Ida Rhodes matematikus (1900-1986)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Ida Rhodes matematikus (1900-1986)

június 04, 2013 - 06:24
Nevéhez fűződik az ötvenes évek elején a C-10 programnyelv kifejlesztése. 

„A Cornellen és a Columbián egyfajta csodagyereknek tartottak, a tanárok rettenetesen elkényeztettek, azt mondogatták, egyike vagyok a legjobbaknak, és mindent megtettek értem. Előfordult, hogy az órarendjüket is megváltoztatták a kedvemért. Akkoriban kórházi nővér voltam. Délutánonként tizenkét órát dolgoztam, így nem tudtam bejárni az előadásokra. Úgyhogy megtörtént, a professzor délelőttre tette előadásait, amit hallgatni szerettem volna. Ezért volt, hogy nem foglalkoztam fizikával és kémiával, mert nem tudtam laboratóriumi gyakorlatokra járni... Szóval, azt hittem, én vagyok a világon az egyik legnagyobb, legkiválóbb matematikus. Amikor az MTP tagja lettem, rájöttem, hogy buta, tájékozatlan teremtés vagyok, aki azt se tudja, mi fán terem a számelmélet ...”

1900. május 15-én egy ukrajnai kis faluban David and Bessie Sinkler Itzkowitznak lánya született. A család 1913-ban az Egyesült Államokba emigrált.

Ida a Cornell egyetemen tanult, 1923-ban doktorált matematikából, 1930-1931-ben a Columbia egyetem hallgatója volt. Több helyen dolgozott, ahol matematikai tudását hasznosíthatta. A fordulópont életében 1940-ben következett be, amikor csatlakozott a Mathematical Tables Project (MTP) csapatához. 

Az MTP az NBS (National Bureau of Standards) és az Office of Scientific Research and Development támogatásával dolgozott a második világháború alatt. 1946-ben az NBS számítógép fejlesztéssel kezdett foglalkozni, így az MTP lett a számítástechnikai laboratóriumuk, majd az Applied Mathematics Division egyik részlege. 1947-ben Ida Rhodes lett az egyik kiválasztott számítógép fejlesztő. Rövid időn belül az új terület egyik legkiválóbb szakértője lett. Előadásokat tartott kormányzati szerveknek és magáncégeknek a számítógépek felhasználási lehetőségéről, hátrányos helyzetű embereknek tanított programozást. 

Nevéhez fűződik az ötvenes évek elején a C-10 programnyelv kifejlesztése. 

Komoly eredményeket ért el a számítógépes fordítás megalapozásában, kidolgozta az oroszról angolra fordítás módszerét.

1952-ben Los Angeles-ben egy konferencián The human computer's dreams of the future címmel tartott előadásában megdöbbentő pontossággal jósolja meg a video, a személyi számítógép, a számítógépes hálózatok megjelenését és elterjedését. 

Számítógép alkalmazást tanított szerte a világon. 1964-ben hivatalosan nyugdíjba ment, de az NBS alkalmazott matematikai részlegének tudományos tanácsadója maradt. 

1949-ben az Exceptional Service Award aranyérmet kapta a számítógéptudomány területén elért tudományos eredményeiért. 1976-ban az UNIVAC létrehozásának 25. évfordulóján elismerő oklevelet kapott. 

Ida Rhodes 1986. február elsején Washingtonban halt meg.

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Eleanora Knopf amerikai geológus (1883–1974)

július 15, 2017 - 13:30

A Bryn Mawr College-ban hallgatott kémiát és geológiát, doktori értekezését 1912-ben geológiából készítette és védte meg. A United States Geological Survey társaságnál helyezkedett el és a Stissing Mountain szikláit tanulmányozta. Ő volt az első, aki kutatásainál Bruno Sander osztrák geológus módszerét alkalmazta.  Erről írt Structural Petrography című könyve a szakma egyik alapművének számít.  

Grace Murray Hopper matematikus, "a szoftver nagyasszonya" (1906-1992)

január 03, 2013 - 17:14

 A The Grand Old Lady of Software (A szoftver nagyasszonya), Grandma COBOL (COBOL nagyi) és az Amazing Grace (Bámulatos Grace) kifejezésekkel becézett csöpp, törékeny asszony pengeéles eszű volt, gyakorlatias, határozott és mellesleg az Egyesült Államok haditengerészetének ellentengernagya. 

Annie Jump Cannon csillagász (1863–1941)

december 27, 2017 - 00:16

Tanulmányait a Wellesley és a Radcliffe College-ban végezte, utána a Harvard College obszervatóriumában kapott állást. A kettős csillagok megfigyelésével és színképelemzéssel foglalkozott, munkája nemzetközi viszonylatban is komoly érdeklődésre tartott számot. 1911-ben az obszervatórium kurátorának nevezték ki. Részt vett a nők választójogáért folytatott harcban, a tagja volt.