• Az Abortuszpetíció50 1973–2023 konferencia előadói, szervezői és önkéntesei

Abortuszpetíció50 1973–2023 - beszámoló a Nőkért Egyesület konferenciájáról

Olvasási idő
12perc
Eddig olvastam

Abortuszpetíció50 1973–2023 - beszámoló a Nőkért Egyesület konferenciájáról

március 13, 2024 - 22:09
1973 nyarán Magyarországon néhány fiatal nő tiltakozó akciót és aláírásgyűjtést szervezett a tervezett abortusz-szigorítás ellen. A petíció az általuk megfogalmazott javaslatokat is tartalmazta, amelyekkel a kormány elejét vehette volna a születési arány csökkenésének az abortusz megszigorítása helyett. Az aktivisták szeptember elején 1553 aláírást adtak át az Országgyűlés akkori elnökének. Megtorlásul több aktivistát és aláírót eljárás alá vontak, egyiküket örökre kitiltották az ország összes egyeteméről. 2024. február 26-án az akció ötvenedik évfordulója alkalmából a petíció két egykori kezdeményezője és a Nőkért Egyesület konferenciával emlékeztek meg: felelevenítették az aláírás körülményeit, illetve az akkori és a jelenlegi abortuszhelyzetet.

Az Abortuszpetíció50 1973–2023 konferencia kerekasztal-beszélgetésének résztvevői. Fotó: Nőkért Egyesület

Az abortusz éles viták tárgya a világ számos országában, miközben a biztonságos, minőségi terhességmegszakításhoz való hozzáférés alapvető feltétele a nők testi autonómiájának. Hazánkban is a jogalkotás szigorítása figyelhető meg, megkérdőjelezve a nők alapvető jogát, ami a testükkel való önrendelkezés, azaz annak eldöntése, hogy kivel, mikor, milyen körülmények között és egyáltalán akar-e gyereket.

„Az abortusz tiltása vagy korlátozása nemcsak az abortuszt akaró nők jogait sérti, hanem minden nőét” – mondta Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke megnyitó beszédében, kitekintve a jelenlegi nemzetközi abortuszhelyzetre, például és az jogi szabályozására és annak lehetséges következményeire. „Salvadorban például az emberöléssel egyenértékű az abortusz elkövetése, így a több évtizedes börtönbüntetéshez elég, ha csak abortusszal vádolnak egy nőt, aki akaratán kívül vetélést szenvedett el, vagy halva született a gyermeke.

Az Amerikai Egyesült Államok több államában lehet példát látni arra, hogy az abortusztilalom több olyan betegcsoportot érint, akiknek olyan gyógyszert kell szedniük, amelyek lehetséges mellékhatásai között a vetélés is szerepel, például az artritisszel, lupusszal vagy a hosszú küzdők is kárt szenvedhetnek ezekben az államokban, mert nem jutnak hozzá az úgymond »abortívnak« ítélt gyógyszerekhez.”

Míg egyes országokban az első trimeszterben valóban a nő döntése alapján lehet abortuszhoz jutni, máshol adminisztratív, anyagi, időbeli és egyéb gördítenek a nők elé. „Svédországban például már évtizedek óta a terhesség tizennyolcadik hetéig pusztán a nő kérésére megszakítható a terhesség, míg Magyarország abortusz politikája újabb és újabb akadályokat gördít a nők elé. Elég, ha csak a hosszúra nyúló várakozási időre gondolunk, amelynek az lehet a következménye, hogy az érintett nő kifut az időből” – emelte ki, majd Beauvoirt idézve kihangsúlyozta: „amikor létrejön egy politikai, gazdasági vagy vallási krízis, akkor a nők jogai mindig sérülnek. Egész életünkben ébernek kell tehát lenni, és ennek az éberségnek a jegyében rendeztük meg a mai konferenciát.”

Svégel Fanni, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történelemtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója  az „Abortuszszabályozás és népesedéspolitika a Kádár-rendszerben” című előadásában a népesedési politika témáját körüljárva segített megérteni, hogy mi vezetett el az 1973-as petícióhoz. „1962 és 1973 között a népesedés körül rendkívül erős diskurzus alakult ki mind a politikában mind a nyilvános életben, és tulajdonképpen egy hosszú fejlődés története bontakozik ki előttünk, aminek a kicsúcsosodása az 1973-as petíció és a népesedéspolitikai határozat lett” – mondta.

