A Muzsika hangja valódi főszereplője: Maria von Trapp osztrák énekes

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

A Muzsika hangja valódi főszereplője: Maria von Trapp osztrák énekes

január 25, 2020 - 17:23
1949-ben publikálta The Story of the Trapp Family Singers címmel családja történetét, a könyv lett az alapja A muzsika hangja című darabnak.

Maria Augusta Kutschera 1905-ben született. Korán árvaságra jutott, nagyanyja nevelte fel. 1923-tól, a tanítóképző elvégzése után Salzburgban a bencések kolostorában tanított és kérte felvételét a rend tagjai közé.

Fogadalma letétele előtt, 1926-ban elvállalta báró Georg von Trapp hajóskapitány egyik lányának, Marianak az oktatását. A kislány tanítása mellett összebarátkozott és foglalkozott hat testvérével is. Amikor a nála huszonöt évvel idősebb kapitány feleségül kérte, visszament a kolostorba, ahol azt a tanácsot kapta, hogy fogadja el az ajánlatot. Emlékirataiban elmondja, hogy kezdetben mindössze barátságot érzett férje iránt, de később beleszeretett, három közös gyerekük is született.

Az 1935-ös gazdasági válság súlyosan érintette a családot, hogy javítsanak pénzügyi helyzetükön, kórussá alakultak és fellépéseket vállaltak. Koncerteken, fesztiválokon, rádióközvetítéseken lettek egyre népszerűbbek.

A Trapp család nem titkolta a nácizmus iránti ellenszenvét, az üldöztetés elől 1938-ban az Egyesült Államokba emigráltak, ahol a Trapp Family Choir néven komoly sikereket értek el. Később, impresszáriójuk javaslatára nevüket a Trapp Family Singers-re cserélték.  

Maria von Trapp 1949-ben kiadta emlékiratait. A könyv alapján készült a Die Trapp-Familie című film (1956). Ez adta egy Broadway musical alapját (1959), amelyből 1965-ben nagy sikerű film készült. Maria találkozott a főszereplőkkel, de sosem titkolta, hogy ő nem Julie Andrews, hanem egy kemény, határozott személyiség.       

 

                     

 

                                                                                                         

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Maria Anna Mozart osztrák zongoraművész, zeneszerző (1751–1829)

július 28, 2017 - 22:14

Apja már hétéves kora előtt megtanította csembalón játszani, és gyakran vitte koncertkörútra tehetséges gyerekeit. Ez egészen 1769-ig tartott, a 18 éves lány eladósorba került, nem kószálhatott tovább a világban apjával és fiútestvérével. 1783-ban feleségül ment az apja által választott férfihoz, akinek előző házasságaiból öt gyereke volt, Maria még szült hármat. Férjének 1801-ben bekövetkezett halála után zenetanításból tartotta fenn családját. Maria zenét is szerzett, ez a közte és öccse közötti levelezésből nyilvánvaló, de egyetlen műve sem maradt fenn. 

Elisabeth Langgässer német író, költő (1899–1950)

február 23, 2018 - 09:46

Egy római katolikus általános iskolában tanított, ahonnan elbocsátották, amikor egy zsidó férfitől házasságon kívül kislánya született. 1935-ben házasságot kötött a filozófus Wilhelm Hoffmannal, aki a kislányt örökbefogadja, és három közös gyerekük is születik. A nácik hatalomra kerülésekor Elisabeth könyveit betiltották, őt kényszermunkára ítélték. 15 éves lányát Auschwitzba hurcolták, ő a táborból való szabadulása után Izraelben telepedett le. Elisabeth súlyos betegen túlélte a háborút és újra publikálhatott, 1950-ben megkapta a Georg-Büchner díjat, nem sokkal utána meghalt.

Lizzy Ansingh holland festő, író (1875–1959)

március 12, 2018 - 22:59

Az  Amsterdamse Joffers néven ismert posztimpresszionista festőnők csoportjához tartozott - csak úgy, mint . Nagyapja, anyja, nagynénje szintén festő volt, Lizzyt az utóbbi, Therese Schwartze tanította rajzolni. Az amszterdami Rijksacademie van Beeldende Kunsten-ben végzett 1897-ben. Jónevű portréfestő lett, de igazán híressé babákról készített képei tették. Verseket, elbeszéléseket és két gyerekkönyvet is publikált.