Legutóbbi bejegyzés(ek)
San Franciscoban született hétgyerekes családban, német apját az aranyláz hozta Kaliforniába.
Tovább1955-ben végezte el az orvosegyetemet Kairóban, és egy kisvárosban kezdett praktizálni. Már középiskolai és egyetemi évei alatt is publikált, elbeszélések és regények mellett szociális és egészségügyi problémákkal foglalkozó írásai jelentek meg.
Tovább1952-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, a Nemzeti Színház szerződtette, ahol majdnem két évtizedet töltött. A Huszonötödik Színház egyik alapító tagja, játszott több vidéki színházban is.
TovábbA budapesti Operaházban 1924-ben, főiskolásként debütált, a Lohengrinben Elza szerepét énekelte. Nemcsak itthon, de külföldön is komoly sikerei voltak, a berlini Staatsoper rendszeresen hívta vendégfellépésekre.
TovábbDoktori disszertációját a Yale egyetemen készítette 1923-ban, 1924-től a University of Chicago kutatója volt.
TovábbDiákkorában kezdett sportolni, 17 évesen száz síkon nyerte első magyar bajnokságát. Sokoldalú versenyző, sík- és gátfutásban, magas- és távolugrásban, súlylökésben egyaránt szép eredményeket ért el.
TovábbVörösmarton született, Zágrábban a művészeti akadémiára járt 1926-ig, majd tanulmányait a a dessaui Bauhausban folytatta, ahol többek között Moholy-Nagy, Klee és Kandinsky tanítványa volt.
Tovább