Karrier – e szó hallatán középkorú, nadrágkosztümös, szigorú fellépésű vezérigazgató asszonyt szokás elképzelni, aki a maga rideg lényével és megkeményedett arcvonásaival bizonyára pocsék feleség és anya.Tovább olvasom
A Nőkért Egyesület felháborodottan konstatálja, hogy a környezetpusztítás és az önkényes kormányprojektek társadalmi egyeztetés nélküli kivitelezése ebben az országban jóval fontosabb, mint a családon belüli erőszak áldozatainak védelme. Az erőszaTovább olvasom
A Friedrich-Ebert-Stiftung a „Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában” című, 2012 óta futó regionális programja keretében 2016. március 21-én tartotta „Egyenlő méltóság és női jogok” című párbeszédfórumát.Tovább olvasom
Április 22-én tartotta a Friedrich-Ebert-Stiftung – 2012 óta futó Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában című regionális projektje, azon belül pedig a 2014-ben indult Párbeszéd a nemek közti egyenlőségről című vitasorozata keretében – „ATovább olvasom
"A magyar érettségin négy szöveggel dolgoztak a vizsgázók. Megint nem sikerült egy nőt sem betenni közéjük. Amikor viszont az érettségiről tudósítanak, mindig csinos lányok szerepelnek a képeken" - tette szóvá tegnap egy olvasónk. A Hír24-nek máris sikerült még ezt a "megszokott" szexizmust is felülmúlnia "Plázacicákat érettségiztettünk" című anyagával.Tovább olvasom