Szederkényi Anna író, tanító, újságíró (1882–1948)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Szederkényi Anna író, tanító, újságíró (1882–1948)

február 25, 2019 - 00:52

A Budapesti Hírlapírók Egyesületének első női tagja Mezőnyárádon született, a miskolci polgári iskola elvégzése után Nagyváradon a tanítóképzőt végezte el, első novellája az önképzőkör lapjában jelent meg. Tanítói oklevele megszerzése után Nagybolyok község iskolájában tanított. Rendszeresen jelentek meg írásai vidéki lapokban, Budapestre költözése után 1910-től a Független Magyarország munkatársa, 1926-tól a Kis Újság felelős szerkesztője volt. 1906-ban Hárman címmel első férjével, Haraszthy Lajossal és Göndör Ferenccel közös verseskötetet publikált, melynek címlapját Rippl Rónai József készítette, az előszót Ady Endre írta. Regényeiben és elbeszéléseiben gyakran foglalkozott a nők sorsával, az emancipált nő problémáival. Komoly elismerést és vitákat váltott ki 1915-ben az Amíg egy asszony eljut odáig című regénye. 1991-től a mezőnyárádi iskola Szederkényi Anna nevét viseli. 

Néhány munkája: 

  • A jövő felé;
  • Van ilyen asszony is - Történet a régi időkből;
  • A Mária Annunziáta-villában;
  • Sorsok ha találkoznak;
  • A végzet egy rongybaba;
  • Márika. Regény fiatal leányok számára;
  • Amiért egy asszony visszafordul;
  • A vöröshajú;
  • A halott bekopogtat;
  • Krasznahorka titka;
  • Egy darab kenyér. 

 

 

Tary Gizella vívó, író (1884–1960)

december 28, 2016 - 00:27

A Rákosi Szidi-féle színiiskolában ismerkedett meg a vívással, majd Fodor Károly vívóintézetében fejlesztette tudását. 1909-ben Pozsonyban az első magyar női tőrvívóbajnokság nyertese. Az 1924-es párizsi olimpiai játékokon ő szerezte meg a magyar női sport első olimpiai helyezését,  hatodik lett. 1925 -29 között háromszor nyerte meg a szlovenszkói, 1930-ban pedig a Tátra-bajnokságot. Évtizedeken át vívómesterként működött. 

1924-ben Pécsett bemutatták Mátkaság című színművét; egyfelvonásosait fővárosi kabarék játszották.

Szegedi Boris író (1895–1967)

február 19, 2019 - 23:15

A Nyugat pályázatán díjat nyert Ez a ház eladó című novellájával.  Rendszeresen publikált (Új Idők,  Pesti Hírlap, Pester Lloyd), amíg zsidó származása miatt le nem tiltották. Férjével, Nagy Lajossal bújkáltak, csak 1945 után jelentek meg ismét írásaik. 

Gyűjteményes kötetei: Fur-Fa-Rag-Ta kínai ezermester kópéságai (mesék), Ez a ház eladó (novellák).

Bohuniczky Szefi író (1894–1969)

április 12, 2017 - 01:37

Nagypécselyen született, iskoláit Veszprémben végezte. Első írásai a Nyugatban jelentek meg 1926-ban. A kritikusok és kortárs írók - Schöpflin Aladár, Osvát Ernő, Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Illés Endre – elismerően nyilatkoztak róla, a Nyugat befogadta. Novellái és regényei az olvasók között is népszerűek voltak. 1938-ban és 1942-ben Baumgarten-díjjal tüntették ki.  

Néhány munkája:

Török Sophie (Tanner Ilona) Baumgarten-díjas író, költő (1895-1955)

december 11, 2018 - 17:51

1895. dec. 10-én születik Budapesten, Józsefvárosban, a Kálvária tér 18. alatt, szerény körülmények közé. Szüleivel németül beszél, csak az iskolában tanul meg magyarul. Lázadó, extravagáns lány, színes, impulzív egyéniség, fittyet hány a jómodorra. Több dolgot kipróbál, a színészetet, a balettet és a versírást is – első költeményei a Képes Krónikában jelennek meg.