne féljünk az érdekeink és gyermekeink érdekeinek képviseletétől, álljunk ki a jogainkért, a kiszolgáltatottakért, a társadalmi igazságosságért, egymásért és önmagunkért.

Fotó: Pethe Attila/Sky View Air