Simone de Beauvoir: Mandarinok

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Simone de Beauvoir: Mandarinok

április 01, 2010 - 07:36
Simon de Beauvoir-t leginkább A második nem szerzőjeként ismerjük, ám a feminizmus említett alapszövegének szerzője életében mégis inkább szépíróként jellemezte magát, a filozófus titulust pedig Sartre-nek engedte át. (A legújabb Beauvoir-kutatások azonban rámutattak arra, hogy az írónő filozófiai munkássága csöppet sem másodrendű írói teljesítménye mellett.)

Simone de Beauvoir: Mandarinok

Simon de Beauvoir-t leginkább A második nem szerzőjeként ismerjük, ám a feminizmus említett alapszövegének szerzője életében mégis inkább szépíróként jellemezte magát, a filozófus titulust pedig Sartre-nek engedte át. (A legújabb Beauvoir-kutatások azonban rámutattak arra, hogy az írónő filozófiai munkássága csöppet sem másodrendű írói teljesítménye mellett.)

Goncourt-díjjal kitüntetett könyve, a mára már kevéssé olvasott, Mandarinok, amely a második világháború utáni francia értelmiség politikai vitáit, és elsősorban a baloldal küzdelmeit, válságait mutatja be. Két fő karaktere, a nem titkoltan Camus-ről mintázott Henri, aki a művész-értelmiségit testesíti meg, mellette pedig a tett embere, Sartre szócsöve, Dubreuilh, aki kevésbé arisztokratikus szemléletű, de elszántabb figura. Henri egy jól menő lap főszerkesztője, a L'Espoir-é, melyet Dubreuilh hatására átenged a mérsékelten baloldali S. R. L. szervezetének, így állva ki a szocializmus ügyéért a fasizmussal szemben. Ám kettejüket megosztják a Szovjetúnióból érkező hírek, melyek büntetőtelepekről, gulagokról számolnak be - Henri úgy érzi, nem hallgathatja el a baloldal bűneit sem és közli újságjában a tényeket, Dubeuilh azonban a távlati célok (a baloldal megerősödése) érdekében inkább a hallgatást választja. Kettejük polémiája tölti be, olykor meglehetősen vontatottan Beauvoir könyvének jelentős részét, taglalva az írástudók felelősségét, megkérdőjelezve az értelmiség jelentőségét a politikában, és bár optimistán zárja regényét Beauvoir, mégis visszábbvesz a baloldal idealizmusából, hangján rezignáció érződik, kétely, hogy az értelmiség tehet bármit is az erősödő kommunizmus, a szélsőségek ellen.

A Mandarinok két férfi szereplője mellett nagy hangsúlyt kap, már csak egyes szám első személyű narrációja miatt is, Dubreuilh felesége, Anne - akinek intellektualitása, eszessége és megfontoltsága, férjével való kevéssé szenvedélyes kapcsolata egyértelműen Beauvoir alakját idézi. Központi figura ő is, befutott pszichológusnőként magabiztos pont a társaságban, a széthulló, boldogtalan egzisztenciák igyekeznek hozzá kapcsolódni, gyakran tőle várnak választ életük fordulópontjain. Így tesz például barátnője, Henri felesége, Paule, aki elzárkózva csakis férje iránti rajongásában oldódik fel, úgy hiszi ez a nő végső és egyetlen feladata, de monomániás imádata csak terhére van az írónak, így az hamarosan elhagyja. Paule azonban képtelen kilépni a férje köré felépített fixaideájából, paranoid módon összesküvéseket gyanít, Henri eltávolodásában, flörtjeiben szerelme próbáját fantáziálja bele, végül idegszanatóriumban köt ki. Paule alakjában Beauvoir megfesti a másokhoz kötött, másoknak kiszolgáltatott élet veszélyeit, annak tragédiáját és őrületét, amikor egy nő lemondva tehetségéről, személyiségéről, egy férfi szolgálatába szegődik, egyfajta küldetéssé avanzsálva a lemondást, kizárólagosan az imádott férfihoz tapasztva identitását, melyből később csak komoly sérülések által tud elszakadni.

Paule ellenpólusa Nadine, Anne lánya, aki szertelen szexuális életet él, elve szerint egy férfival csakis szexuális úton lehet kommunikálni és egyfajta ősbizalmatlanságban éli meg kérész-életű kapcsolatait. Képtelen megbízni másokban, így azonban identitása is képlékeny, hol politikai tanulmányokba fog, hol kémiát magol, nem találja helyét. Nadine-nak sok csalódáson kell keresztülmennie, míg végül Henriban találja meg a biztos nyugvópontot, akinek szeretetteljes türelme képes Nadine éretté válását kivárni. Nadine férje és kislánya mellett tanulja meg, hogy a másiknak igenis lehet hozzánk köze, hogy nincsenek kozmikus szakadékok ember és ember, férfi és nő között és a bizalom lehetséges.

