Dóczyné Berde Amál festőművész (1886–1976)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Dóczyné Berde Amál festőművész (1886–1976)

január 01, 2017 - 20:35

Apja teológiatanár, anyja tehetséges gyerekeit neveli: Sándorból református pap lesz, Máriából író, Károlyból orvosegyetemi professzor. Amál magántanulóként elvégzi a Tanítóképzőt Kolozsváron, majd európai tanulmányútra megy, művészeti tanulmányokat folytat. Pesten Kernstok Károly, Nagybányán Thorma János a mestere. Feleségül megy Dóczy Ferenc teológia-matematika-fizika szakos tanárhoz. Első önálló kiállítása 1922-ben Kolozsváron van, a következő években műveit budapesti, bukaresti, müncheni, bécsi és kolozsvári tárlatokon állítja ki nagy sikerrel. Néprajzi tanulmányai, illusztrációi a Keleti Újság, PásztortűzCimbora, Erdélyi Helikon folyóiratokban jelennek meg.

1976-ban, három nappal kilencvenedik születésnapja előtt halt meg.

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Reichard Piroska költő, műfordító, tanár (1884–1943)

december 11, 2018 - 19:46

Beregszászon született, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, utána gimnáziumi tanári állást kapott. 1909-ben védte meg Telamon históriája című doktori disszertációját. Első versei a Nyugatban jelentek meg, aminek állandó szerzője lett. Elbeszéléseket, meséket, tanulmányokat publikált, angol költőket és írókat fordított. 1932-ben megkapta a Baumgarten-díjat. A zsidótörvények megjelenése után öngyilkos lett. 

Néhány munkája: Az életen kívül; Őszi üdvözlet; A változó napokkal. 


Reichard Piroska: Találkozás

Török Sophie (Tanner Ilona) Baumgarten-díjas író, költő (1895-1955)

december 11, 2018 - 17:51

1895. dec. 10-én születik Budapesten, Józsefvárosban, a Kálvária tér 18. alatt, szerény körülmények közé. Szüleivel németül beszél, csak az iskolában tanul meg magyarul. Lázadó, extravagáns lány, színes, impulzív egyéniség, fittyet hány a jómodorra. Több dolgot kipróbál, a színészetet, a balettet és a versírást is – első költeményei a Képes Krónikában jelennek meg.