Magyarországon az abortuszról a nyilvános szférában először 1914-ben foglalkoztak. Az első világháború elejétől már találhatunk forrásokat és a sajtóban is megjelentek olyan orvosi diskurzusok, amelyek azzal foglalkoztak, hogy az első világháborúban megerőszakolt nők esetében hogyan lehet legálisan végrehajtani a terhesség megszakítását.  Ekkor indult el egy orvosi egyeztetés arról, hogy hogyan lehetne kialakítani a legális abortuszt kereteit.  A nagy gazdasági világválság volt a következő jelentős történelmi szakasz, aminek hatására Magyarországon ugyan nem legalizálták a terhességmegszakítást, csak nem tették büntethetővé az abortuszt elvégző orvost abban az esetben, ha a nő élete veszélyben forgott. A második világháború végén újra napirendre került az abortuszkérdés, amikor az országot megszálló Vörös Hadsereg által elkövetett háborús nemi erőszak ismét vitát generált az abortusz legális elvégezhetőségéről.

1945-ben az idegen katonák által megerőszakolt magyar nők védelmében lett Magyarországon először legális és ingyenes az állami egészségügyi intézményekben elvégezhető terhességmegszakítás. „Ez azonban csak ideiglenesen működött, amely után a következő nagy jogszabályozási változás az úgynevezett „Ratkó-korszak” -1953 már egy olyan periódus, amikor ugyan a közvélekedéssel ellentétben nem tiltják be az abortuszt, de nagyon szigorú követelményeket támasztanak az elvégzéséhez” – magyarázta a kutató, majd hozzátette:1956-ban született meg egy megengedő abortusz határozat, ami  Magyarországon liberalizálta a terhességmegszakítást. A második világháború utáni korszak demográfiai hullámvölgyei már előrevetítették a későbbi szigorítást, de a politika ekkor még kényes témának minősítette és nem merte vállalni a társadalmi elégedetlenség politikai kockázatát. Az 1963 táján felzúgó „nemzethalált” kiáltó hangok egyre erősödtek és végül egyre élesebben merül fel az is, hogy  több gyerek vállalására kellene ösztönözni a családokat, amellyel együtt megjelent az abortusz szigorításának gondolata. A hatvanas évek végén Magyarországon tetőzött az abortuszok száma, miközben csökkent a születésszám. Egy olyan válsághelyzet keletkezett, ami megint arra sarkallta a döntéshozókat, hogy változtasokat vezessenek be. Ennek kapcsán Svégel Fanni hangsúlyozta:

A születés szabályozásának kérdése arra világít rá, hogy egy adott rendszerben a nőknek milyen helye van a társadalomban, és hogy mit gondol az adott társadalom és az adott politikai vezetés a nők szerepéről.”

Acsády Judit, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa felkért hozzászólóként hozzáfűzte, hogy a népesedéspolitika kapcsán a tényeket érdemes annak kontextusában vizsgálni, hogy milyen volt a nők helyzete ebben az időszakban, és egy kicsit tágabban visszatekinteni arra a közegre, amelyben ez a bizonyos petíció megszületett. Kiemelte, hogy volt néhány nagyon izgalmas kezdeményezés a szóban forgó időszakban, ahol kezdeményezték egy feminista tematikával foglalkozó női csoport létrehozását is. Az államszocializmus időszakában is volt egy diskurzusváltás, kutatói körökben megjelent a nők reprezentációjának vizsgálata és az, hogyan jelenik meg a nyilvánosságban a sajtóban, művészetekben a nő. Acsády végül kitért az 1973-as akció egyik hiányosságára:

egy dolgot nem vetett fel a petíció (…): a férfiak felelősségét a nem kívánt terhességben, ami egy meglehetősen komplex kérdés.”

Antonia Burrows, aki a kilencvenes években a tagja és a Szabad Döntés Jogáért kampány aktivistája volt, felkért hozzászólóként felidézte, amikor a rendszerváltozás utáni Magyarországon az MDF-KDNP koalíció idején ismét napirendre került az abortusz. Az Egészségügyi Minisztériumot megkapó KDNP elsődleges feladatának érezte az abortusz megszigorítását abból a gondolatból kiindulva, hogy az abortusz szovjet találmány, amit rákényszerítették Magyarországra. Antonia és aktivista társai több kezdeményezést és aláírásgyűjtést indítottak el, plakátokat készítettek és sokszorosítottak. Hirdetéseket adtak fel a Népszabadságban, a Népszavában és a Magyar Hírlapban, amelyek a plakátokhoz hasonlóan arra hívták fel a figyelmet, hogy milyen halálos veszélyeket rejtenek magukban a megszigorított abortusztörvény esetén a később várható illegális abortuszok. Akciójuk végül sikerrel járt és a képviselők a két akkori abortusztörvény-javaslat közül liberálisabb változatot szavazták meg.

