Priscilla Bright McLaren angol békeharcos, abolicionista, szüfrazsett (1815–1906)  

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam 0%

Priscilla Bright McLaren angol békeharcos, abolicionista, szüfrazsett (1815–1906)  

augusztus 31, 2019 - 21:51
Támogatott minden haladó mozgalmat, küzdött a rabszolgaság és az alkoholizmus ellen, valamint a nők jogaiért és a békéért.

Rochdale-ben született, jómódú kvéker családba, ahol a lányok oktatását is fontosnak tartották. A szülők egyenrangú félnek tekintették egymást, anyjuk rendszeresen vitaklubot szervezett gyerekeinek.

Priscilla nővéreivel együtt iskolát vezetett szegény családok lányainak. Az Edinburgh Ladies' Emancipation Society és a rabszolgafelszabadító mozgalom tagja volt, ez utóbbiban ismerkedett meg majd kötött házasságot Duncan Mclarennel, aki tehetős kereskedő és liberális parlamenti képviselő volt.

1867-ben megválasztották az Edinburgh Society for Women’s Suffrage első elnökének, nevelt lánya, Agnes pedig az egyesület egyik titkára lett. Testvére, Margaret Bright Lucas szintén szüfrazsista, valamint alkoholellenes aktivista volt.

1869-72 között férjével együtt kampányoltak azért, hogy nőket is felvegyenek az egyetem orvosi karára. 1882-ben Glasgow-ban tartották a szüfrazsettek éves demonstrációját, melynek Priscilla volt az egyik szónoka. Aktív szerepet vállalt az International Arbitration & Peace Association  szervezet munkájában. Egyik szervezője volt az 1853-ban Edinburgh-ban tartott nemzetközi békekonferenciának. 91 évesen, két nappal halála előtt, még levelet diktált, melyben elismerését és együttérzését fejezte ki azoknak a szüfrazsetteknek, akiket a Holloway börtönben fogva tartottak. 

Egyik unokahúga, Helen Bright Clark szintén szüfrazsista lett, ahogy egyik unokája, a robogójáról elhíresült  is. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Krikett, feminizmus, háború és oktatás: Betty Archdale mozgalmas élete

augusztus 17, 2019 - 22:11

Londonban született 1907-ben, anyja a harcos szüfrazsett Helen Archdale, apja Theodore Archdale katonatiszt, keresztanyja volt. Tanulmányait a Bedales School-ban kezdte, itt tanult meg krikettezni is. Jogi egyetemre járt Montrealban, Londonban és Moszkvában, 1938-ban lett a brit jogászkamara tagja.

Emmeline Pethick-Lawrence angol szüfrazsett (1867–1954)

április 04, 2018 - 14:35

Emmeline Pethick, sokgyerekes metodista kereskedőcsalád lánya, Bristolban született. Fiatal korától foglalkoztatták a társadalmi igazságtalanságok, a nők kiszolgáltatottsága. 1891-től egy londoni misszó lányklubjában dolgozott. 1895-ben Mary Neal-el együtt létrehozta az Espérance Club-ot, ahol a munkáslányok tanulhattak és szórakozhattak is. Maison Espérance néven varró-szövetkezetet alapított, ahol a 8 órás munkaidő mellett szabadság is járt a munkásnőknek. 1901-ben házasságot kötött Frederick Lawrence politikussal, a házaspár mindkét tagja a Pethick-Lawrence nevet vette fel.

"Szavak helyett tettek" - aki meghalt a nők szavazati jogáért: Miss Emily Davison (1872–1913)

június 03, 2012 - 14:21

Emily Wilding Davison angol szüfrazsett Londonban született sokgyermekes családban. Felsőfokú tanulmányaira nevelőnői munkával szerzett pénzt. Irodalmat, biológiát és kémiát hallgatott, kiváló eredményekkel végzett.