Anne figurája, szilárdsága és okossága ellenére sem hoz mindig bölcs döntéseket, küszködik az öregséggel, a test háttérbe szorulásával, több jelenetben is Anne tükör-reflexióit olvashatjuk: hogyan látja önmagát, arcát, lábát, vagy épp sminkelés közben. Anne felszíni magabiztossága ellenére is, kénytelen a tükörből ellenőrizni önmagát, belehorpad jelentéktelenségének tudatába, egészen addig, míg Amerikába nem repül és ott meg nem ismerkedik Lewis-szal, az íróval. Szenvedélyes szerelem bontakozik ki köztük, Anne teste új életre kel, kapcsolatba lép a természettel, egyfajta új önmegismerés időszaka ez, melyet bátorság és nyitottság jellemez. Ám a földrajzi távolság és Anne politikai elkötelezettsége miatt kapcsolatuk a férfi részéről kihűl, Anne pedig mélyre zuhan önmagában. Újra a tükör előtt ellenőrzi önmagát és egyfajta tompaságban öngyilkosságra készül, végül rájön, hogy halála másoknak mérhetetlen fájdalmat okozna: „Egyedül fogok meghalni, és mégis a többiek élik majd át halálomat.”

Összességében Beauvoir optimistán, de kissé keserűn zárja a Mandarinok történetét, szkeptikus az értelmiségi erővel kapcsolatosan, de mégis tettre sarkall a tétlenség helyett, nőalakjai összetettek, nem választanak mindig jól, sőt függőségükben összetöretnek, mégis a független, szellemileg kiegyensúlyozott nő képét emeli ki Anne alakjában, aki képes újraépíteni önmagát.

Simone de Beauvoir: Mandarinok, Magvető, bp., 1966.

 

 

Határáthágás (Galgóczi Erzsébet: Törvényen belül)

november 12, 2009 - 13:22

Galgóczi Erzsébet (1930 - 1989), a magyar irodalmi kánon perifériára szorult írója, aki Földes Jolánhoz hasonlóan még a Világirodalmi Lexikon kiegészítő kötetében sem kaphatott helyet, annak ellenére, hogy háromszor jutalmazták József Attila- és egyszer Kossuth-díjjal, igaz, míg korábban a rendszer keblére ölelte a munkásmúlttal is rendelkező Galgóczit, később – különösen 1956 után – kiesett a kegyeiből.

Nagy leleplezés? Vagy csak kacsintás a hatalom felé? A "Pornográcia" kritikája

február 25, 2013 - 21:11
Mérő Vera: Pornográcia

Amikor Mérő Vera Pornográcia című könyve (2012, Kalligram) megjelent, többen kértek - talán miatt -, hogy írjak róla kritikát. Egy ismerősöm - akivel máskor egyet szoktam érteni - dicsérte az írást, többen viszont attól tartottak, hogy "lett egy új Oravecz Éva Csillánk", azaz piacra került a sokadik antifeminista fejtegetés, ami úgy hiányzik a jelen magyar helyzetben, mint púp a hátunkra. 

Rados Virág: Bántalmazó házasság (könyvajánló)

március 03, 2013 - 21:34
Rados Virág

Az Előhangban felvillan egy jelenet Anna gyermekkorából: a kislány tehetetlenül hallgatja a konyhában anyja és apja veszekedését, és hiába vágyakozik a korábbi családi harmónia után. A szülők viszonyának megromlásával Anna háttérbe szorul, és a kétségbeesett szeretetvágy fiatal felnőttként is kísérti. Az egyedül maradástól való félelem méltatlan kapcsolatokra sarkallja, majd - miután abortuszra kényszerül, melynek során a kórházi bánásmód egy időre traumatizálja - partnerváltogatásra.

Sisterhood és a mítoszok

július 23, 2009 - 11:43

És a kép máris nem oly idilli, a házastársi hűség mögött a korabeli patriarchális társadalom elnyomógépezetét pillanthatjuk meg, amely arra kényszeríti a jobb sorsra hivatott Pénelopét, hogy tipikusnak tartott asszonyi tevékenysége (szövés) mögé bújva, örök várakozásra kárhoztassa magát, míg Odüsszeusz a világot járja. A szorgalmas, hasznos házimunkát végző asszony képe így rögtön más színezetet kap, mert bár Pénelopé maga kreatívnak tartja tevékenységét, valójában nincs más választása, amennyiben meg akar menekülni a kérőktől, akik természetesen csupán az anyagi javakra pályáznak.