A rövid szünet után Les Krisztina, a munkatársa a jelenlegi hazai abortuszhelyzet ismertetése kapcsán rávilágított az terhességmegszakítást kezdeményező nők helyzetére, és arra, hogy jelenleg milyen feltételek megléte esetén végezhető el a terhességmegszakítás. Rámutatott a védőnők abortuszról lebeszélő gyakorlatára, a megfélemlítő és megszégyenítő beszélgetésekre és szituációkra, az időpontkérés nehézségeire és arra, hogy

2023-ban a társadalombiztosítás által finanszírozott abortusz költsége 45.000 Ft volt, amelyet a kórházi beavatkozás előtt ki kellett fizetni.”

Beszélt az abortusszal kapcsolatos információk nehéz hozzáférhetőségéről, az ún. „szívhangrendelet” körüli aggályokról, az állami és magánellátás közti hatalmas szakadékról, illetve arról, hogy annak, aki kíméletesebb módszerrel szeretné elvégeztetni a terhesség megszakítását, külföldre kell utaznia. Ezt a képet árnyalja az a tény is, hogy Magyarországon egyre nagyobbra nyílik az olló a társadalmi osztályok között. Les Krisztina beszélt a bűncselekményt bizonyításának lehetetlenségéről is. Hazánkban ma abban az esetben viszonylag könnyű abortuszhoz jutni, ha bűncselekmény történt, viszont ennek a bizonyítása a megadott időn belül (12 hét) gyakorlatilag lehetetlen. „A törvény úgy fogalmaz, hogy a bűncselekmény elkövetését vagy annak gyanúját a büntetőügyben eljáró szerv igazolja. Ha egy pillanatra átgondoljuk azt, hogy hány meg hányféle szexuális erőszak létezik nők ellen, amik teherbeeséssel végződhetnek, akkor nagyon nehéz elképzelni, mennyire veszik komolyan, amikor valaki elmegy a rendőrségre és elmondja, hogy vele ez és ez történt.”

Ezekhez kapcsolódva személyes történeteken keresztül mutatta be Varga Edit és Csajkovszky Krisztina, a  két munkatársa a 2022-ben megjelent című könyvet, amely a 2022 őszén elfogadott „szívhangrendelet” nyomán született. A kötet egy válogatás, olyan szerzők tollából, akiknek az abortusz mellett a döntésükért megbélyegzést, megszégyenítést vagy elutasítást is át kellett élnie. Ötvenöt történet és ötvenöt nagyon nehéz szembesülés az élet nehéz kérdéseivel, amelyekkel foglalkozni kell. A múlt történései, saját és mások történetei segítenek árnyalni a képet és tisztábban látni ezt a képet és tisztábbat látni a jelenséget. A könyv egyik szerzője, Csajkovszky Krisztina a könyvből felolvasott részleteken keresztül bepillantást engedett a terhességmegszakítást átélő nők érzelmeibe.

Ezt követően kerekasztal-beszélgetésre került sor Körösi Zsuzsa dokumentumfilm-rendező, az aláírásgyűjtés egyik kezdeményezője vezetésével. Személyesen jelen volt: Márkus Piroska szociálpolitikus, aki tizenhét évesen vett részt az akcióban, Hodosán Róza szociológus, volt országgyűlési képviselő, Horváth Ágnes egyetemi oktató, a petíció aláírója és Szil Péter pszichoterapeuta, a férfiszerep, többek között a férfiaknak a fogamzásszabályozás terén betöltött szerepének kutatója. Online csatlakozott Klaniczay Gábor történész és Dalos György író, a petíció aláírói.  

„Az abortuszkérdést mindenki egyaránt fontosnak tartotta, volt, aki az ellenállását fejezte ki vele, míg mások a nők reprodukciós jogának szabadságát tartották fontosnak, ahogyan a petíció kezdeményezői és megszervezői is ” – emlékezett vissza Körösi, aki 2015-ben számos interjút készített az aláírókkal. „Többen azért írták alá a petíciót, mert azt gondolták, hogy a fogamzásgátlási lehetőségek ismeretének hiányában az akkori égbekiáltó lakás-, bölcsőde- és óvoda hiány, valamint a többi nehezítő körülmény között az abortusztilalom a nem kívánt gyerekek tömegét fogja növelni. Volt, aki a szociális problémákkal kapcsolatos érzékenysége miatt csatlakoztak, míg mások baloldali családi hagyományból hozták magukkal a nők szabadságjoga melletti kiállást.

