Vasvári Anna karikaturista, divattervező, grafikus (1923–1990)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Vasvári Anna karikaturista, divattervező, grafikus (1923–1990)

március 18, 2017 - 20:59

"Bárcsak hétfő lenne, hogy mehetnék dolgozni!"

Az Iparrajziskola elvégzése után divattervezőként kezde pályafutását. Grafikusként számos magyar, német és olasz képeslapnak dolgozott. Komoly sikereket karikatúrái hoztak, 1947-től volt a Ludas Matyi munkatársa. Hazai és külföldi kiállításokon aratott sikereket, Olaszországban 1964-ben Bordighera díjat, Berlinben 1977-ben különdíjat kapott. Munkásságáért  1974-ben Munkácsy díjjal, 1980-ban a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki.
Néhány munkája: Női dolgok I; Női dolgok II; Das ewig Weibliche; Strange are the ways, Woman!; Wo sind meine Wimpern?

 

 

Kalivoda Kata festő, karikaturista (1877–1936)

augusztus 20, 2017 - 00:00

Budapesten a Mintarajziskolában, majd a női festőiskolában, később Münchenben és tanult. Leginkább a portré- és tájképfestészet foglalkoztatta, rendszeresen szerepelt a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon kiállításain. Az első női karikaturisták közé tartozott, a Borsszem Jankó több évtizeden át közölte rajzait. Néhány munkája: Templombamenők, Kendőpróbálók, Bucsusok, Emlék, Lány guzsallyal, Kézimunkázó lány.

1913-ban a Vasárnapi Újság riportere, Kovács Lydia otthonában felkereste, és így írt róla: 

Somló Sári szobrász, író, költő (1886–1970) 

március 02, 2017 - 00:31

Aradon született színészcsaládból, 1893-ban költöztek Budapestre. Az Iparművészeti iskolába járt, ahol végzés után 1912-ben tanársegéd lett. 1908-ban a párizsi Exposition des Arts Décoratifs kiállításon Filozófia című szobra nagydíjat kapott. Portrékat, kisplasztikákat és síremlékeket  készített, többek között Vajda Jánosét és Tartsay Vilmosét. Katona József mellszobra ma a Színháztörténeti Múzeumban található. A Magyar Képzőművésznők Országos Egyesületének titkára, majd 1922-1948 között elnöke volt. Több kötet elbeszélést és verset is publikált. 

Vankóné Dudás Juli naiv festő, író, népművész (1919–1984)

április 04, 2017 - 01:00

Festményein szülőfaluja, Galgamácsa szokásait, hagyományait, mindennapi életüket örökítette meg: Lakodalom, Szentiváni túzugrás, Pünkösdi májusfa állítás, Éjféli misemenet, Galavölgyi falusi mulatság. Nagyméretű pannót készített szállodák részére. Rendszeresen részt vett hazai- és nemzetközi kiállításokon, művei a magyar múzeumokon kívül külföldön is láthatók.

Könyvei:

Greksa Borbála hímző- és pingálóasszony (1927–1985)

május 03, 2017 - 23:42
(A kép illusztráció.)

Gyerekkorában kezdett érdeklődni a hímzés, pingálás iránt. A hímzést édesanyjától, a hímzéstervezést Király Ilus mellett tanulta. 1982 augusztusában Kalocsán önálló kiállításon mutatta be hímzéseit a nagyközönségnek. Mint pingálóasszony külföldön is nagy sikereket ért el.

Riseliős, szomorú pamukos terítője (Forrás: Lengyel Györgyi Kalocsai virágok c. könyve)