Legutóbbi bejegyzés(ek)
A szülés utáni végzetes vérzést csillapító tranexaminsav felfedezője Tokióban született. 1936-ban kezdte egyetemi tanulmányait, 1941-ben diplomázott.
Tovább1913-ban az első nők között volt, akik a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakán diplomát szereztek. Az egyetem elvégzése után a Sacre Coeur Sophianum katolikus leánygimnázium tanára, majd igazgatója.
TovábbBarcson született, egy pécsi középiskola tanulója volt, de érettségit nem szerzett, mert Ady Endre népszerűsítése miatt kicsapták. 1931-től Budapesten szövőnőként dolgozott.
TovábbKruševac-on született, jómódú, hagyományos ortodox családba. Gyerekkorában kezdett érdeklődni a nyelvek iránt, megtanult franciául, angolul, oroszul, olaszul, görögül és törökül.
TovábbBudapesten született, a Kertészképző elvégzése után az intézmény zuglói iskolájában tanított. 1917-ben belépett a Galilei-körbe, részt vett a munkásmozgalomban, a Tanácskoztársaság idején a pedagógusok szakszervezetében tevékenykedett.
TovábbMünchenben volt festőnövendék, majd házasságot kötött Kozmutza Kornéllal, akivel beutazták a Távol-keletet. Az Indiában, Kínában, Japánban tapasztaltakról az Új Idők „Séták a nagyvilágban” rovatában számolt be, Kémeri Sándor néven.
TovábbA Budapesti Hírlapírók Egyesületének első női tagja Mezőnyárádon született, a miskolci polgári iskola elvégzése után Nagyváradon a tanítóképzőt végezte el, első novellája az önképzőkör lapjában jelent meg.
Tovább