A megkérdezettek többségének fő motivációja az ellenállás volt, és ezzel szerették volna kifejezni a Kádár-rendszerrel való szembenállásukat”

– emelte ki Körösi Zsuzsa, aki ellen az egyetem felsőbb utasításra fegyelmi eljárást kezdeményezett, és akit úgy büntetettek meg, hogy nem engedték államvizsgázni és kizárták az ország összes egyeteméről örökre.

A petíció szervezői és aláírói közül ma a legtöbben külföldön élnek. A Németországban élő Dalos György író, költő, műfordító amikor felidézte a hetvenes évek történéseit és a petíció körülményeit, elmondta:

Egyrészt el voltam szánva, hogy akármilyen papírt dugnak elém, ha az bajt okoz a rendszernek, akkor én azt aláírom. A másik, ami miatt természetesen aláírtam, az az volt, hogy ezek a lányok a társasághoz tartoztak, barátok voltunk és barátságban is szolidáris volt velük az ember.”

Horváth Ágnes egyetemi oktató így emlékezett: „Úgy voltam vele, hogy legyen az bármi, ha a szabadságról szól, aláírom, és volt annak egy szabad levegője, hogy kinyitom a szám”. Az akcióban 17 évesen résztvevő, Angliában 30 éven át szociális munkásként áldozatvédelemmel, családon belüli és párkapcsolati erőszakkal foglalkozó Márkus Piroska visszatekintésében elmondta, hogy „az 1973-as petíció egy lakásban indult, ahol összegyűltünk és megfogalmaztuk ezt a fantasztikus szöveget.” „Az 1970-73-as években volt egy fajta reformhangulat” – idézte fel Klaniczay Gábor történész, aki Körösi Zsuzsa évfolyamtársaként szintén az ELTE Bölcsészkarának hallgatója volt. Hozzátette:

Az abortuszpetícióval egy másfajta téma jelent meg a politizálásban, ami addig ismeretlen volt. Számomra  ez egy nagyon erős kritikai gondolkozás volt, ami nagyon fontos volt számomra és rezonált azokra a témákra, amelyek Nyugaton az ifjúsági mozgalmakban jelen voltak.”

Hodosán Róza a magyar politikai munkáját elevenítette fel, illetve azt, hogy milyen nehézségben ütközött még a kilencvenes években is nőket bevonni a politikába. A petíció, noha nem vett részt benne, az ő életére is hatással volt: egyetemista korában nem engedtek neki semmit aláírni, nehogy Körösi sorsára jusson és ne tudjon államvizsgázni. „Előbb szerezd meg a diplomádat” – mondták neki.

A Svédországba disszidált  a párkapcsolati erőszak témájának nemzetközi szakértője, a alapítója, 2005 óta újra Magyarországon dolgozik. Ő fiatalként látta a demokratikus ellenzék nőtagjainak a nemi egyenlőtlenségekből és a reprodukciós jogok hiányából fakadó kiszolgáltatottságát. Rámutatott arra is, hogy még mindig hiányzik a férfiak felelősségvállalása a nem kívánt terhességek elkerüléséért.

Ezért is fontos" - mondta - "hogy az ebből fakadó szenvedéstörténetek mögött ne csak nők mozgalma legyen, hanem a szenvedés okozásáért önkritikusan felelősséget vállaló férfiak mozgalma is."

Ennek illusztrálására bemutatta a Stop-Férfierőszak Projekt .

A XX. század haladó hagyományainak feltárása nagy jelentőséggel bír és példát mutat a következő generációk számára. A kérdés, hogy ennek a példaértékű és egyedülálló eseménynek a felelevenítése elég példaként szolgál-e, hogy minél szélesebb körben foglalkozzunk a terhességmegszakítás témájával.  Az ötven évvel ezelőtt történteken keresztül talán jobban megérthetjük, hogy mi az, ami fontos. Ami biztos: 1973-ban történt valami ebben az országban az abortuszhoz való jog és a női önrendelkezési jog megvédésére. Az abortusz elsősorban a testünkkel való önrendelkezési jog, de egyben általános emberi jog is. Ha akkor meg lehetett szervezni egy ilyen nagy jelentőségű eseményt, akkor ma is van remény, hogy kiálljunk magunkért és az alapvető emberi jogokért.

__________________

A konferenciát online is közvetítettük, megtekinthető a stream. 

 

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)