Sirin Ebádi iráni jogász, író, nőjogi aktivista (sz. 1947)   

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Sirin Ebádi iráni jogász, író, nőjogi aktivista (sz. 1947)   

június 15, 2019 - 01:27
2003-ban megkapta a Nobel békedíjat, ő az első iráni és az első muszlim nő, aki ebben a kitüntetésben részesült.

Értelmiségi család lánya, a teheráni egyetem jogi karán 1969-ben kapta meg diplomáját, az Igazságügyi minisztériumban kapott gyakornoki állást. Miután sikeresen letette a bírói vizsgát, ő lett az első iráni nő, aki bírói kinevezést kapott. 1971-ben a teheráni egyetemen elkészítette és sikeresen megvédte doktori értekezését. 1975 és 1979 között a teheráni városi bíróság vezetője volt.

Az 1979-es iszlám forradalom győzelme után a fundamentalisták kerültek hatalomra, Ebadi és nőtársai nem viselhettek többé bírói hivatalt.

Sokéves küzdelem után elérte, hogy ügyvédként dolgozhasson. Védencei az elnyomottak, kiszolgáltatottak voltak, főleg nők és gyerekek. Munkáját állandó fenyegetések között végezte.

A Society for Protecting the Rights of the Child (SPRC) és a Defenders of Human Rights Center (DHRC) alapítója volt, sok neves külföldi egyetem választotta díszdoktorává. 2004-ben a Forbes magazin beválasztotta a száz legbefolyásosabb nő közé.

Néhány munkája: History and Documentation of Human Rights in Iran; The Rights of Women; Iran Awakening: From Prison to Peace Prize; One Woman’s Struggle at the Crossroads.

Magyarul Szabadnak születtem című önéletrajza jelent meg.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Wangari Maathai kenyai emberjogi és környezetvédő aktivista (1940–2011)

szeptember 06, 2015 - 17:31
Az első nő, aki a nairobi egyetemen doktori címet és katedrát  szerzett. Az első afrikai nő, aki PhD fokozatot szerzett állatorvosi szakon. Később a kar dékánja lett. Professzori kinevezése után férje elhagyta őt és három  gyereküket, a válás indoka: Wangari "túl iskolázott, túl erős, túl  sikeres és túl nehezen kezelhető” „nem engedelmeskedik a férfiaknak,  ezzel megszegi az afrikai tradíciókat”. (A bíróság egyetértett a férjjel.)
 

Vera Poska-Grünthal észt ügyvéd, író, feminista (1898–1986)

március 24, 2017 - 20:38

Tartuban volt egyetemi hallgató, az első világháború és négy gyermeke nevelése miatt majdnem tíz évig tartott, amíg lediplomázott. Tallinban kezdett ügyvédként dolgozni, különösen a nőket érintő ügyek érdekelték. Kapcsolatba lépett a helyi nőszervezetekkel a létező családjogi törvények megváltoztatásáért. Egyik alapítója volt az International Federation of Female Lawyers and Judges-nek (Ügyvédnők és bírónők nemzetközi szervezete), első kongresszusukat 1928-ban Párizsban tartották. 1944-ben családjával Svédországba emigrált.

Helen Gregory MacGill kanadai jogász, újságíró, feminista (1864–1947) 

január 01, 2017 - 18:10

Torontoban a Trinity College egyetlen női hallgatója volt, 1889-ben diplomázott. A Cosmopolitan című lap munkatársaként beutazta egész Kanadát. Családjával Vancouverben telepedtek le, 1917-ben az első nő volt, aki Brit Kolumbiában (Kanadában harmadikként) bírói kinevezést kapott, 23 évig töltötte be ezt a posztot. A fiatalkorúak bírósága az ő kezdeményezésére jött létre.