Vasvári Anna karikaturista, divattervező, grafikus (1923–1990)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Vasvári Anna karikaturista, divattervező, grafikus (1923–1990)

március 18, 2017 - 20:59

"Bárcsak hétfő lenne, hogy mehetnék dolgozni!"

Az Iparrajziskola elvégzése után divattervezőként kezde pályafutását. Grafikusként számos magyar, német és olasz képeslapnak dolgozott. Komoly sikereket karikatúrái hoztak, 1947-től volt a Ludas Matyi munkatársa. Hazai és külföldi kiállításokon aratott sikereket, Olaszországban 1964-ben Bordighera díjat, Berlinben 1977-ben különdíjat kapott. Munkásságáért  1974-ben Munkácsy díjjal, 1980-ban a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki.
Néhány munkája: Női dolgok I; Női dolgok II; Das ewig Weibliche; Strange are the ways, Woman!; Wo sind meine Wimpern?

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Károlyi Amy költő

július 10, 2017 - 16:11

A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakán szerzett tanári oklevelet. Első versei a Nyugatban jelentek meg 1940-ben. A versek mellett meséket, esszéket írt, sokat fordított angolból, németből, franciából. Férjével, Weöres Sándorral is jelent meg több közös kötete. 

Néhány munkája: 

Konek Ida festő (1856–1942)

augusztus 19, 2017 - 23:47

Pozsonyban született, Budapesten Telepy Károly, Münchenben Josef Fluggen tanítványa volt. 1885-ben Párizsba ment, ahol egy ideig Munkácsy Mihály műtermében dolgozhatott. Később hosszabb időre Firenzébe költözött. Főleg csendéleteket és tájképeket festett, de portréfestőként is elismerték, több nemzetközi kiállításon sikeresen szerepelt. Képei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában, Kassán, Pozsonyban, a kölbölkúti templom számára három oltárképet készített. 1890-ben hazatért, a budapesti Epreskerti művésztelepen volt villája, ahol privát kiállításokat is tartott. 

Schodelné Klein Rozália operaénekes (1811–1854)

augusztus 29, 2017 - 22:00

Kolozsváron született, az ottani Zenedében Schodel János tanítványa volt, akivel 15 évesen házasságot kötött. Pozsonyba költöztek, ahol éneket és színészmesterséget tanult. 1829. június 9-én debütált Agathe szerepében (Weber: A bűvös vadász). A következő években Bécsben és német színpadokon lépett fel. 1837-ben Pesten vendégszerepelt,