Gergely Márta író (1913–1973)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Gergely Márta író (1913–1973)

március 27, 2019 - 20:21

Barcson született, egy pécsi középiskola tanulója volt, de érettségit nem szerzett, mert Ady Endre népszerűsítése miatt kicsapták. 1931-től Budapesten szövőnőként dolgozott. Első írásai a Népszava, Magyar Hírlap, Új Idők lapjain jelentek meg, néha Borbás György vagy Kevély Mihály írói néven. Első regénye, A salakmosó 1934-ben jelent meg és elnyerte a Pantheon Kiadó Mikszáth-díját. Sikerei lehetővé tették, hogy otthagyja a gyári munkát és írásaiból éljen. Termékeny és népszerű író volt, a Világvárosi regények sorozatában megjelent könyvei különböző női sorsokat mutattak be. A háború után a Pajtás, majd a Kisdobos című lap szerkesztője lett. Több ifjúsági könyvet is publikált, Szöszi című regényét tíznél több nyelvre fordították le. 1952-ben és 1959-ben József Attila díjat kapott. 

Néhány munkája: 

  • Pillanatnyi elmezavar; 
  • "Elveszett egy drótszőrű";
  • A házasság nem főnyeremény;
  • Koller úr válni akar;
  • Apám barátnője;
  • A gyilkosság árnyékában;
  • Szmokingban, mezítláb; 
  • Anyakönyvi kivonat;
  • Amiről nem szokás beszélni;
  • Az egyetlen tanú;
  • Az utolsó alkalom;
  • Az amerikai nagynéni;
  • Apja lánya;
  • A mi tanítónk;
  • A mi lányunk;
  • Többsincs osztály;
  • Teréz, a kedves halhatatlan ().

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Cicely Hamilton angol színész, író, újságíró, feminista (1872–1952)

június 15, 2018 - 13:21

Londonban született, a Malvern School elvégzése után rövid ideig tanítónő volt, majd egy utazó színházhoz csatlakozott. Tehetségesnek bizonyult, a Fanny's First Play című darabban nyújtott alakításáért G.B Shaw elismerését is kiérdemelte. 1906-ban publikálta első darabját a The Traveller Returns címmel. 1908-ban egyik alapítója volt a Women Writers' Suffrage League-nak, ügyes propagandájuk a nők mellett több tekintélyes férfi támogatását is elnyerte.

Alma Karlin szlovén író, költő, utazó, poliglott (1889–1950)

október 12, 2017 - 14:20

Celjében született, anyja tanár, apja magasrangú katonatiszt volt. Gondos nevelést kapott, különös tehetsége volt a nyelvtanuláshoz. A német és szlovén mellett jártas volt az angol, francia, latin, olasz, spanyol, orosz, dán, finn, perzsa, kínai, japán nyelvben. Az első világháború után járt Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában, több ázsiai országban, Indiában. Utazásairól írt cikkei a Neue Illustrierte Zeitung-ban jelentek meg. Rendkívül népszerűek voltak a bejárt országokról írt útikönyvei is. A nácik hatalomra kerülésekor könyveit betiltották, egy időre be is zárták.

Narcyza Żmichowska lengyel író, aktivista, feminista (1819–1876)

március 31, 2018 - 16:38

Varsóban született, elszegényedett, haladó elveket valló nemesi családba. Az Institut Guwernantek elvégzése után 1835-38 között az intézet tanára volt, majd az előkelő Zamoyski családnál vállalt nevelőnői állást. Velük utazott Párizsba, ahol találkozott fivérével, aki forradalmi tevékenysége miatt menekültként élt ott. Bekapcsolódott a lengyel emigránsok életébe és megismerkedett a feminizmus eszméjével.